A férjem a 2 éves lányunk előtt símogat mindenhol, csókol és nem érdekli, hogy a kicsi csak néz kérdőn, vagy épp megijed, hogy apa bántja anyát. Hogyan lehet ezt a helyzetet megoldani?

Tudom, le leszek pontozva, de nem érdekel.

Nos, ha jót akarsz a gyerekednek, akkor nagyon sürgősen megváltoztatod ezt a helyzetet. Te vagy az anyja, ha jót akarsz neki, akkor megteszed a szükséges lépéseket (az, hogy számodra mi jelenti a szükségest, azt neked kell eldönteni).

Apám ugyanazt csinálta, mint a férjed. Nem bírt magával. Sokszor voltam tanúja ennek. Volt, hogy éjszaka erre ébredtem fel, de mivel nem tudtam mi történt, így nem csináltam semmit, mert féltem. Később anyám felvilágosított úgy 5-6 éves koromban, de akkor sem értettem az egészet. Hogy is érthettem volna, hisz gyerek voltam, nem volt igényem a szexre. És ez ment éveken át. Horrornak éltem meg, féltem az éjszakától. Volt, hogy azzal álmodtam, hogy csinálják és szó szerint félve keltem fel. De, akadtak kétes zajok is, melyekről nem tudtam eldönteni, hogy tulajdo-nképpen mik azok.

Mikor kicsivel nagyobb lettem, akkor már anyám sem fogta vissza magát annyira, hanem gyakorlatilag a képembe vágott mindent, hogy apámnak erre szüksége van, és hogy menjek el itthonról x időre. Mindez 9-11 éves kor között, amikor még saját szobám se volt. Volt, hogy este 9-kor az utcákat rótam nyáron, de megesett, hogy télen a -6-7°c kint sétáltam a hóban erre-arra. Mert ugye apámnak erre szüksége van. És persze még ekkor sem rendelkeztem saját szobával.

12-13 éves lehettem amikor végre elköltöztünk, és lett egy önálló kuckóm. Azonban a szobám olyan elhelyezkedésű, hogy ajtó nyílik az udvarra és a nappaliba is. Ugyan azóta a probléma ilyen téren megoldódott, nem látok, hallok dolgokat. Azonban apám ezt a költözést úgy élte meg, hogy azt csinál amit akar, és akkor, amikor ő akarja. Így többször megesett az, hogy a nappaliba nyíló szoba ajtaja zárva lett. Ami önmagában még nem is lenne probléma, ha éppenséggel ezzel nem zárt volna el a fürdőszobától és a konyhától. És nem csak este fordult elő, hanem nappal is. Vagy nappal és este is. Volt olyan, hogy éhesen feküdtem le, mert nem tudtam élelmhez jutni, mert zárva volt az ajtó. Egy ideig a kinti mellékhelyiségbe jártam, de miután bejött a tél, kénytelen voltam egy vödröt (!) bevinni a szobábamba, és abba intézni a kisebb dolgomat! Az egészben ráadásul épp az volt a legrosszabb, hogy a kedves anyám be is számolt, hogy miért volt zárva az a bizonyos ajtó. A kezdeti szex iránti vágy pedig átment teljesen másba. Szüleim már lassan úgy kezelnek, mint ha nem is ide tartoznék. Apám már hármas szexet tervezgeti egy ideje...

A legrosszabb az egészben az, hogy a viselkedésük miatt nem mertem barátkozni, nem mertem senki se közel engedni. Kizárólag egy éjszakás, vagy egy hetes kapcsolataim voltak. Fiú létemre természetesen engem is elkapott a hév, így elsőre összeálltam egy lánnyal. Borzalmas volt az együttlét, végig az futkározott az agyamon ami velem történt. Olyan dolgok jutottak eszembe, hogy ez természetes? Nem leszek olyan, mint a szüleim? Nem okozok neki fájdalmat? Egyáltalán akar ő engem? Ez hatalmas csalódás volt részemről. Gondolom gyermekkori "élmények" miatt alakult úgy a szexuális orientációm, mint amilyen akkor és most. Amit kezdetben előnynek gondoltam, ugyanis ugyanúgy vonzottak a lányok is, mint a fiúk. Gondoltam biztos meleg vagyok, azért történt ez. Nem kellett több, elkezdtem pasizni. Természetesen ahogyan sor került az együttlétre ugyanolyan rossz volt, mint az előtte lévő lánnyal. Akkor estem igazából kétsébe.

És most? Jelenleg 22 évesen (fiú létemre ráadásul) épp befejezni készülöm az iskolát, amit egyébként a zakkant családi hátterem és lelki válságaim ellenére jó eredménnyel végzem. Magánéletem gyakorlatilag nincs, csak tiszavirág életű kapcsolataim. Szerelmes még soha nem volt, szexualitást is természetellenesnek élem meg. Érzelmileg eddig senkihez nem kötődtem (sem barát, sem kapcsolat). Ugyan randizgatok össze-vissza, de eddig borzalom. Addig, míg magára a szexre nem kerül sor minden rendben, de utána...

Tudom, elég szélsőséges a példám, de ha ezzel bárkinek a szemét felnyitom, vagy csak így ismeretlenül is tudok valakin segíteni, hogy ne így éljen, mint én, akkor már megérte.

Lehetett volna rosszabb is, mert valljuk be, lehetett volna. Jelen pillanatban tervezgetem a jövőmet. Amint saját lábra állok azonnal szakemberhez fordulok, s kezeltetem magam. Egyedül ez tart életben, hogy valaki majd rendbe hoz. Nekem aztán mindegy, hogy kezet fognak velem, vagy leköpnek, ha lesz valaki akihez képesl eszek kapcsolódni, szeretni... és mindegy lesz milyen nemű.

Én itt tartok.

(Pü-t meg bárki írhat, ha úgy érzi írni akar, vagy valami nem volt világos).

19:37

Minden jót kívánok neked! Találd meg a nyugalmadat, és egy kedves társat, jó kapcsolatot!

Szia!

Kissé későn írok. Nálunk is ez a helyzet...

A mi lányunk másfél éves.

Megértette már azóta a férjed, mit illik és mit nem?

Az enyém nem...

Bocs, h megkérdezem, szereted őt?