A férjem kérvényezheti a gyermekünk keresztneveinek megváltoztatását, ha én nem azokat a neveket adtam neki, mint amiket ő szeretett volna?

"Egy ilyen hülyeségen nem borulhat fel egy házasság, ha amúgy jól működik"

Kedves #24, bocs, de erről nekem az jut eszembe, amikor a két önjelölt világesze, az exem meg az anyám egymást győzködte, hogy nekem minek kell örülni és minek nem, mit fogok majd bánni és mit nem, mi fontos nekem valójában és mi nem... és mindkettő "jobban tudta" mint én... volt köztük gyerek keresztneve is... meg jóformán az összes itteni "slágertéma"...

Aztán azonos évben szabadultam meg a társaságuktól...

Aztán azóta van egy párom, és eszünkbe sem jut megkérdőjelezni azt, amit a másik mond, nem hivatkozunk egymással mindenféle beteges "ezmegaz a normális"-ra, hanem addig beszéljük a dolgokat, amíg ki nem alakul a kompromisszum, és kész. Ha én azt mondom -ami a valóság egyébként - hogy rohadtul nem érdekel az "én vérem"-probléma, ahogy a vezetéknevem továbbadása se... viszont fontos lehet a keresztnév, és hogy a ded lehetőleg a keresztnevemen vagy becenevemen szólítson és ne per "apa"... akkor eszébe se jut, hogy ő tudná jobban, hogy nekem tényleg ez a fontos mert "úgyse gondolhatom ezt komolyan, 'mert nem normális'"...És valahogy határozottan jobban érzem magam, mint akkortájt.

Úgyhogy itt szabadon meggyőzhetitek egymást meg a Kérdezőt, hogy szerintetek ez meg az az úgymond "normális"-csak épp a párját nyilván nem ez fogja érdekelni, hanem az, hogy ő megkapja-e, ami neki fontos.

Abban igazad van, hogy 1 ilyen ügy ritkán borít fel egy családot, de ahol ilyen a hozzáállás, ott hamar összejöhet az a néhány hasonló ügy, téma, ami már igen. Ahogy nálunk is összejött végül is...

Nézd, ha előre megbeszéltétek a Bálint Lászlót, akkor nincs min kiakadnia a férjednek. (Feltételezem, hogy azért kötőjeles a vezetéknév, mert mindkettőtöké, így a keresztnévről is illik együtt dönteni.) De ha ennyire ragaszkodik ezekhez a nevekhez, akkor szerintem belemehetnél, hogy lecseréled az egyik kedvencére azt, amelyikhez kevésbé ragaszkodsz.

Az Agapionról mondjuk én arra tippelnék, hogy a gyereknek valamelyik szülője görög, lehet, hogy ebbe bele fogtok futni...

# 31/33

Abból kiindulva, amit a kérdező leírt, szerintem legalább annyira múlott a férjén, mint rajta, hogy miután a korábban közösen választott és a férj által is elfogadott név helyett a leendő apának némi külső befolyásra egyéb, meglehetősen szokatlan javaslata született, ami a feleségének egyértelműen nem tetszett, nem voltak képesek még a gyerek születése előtt olyan másik nevet, vagy neveket találni, ami mind a kettőjüknek tetszett volna.

Emlékeim szerint egy szóval sem említette, hogy ő beleegyezett volna a férfi által választott nevekbe, és később az ígéretét megszegve mondott volna más nevet szülés után. ("Most teljesen ki van bukva, hogy én átlagos nevet adtam neki (amit előre megbeszéltünk), miközben ő talált olyat, ami neki jobban tetszett és ezzel a gyerkőc kitűnhetett volna a tömegből.")

Az iskolai beszólás a név miatt valóban túlélhető dolog, akkor is, ha jellemzően egyáltalán nem 3 napos történet, mert az én általános, illetve középiskolai évfolyamtársaim között sem egyetlen olyan volt, akit végigkísért a szokatlan keresztnevéből fabrikált és általa utált becenév.

Én még a nevem agyonbecézett változatát sem szeretem, nyilván azt sem érintett volna jól gyerekként, ha valami idétlen gúnynéven szólítottak volna évekig, akkor sem, ha előbb utóbb megszoktam volna.

Nyilván ízlések és pofonok, de én nagyon nem örülnék, ha szüleim két hétköznapi, kötőjeles magyar vezeték mellé egy latin és egy görög nevet választottak volna nekem, és minden alkalommal, amikor bemutatkozom, vagy hivatali ügyintézés kapcsán a nevemet bediktálom, Agapion Magnuszt kéne mondanom, aztán megismételnem, hogy képesek legyenek megjegyezni, vagy le tudják írni helyesen, aztán jó eséllyel a kíváncsi kérdések kapcsán még magyarázkodhatnék is, hogy ez mégis milyen név.

Az meg már szerintem lényegében mindent elmond a kérdésről, hogy "Én is azt mondtam neki, hogy ha ennyire bele van habarodva ebbe a névbe, akkor vegye föl, de azt mondta, ő nem fogja magát kiröhögtetni."

Ha felnőve megtudnám, hogy annak köszönhetem a fura nevemet, hogy apám meg a haverjai ezt jó poénnak gondolták annak idején, akkor könnyen lehet, hogy 18 évesen nem csak a keresztnevemet változtatnám meg, hanem az ő vezetéknevét is elhagynám, és anyukámét venném fel.

# 38

Remélem, nincs kifogásod ellene, de én se a te fejeddel, hozzáállásoddal nem kívántam gondolkozni, és azt alapul véve véleményt mondani (ezt a lehetőséget meghagynám neked), se a kérdezőék dupla vezetékes helyzetéből nem akartam kiindulni, mivel azt szándékoztam leírni, hogy rám személy szerint hogyan hatna, belőlem milyen érzéseket váltana ki és én hogyan reagálnék rá, ha felnőve megtudnám, hogy az apám annak idején nem valami szokatlan vagy meglepő, de számomra elfogadható megfontolásból választott volna nekem idegen hangzású, meglehetősen furcsa keresztneveket, hanem mert szimplán jó poénnak gondolta, és ő maga fogalmazott úgy (az akkor még leendő) nevemmel kapcsolatban, hogy ő ilyennel nem röhögtetné ki magát.

Nézd #39, ezt is megértem - pláne, mert én is voltam hasonló szituban - az általad leírt tapasztalatokat is ismerem, bakker gimnáziumban idővel az összes "A"-betűs keresztnévre hallgattam, mert megszoktam, hogy képtelenek megjegyezni egyes tanárok az enyémet (nem, nem lettem lelki sérült tőle) - meg a gyereknek való névválasztás tapasztalatait is.

Feltehetőleg itt az lett volna megoldás, hogy a Kérdező meg a férje leülnek a prostituált utónévkönyv elé - most már neten is elérhető ingyért - és újra átbeszélve a dolgot, keresnek mindkettőjüknek megfelelő nevet.

[link]

[link]

(azért meg senkinek nincs joga hülyézni senkit, mert egy Magyarországon anyakönyvezhető utónév tetszik neki)