19-20 évesen gyereket vállalni?
Adott egy pár. A lány 19-20 éves, a párja ~10 évvel idősebb nála.
Több éve élnek valószínűleg gondmentes kapcsolatban.
A lány elvégezte a középiskolát, a fiúnak állandó munkahelye van és szinte épphogy a középrétegbe tartoznak.
A lány nyugodt típus, úgymond kiélte magát de sosem volt olyan mint a korosztálya.
A fiú felelősségteljesen, tisztességesen él és viselkedik.
Mindkettő célja az életben a gyerekvállalás, gyereknevelés ezért úgy döntenek, hogy belevágnak a babaprojektbe, már csak azért is mert a fiú korban van, viszont a lány is fiatalon szeretne anyává válni.
A lakhatás nem lenne probléma, mert saját adósságmentes házuk van. Ha valami oknál fogva neadjisten' különválna útjuk, a lány nem maradna tető nélkül.
Ui:
Itt nem rólam van szó, hanem két hozzám közel álló személyről. Ahogy ismerem őket csodálatos szülők lennének, ugyanakkor tartok is ettől az egésztől egy kicsit de talán csak azért mert ezzel kapcsolatban is az ember csak a rosszat hallja meg, nem pedig azokat akiknek bejött ez a dolog és boldogan élik a kis világukat.
Nektek erről mi lenne a véleményetek?
Nem feltétlenül diploma kel. Elég egy jó, piacképes szakma is, amiben kapsz állást. Ja, hogy ahhoz is kell 3 évet tanulni... ki lehet bírni. Egy egyetem általában minimum 3 év + 2 év mesterképzés ha nagyon jó helyet és jó fizetést akarsz. Lehet kevesebbet is tanulni és akkor nem diplomád, hanem szakmunkás bizonyítványod lesz de a lényeg: tanulni kell. Tanulás nélkül kevesebb az esély olyan munkára később, ahol jobb a fizetésed. Még a 110 Ft is létminimumra elég ma már kb., gyerek mellé pedig több kéne. Igen, lehet tanulni később, de egy akaratosabb, nehezebb természetű (akár hiperaktív, viselkedészavaros) gyerek mellett iszonyú nehéz. Én "csak" munka mellett tanultam, így is sokszor majd meghaltam a fáradtságtól. Nem olyan álom, mint ahogy ezt elképzelik és még fent is kéne tartanod nem csak magad, a gyereket is (jó, számíts a párodra, de sose lehet tudni előre, veled marad-e. bele kell venni, hogy mi lesz, ha mégsem.).
A mai világban 19-20 évesen még a tanulásnak van itt az ideje. Régen más volt, ma az a helyzet, hogy 2 ember fizetése kell. Én most, 25 évesen leszek anya fix munkahely és 2 és fél év ledolgozott munkaviszony után és még én sem vagyok öreg anyának, sőt!
Ezzel az a legnagyobb probléma, hogy a 19-20 évesek 99%-a rohadtul nincs megérve a gyerekvállalásra, akkor sem, ha a környezetük érettnek hiszi (a leírásodból látszik, hogy te is beleestél abba a hibába, hogy a gyerekvállalásra kb. azért hiszed érettnek, mert nem bulizik és iszik, ami elég felszínes gondolkodás). Én is azt hittem 20évesen, hogy hú, mennyivel érettebb vagyok a korosztályomnál... aztán most, 26 évesen visszagondolva... rengeteg dologban nem tudtam volna rendesen felelősséget vállalni, csomó mindenben tök naiv voltam, nem mértem fel dolgokat. Ha akkor gyereket vállaltam volna, az vagy a gyerekemnek, vagy nekem pokollá tette volna az életét. Mert még nem éltem eleget, és ezt most nem a szórakozásra értem, hanem arra, hogy megismerjem magam, megismerjem az embereket.
Pluszban ott van mellette az is, hogy gondolom, középrétegben élőként a leányzó eddig max. nyári munkát végzett, vagy vmi időszakos diákmelót, de lehet, még azt sem. Arra gyereket vállalni felelőtlenség, akkor is, ha lakás lenne akkor is, ha szakítanak.
+1: az esetek többségében a fiatalon teherbe esett emberek még névtelenül sem merik bevallani, tisztelet a kivételnek, hogy mennyire nehéz volt vagy hogy megbánták, mert maguknak sem vallják be sokan, hogy rossz emberek / hibáznak. Ismerek ilyen embereket, facebookon meg lehet, itt is, fennhangon hirdetnék, hogy milyen jó dolog volt 18-22 évesen szülni, de ha a dolgok mélyére néznénk, látnánk dolgokat... (ezzel nem azt mondtam, hogy nem lehet olyan, akinek bejött, csak hogy a "teljesen pozitív" véleményeket is úgy kezelni, hogy...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!