Ki tudna rajtam segíteni? Kérlek olvassátok végig.

Sziasztok. Már írtam ide ki pár kérdést, de sosem kapok segítséget senkitől sem. Én vagyok az a 20 éves fiú, akinek az édesanyja 6 éves korában elhunyt autóbalesetben. Elmesélem még egyszer a történetet. Amikor megtörtént a baleset, amiért apa volt a hibás, mert ő aludt el vezetés közben, utána megromlott a kapcsolatom vele és az apai nagyszüleimmel is. Azt, hogy mik történtek vele 6-7 éves koromtól 18 éves koromig nem nagyon tudom, de arra emlékszem hogy ide oda cibáltak, egyszer itt laktunk egyszer ott, egyszer ilyen nővel jött össze egyszer olyannal. 18 éves voltam, amikor összeismerkedett egy nővel, akivel össze is házasodtak. Amikor bejelentette a nő, hogy terhes, akkor még jobban a háttérbe szorultam. Aztán amikor megszületett a gyerek, akkor rá pár hónapra apa közölte hogy menjek el otthonról, mert ő ezt nem bírja tovább, hogy én nem úgy szeretem a mostohámat mint az igazi anyukámat, de ennek nem én voltam az oka, hanem ő, mert ő utált engem, apa mindig azt csinálta amit ő mondott, gonosz volt az a nő nagyon. Isten a tanúm hogy ha normális lett volna akkor szerettem volna mert én nem vagyok rosszindulatú senkivel sem. Aztán 2 éves lassan hogy itt vagyok az anyai nagyszülőknél, de...az nem is baj, hogy szeretnek engem, én is őket nagyon csak mivel kiskoromban nem voltam sokat velük pár évig ezért még mindig úgy kezelnek mint egy 10 évest, ami gondolom tudjátok milyen. A másik pedig hogy nagyon nagyon hiányzik az édesanyukám. És ezt még az is tetézi hogy a szobámban kint vannak a képei, a polc ahol sminkelt mindig, nagyon sok holmija, amitől esténként mindig elsírom magamat, mert hiányzik. Nekem nincsen igazi családom, és ettől nagyon befordult lettem. Nyári munkán vagyok most, és megismertem két fiút, akik pár évvel fiatalabbak csak tőlem. Nagyon jóban lettünk és én mindig meglátogatom munka után a szüleiket és...annyira jól esik ahogy bánnak velem, enni adnak, megkérdezik hogy milyen a munka, élvezem e, mit tanulok, mi szeretnék lenni stb. És utána kijön hozzá a nővérkéje, meg az apukája, és látom hogy milyen boldognak együtt. Én tényleg örülök hogy ilyennek látom őket és hogy így bánnak velem mert nagyon jól esik csak este, amikor lefekszem egyedül a szobámban...és visszagondolok az anyukájukra akkor megint percekig sírok. Nekem ilyen sosem lesz már, pedig én mindent megtennék, nem azért hogy visszakaphass anyukámat mert tudom hogy azt már nem lehet de hogy találhassak egy olyan családot aki befogadna engem vagy csak egy pót anyát vagy apát. Több egyesületnek is írtam már, de mindegyik csak azt válaszolta hogy őszintén sajnálja a helyzetemet, de nagykorúakkal nem foglalkoznak. Amit persze szintén megértek, mert kinek kellene már egy 20 éves kamasz, de én tényleg szeretnék valakit, mert ebbe bele fogok őrülni. Mindenki azt mondja hogy beszéljem meg apával, de nem nem nem, soha nem akarom látni már, mert én tudom hogy miket tett anyával. Nincsen senkin sem, nem tudok kivel őszintén beszélni, megölelni hogy de jó hogy vagy nekem, nem tudom kivel megbeszélni hogy mi volt az iskolában sem semmit. Nagyon szépen kérem aki ezt elolvasta, az segítsen nekem ha csak elindulni is hogy mit csináljak. És azt is tudom hogy nem csak én vagyok így, Isten őriz, tudom hogy valakinek nem csak az édesanyukája hunyt el, de ezt mindenki máshogyan viseli el, valaki beletörődik, én nem tudok sajnos és szenvedek tőle minden egyes nap. Én esküszöm, hogy ha találnék egy pót szülőt, annak mindent megtennék, mindent elmondanék neki, úgy szeretném mint az igazi anyukámat, ha apa lenne akkor mint egy apát. Könyörgöm, segítsetek nekem, el nem tudjátok képzelni hogy nap mint nap mennyit sírok, szenvedek ez miatt. Esküszöm, hogy aki segít nekem azt meghálálom bárhogyan.