Miért hanyagolják el a mosntani szülők a gyerekeiket?

Hát az nem mentség,hogy valaki 10-14órát is dolgozik!Ha vállalta a gyereket,akkor foglalkozni is kell vele!Különben meg ne vállalja csak a munkát!Mindenkinek kell dolgozni,de erről nem a gyerek tehet!És sajnálom is az ilyan gyerekeket,mert igénylik a sok szeretetet meg azt,hogy legalább megkérdezzék,hogy vagy fiam,lányom,mi volt az oviban,suliban vagy akárhol!

Elitélem az olyanokat,akik még erre se méltatják a fiaikat,lányaikat!Ezért van ennyi elkóborolt,csavargó fiatal!Ők a jövő nemzedéke,akikre büszkék szeretnénk lenni!Nincsen szükség lelkiszegény,hányatott sorsokra!

Szülők figyelem:a sok munka mellett is kell lenni pár jó szónak,hiszen senki sem lehet ennyire fáradt!

persze nem mindegy, hogy milyen jellegű munkában fáradunk el.

mert ha szellemiben, akkor még lehet foglalkozni a gyerekkel.

viszont aki fizikaiban, sajog mindene, fájdalmai vannak, az munka után sokszor már képtelen foglalkozni a gyerekével.

rendben van, hogy csak az vállaljon gyereket, aki fel tudja nevelni, de azért ezt nagyon könnyű csak úgy kijelenteni. mindenki vágyik gyerekre, a nők pláne, és biztos nem gondolták ők sem, mikor pl. 13 éve szültek, hogy ennyire bele kell szakadniuk a munkába, hogy megéljenek.

Amikor én 12-13 éves voltam,iskola után(szombaton is volt!)a húgomra vigyáztam,hogy a szüleim tudják építeni a szocializmust.

A szüleim 12 évesen napszámba jártak.

Rendes emberek lettünk érdekes módon,vagy éppen ezért...mondjuk nekünk gyerekkorunkban eszünkbe se jutott,hogy elégedetlenkedjünk,vitatkozzunk a szüleinkkel,követelőzzünk,elmondjuk mindennek őket...

Sírnak a fiatalok,hogy nem szeretik őket,de ha arról van szó hogy közös program,akkor most ő chat-el,barátnőzik,netán már pasizni szeretne...

Szóval kettőn áll a vásár.

Különben is, mit értünk az alatt, hogy régen? A szüleink gyerekkorát, vagy a nagyszüleinkét, vagy esetleg a dédszüleinkét? Vagy esetleg még régebbi korokat?

Az én szüleim a szocializmus idején születtek, apukámmal a nagymamám 3 hónapot maradhatott otthon (ennyi volt a maximum), aztán ment bölcsibe, anyukámmal egy évet volt otthon a nagyim, mert anyunak kiskorában csípőficama volt, és ebben az esetben otthon lehetett maradni a babákkal 1 évet. Egy éves kora után anyukám a nyugdíjas nagymamával volt otthon (tegyük hozzá, hogy akkor még a nyugdíj korhatár alacsonyabb volt). Mindkét nagymamám világ életében dolgozott. Ők is épp úgy délután jártak haza, mint a család férfi tagjai. Aztán utána ott voltak az otthoni dolgok, amik jóval nehezebbek voltak, mint most, hiszen nem volt ennyi háztartási ketyere meg stb. Több idő akkor sem volt. Vagy esetleg beszélhetünk arról is, amikor az én nagymamám volt gyerek. Neki az anyukája igaz, hogy sosem volt állásban, háztartásbeli volt, viszont otthon keményen dolgozott, egyrészt a házimunkát ellátta, ugye akkor még mindenféle gépesítés nélkül, plusz jó nagy szegénység is volt akkor, ezen kívül pedig otthon varrt. Nem hiszem, hogy neki személy szerint több ideje lett volna. A férje pedig ugye a világháború idején évekig fogságban volt.

Minden kornak megvoltak a maga problémái. Itt nem a szülők idejéről van szó, hanem hogy a világ folyamatosan változik, a mai gyerekeket és a szüleiket is már más hatások érik, mint 10-20-30 vagy mégtöbb éve. Más a családok szerkezete is. Mint említettem, a nyugdíjkorhatár egész más volt régen, mint most. És a nagyszülők általában még együtt éltek akkor a szülőkkel és az unokákkal. A legtöbb gyerek úgy nőtt fel, hogy valaki felnőtt rokon mindig volt otthon, főleg még az én nagyszüleim gyerekkorában. Mindig volt valaki, aki nevelt. Igen ritka volt az, hogy a gyerekek hazamentek iskola után, és otthon egyedül voltak. Mert a nagyik azért ugye otthon voltak egész nap.

A másik, hogy nem volt még tévé, számítógép, stb., az esti program nem a Barátok közt volt, hanem a beszélgetés.

A harmadik, hogy még amikor a szüleim, vagy akár én magam is gyerek voltam, az szinte nem is volt kérdés, hogy az iskolában a tanár jogosan büntette-e meg a gyereket. Ha a gyerek büntetést kapott az iskolában, akkor a szülő szégyellte magát, hogy mit gondolhatnak róla az iskolában, hogy neveli a gyerekét. Most viszont sokszor a szülő van a legjobban felháborodva, ha a gyerekére a tanár rá mer szólni, és sokszor otthon fennhangon szidja, hogy az a barom állat pedagógus mit képzel magáról. Ezek után a gyerek miért tisztelné a tanárait? Szóval akkor még az iskolában is neveltek, nem csak otthon. Ma meg már ugye sokszor otthon sem, az iskolában sem. És mivel akkoriban még a tanárt tisztelték, nem a rossz, renitens gyerek volt az etalon, hanem az, akit a tiszteletben álló tanár dicsért.

A negyedik, hogy szerintem a mai emberek kicsit el vannak lustulva. Jó, én azt értem, hogy ma már tényleg sokan többet dolgoznak, mint mondjuk 20-30 évvel ezelőtt, nem csak napi 8 óra a munkaidő, de azért van itt némi lustaság is. Amikor még én voltam gyerek, hétvégén legalább egy nap mindig csináltunk valami programot, kirándulni mentünk, vagy csak úgy be a városba sétálni. Ma már erre a legtöbb szülő lusta. Úgy gondolják, hogy ha már egész héten dolgoztak, akkor az a minimum, hogy hétvégén legfeljebb bevásárolni mennek el, és utána ki se teszik a lábukat a lakásból. Csak azt nem értem, hogy ha ez ennyire megterhelő számukra, akkor miért vállaltak gyereke(ke)t.

Szóval csak azt akartam ezzel mondani, hogy nem az idő lett kevesebb, hanem egyrészt ma már annyi más munkán kívüli elfoglaltsága is van egy családnak, amik korábban nem voltak, plusz el vannak kényelmesedve az emberek.

23/L

rendben, hogy foglalkozni kell velük, de van egy fontossági sorrend. ha választani kell, hogy kenyéren él a család, de van idő egymásra, vagy meg tudunk venni szinte mindent, ami kell, minden szülő az utóbbit választja.

én is végeztem mindkét munkát, fizikait és szellemit egyaránt, ezért írtam, hogy a fizikaiban sokkal jobban el lehet fáradni. nemcsak testileg, de szellemileg is leamortizál egy idő után.