Hogy érhetném el, hogy elköltözzön? Ti mit tennétek a helymben?
Élettársammal már több mint egy éve nagyon megromlott a kapcsolatunk. Nagyon sokszor átvert, hazudott nekem, és én újra és újra esélyt adtam neki, újra hittem az ígéreteinek, hogy megváltozik, de egyre nehezebb volt. Azért sem léptem ki, bár sokszor a határán voltam - mert van egy most 2,5 éves kisfiúnk, és miatta nem akartam szétszakítani a családot. Most 3 hete viszont megint hazudott, kijátszott, tönkretette az egész anyák napját, végigsírtam miatta megint több napot, és végképp megelégeltem ezt az életet.
Már a legutóbbi (októberi) majdnek elköltözök volt az utolsó utáni utáni utáni esély, és ezt nagyon jól tudta. Azóta már én sem tudtam úgy viszonyulni hozzá, ingerlékeny vagyok vele, nem vonzódom hozzá stb., lényeg a lényeg, hogy nem tudom elképzelni, hogy folytassuk ezt a kapcsolatot, és úgy érzem, tönkremegyek, ha így maradunk tovább.
A helyzet: ő sokkal jobban keres mint én. Jelenleg egy albérletben élünk, amit két éve vettünk ki, tehát a mostani albérletárakhoz képest sokkal kevesebbet fizetünk, a főbélő meg megígérte, hogy nem fogja emelni a közeljövőben. Én ezt még éppen tudnám fizetni egyedül is, de ugyanekkora (2 szobás) lakást, egy másikat a jelenlegi árak mellett nem tudnék fenntartani. Ő viszont bőven. Meg a kicsinek is jobb lenne, ha itt lenne a megszokott helyén.
Ő viszont nem hajlandó elköltözni, mert a fejébe vette, hogy akkor is "visszahódít", és nem fog innen elmenni. Nem tudom, mit lépjek. Szülőkhöz nemtudok menni, ez az egyetlen lehetőségem van, hogy itt maradunk a kicsivel. Viszont az állandó zaklatását sem tudom már elviselni, és nem érti meg, hogy nem tudok benne megbízni, a végtelenségig eltávolodtam tőle, és ha eddig 6 esélyt nem adtam, akkor egyet sem, és midnegyiket kijátszotta! Nem tudok hinni megint a nagy ígéreteinek.
Ti mit tennétek a helyemben?
Mégegy másfél szobás is többe kerül jelenleg, mint amennyit most fizetünk. 1 szobás lakás jó ha van ennyiért jó állapotban.
A bérleti szerződés közös néven van, de amúgy tartókzodási helyre csak a kicsi meg én vagyunk ide bejelentve, ha az számít valamit.
Meg lehetne próbálni kidobatni, de szerintem nem ér az egész annyit. Annyit meg biztos nem, hogy együtt maradj valakivel egy nyomorult 2 szobás lakásbérlet miatt.
Vegyél ki egy egyszobásat, majd ha a gyerektartás is rendezve lesz akkor majd kiveszel egy másfeleset.
Álszent érv az, hogy a gyerek miatt nem költözöl. A szar kapcsolatoddal sokkal többet ártasz a gyerekednek, mint egy költözéssel egy minigarzonba, ahol végre nyugalom lenne. Kicsi még, éveid vannak addig, hogy igazán baj legyen, hogy csak egy szoba van, addigra meg majdcsak sikerül nagyobba menni.
Valójában TE nem tudod magad elszánni a váltásra, amit egyrészt megértek, másrészt muszáj lenne, mielőtt végképp megnyomorítjátok a gyerek életét.
(És akkor még jön az örök kérdés, hogy szar kapcsolatban, albérletbe, nulla megtakarítással miért kell gyereket szülni????)
lennének ötleteim hogyan tudasd vele hogy már vége, eljátszotta minden esélyét. de mivel ott van a kisfiú nem ajánlom. nem tudom mennyire fogja fel, de neki is jobb lenne ha nem egy síró szomorú anyát kéne látnia, hanem egy erős nőt aki megáll a lábán. olyan nincsen, hogy nem találnál másik albit. a munkahelyed ideköt a városba? akkor előbb nézz szét van -e lehetőséged máshol, másik városban megélni.
ha ilyen egy barom, hogy nem bírja megérteni, hogy neki kéne elmenni, mert a gyereknek jobb lenne a mostani közeg, mást nem tudsz fenttartani egyedül , akkor menj..
nem tudom pontosan milyen problémák vannak vele, de ha már nem szereted, akkor tényleg kár erőltetni.. leírásod alapján kapott esélyt, ha nem élt vele arról nem te tehetsz
8. vagyok. még az jutott eszembe, hogy ha ilyen jófej a főbérlő, akkor vele is beszélhetnél, hogy mondja meg a párodnak, hogy nektek kettőtöknek adja ki, ha nem megy el akkor lakás nélkül marad mindenki.
nem tudom , hogy ilyet tehet -e a bérlő, mert ma már mindenre jogunk van, de ha igen akkor ez is segíthetne
5-ös. Igazad van, hogy a gyerek miatt nem szabad együtt maradni, de az ember nem is dob el mindent az első problémáknál. Reménykedtem benne, hogy meg tud változni, mert szerettem, reméletem, hogy helyre tudjuk hozni a dolgokat, és most jutottam el oda, hogy látom: nincs értelme kapálózni, mert nem lehet helyre hozni.
Az is igaz, hogy egy gyerek sem halt bele még a költözésbe, ő sem ide szüületett, költöztünk már. Egyszerűen nagyon sok érv szól emellett, és ha lehet, szeretném megtartani. 60+rezsit fizetünk 2 szobáért BUdapesten kertvárosban, itt a munkahelyem, itt laknak a környéken anyukámék, akiknek a segítségére nagyon nagy szükségem lesz, ha egyedül maradok, mert elég hektikus a munkabeosztásom. Persze, lehet, hogy a város másik végén pl. Pesterzsébeten találnék ennyiért albérletet, csak az életemet nem tudnám megoldani. Itt a gyerek bölcsije is, ami egyben ovi is, most szokott be, tehát azt semakarom vele megcsinálni, hogy új lakás, új bölcsi, új gondozónők stb. Persze, nem halna bele, de nem is lenne szerencsés.
Itt a környéken meg egy szobás albérletek 65-70 ezer + rezsiért mennek mostanában. Ráadásul nemcsak a komfort miatt nem tudok vele 1 szobába menni, legtöbször még fektetés után éjjel 1-2ig dolgozom, azt nem tudom csinálni az alvó gyerek mellett.
Szóval nagyon sok a mérlegelendő, összetevő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!