Mivel lehetne a férfiakat ösztönözni, hogy többet segítsen otthon?

Óhhh mintha csak én írtam volna ki a kérdést.

Az én párom amúgy hajlandó segíteni a főzésen kívűl bármiben, de(!) csak akkor ha már élesebben rászólok. Bár sokszor nincs benne köszönet, de azért már nem piszkálom, méltányolom, hogy egyáltalán csinálja.

Viszont magától nem lát meg semmit, elfeküdne a gép előtt. Már mondtam neki, hogy Téged ha megenne a retek sem vennéd észre! Erre csak néz nagy bambán, hogy ekkor meg akkor is elmosogattam. Igen, miután megkértem. Magától nem. Nagyon fel tud dühíteni.

Hátugye... itten mindjárt felmerül két kérdés:

1. mit, és mennyit is dolgoztok tulajdonképp?

2. mennyit kerestek vele?

Már csak azért kérdem, mert az "a nők többet dolgoznak" c. lózung konkrétan alaptalan, csak annyit ismételgették, hogy megragadt és ma sokan evidenciaként tekintenek rá...

Szerintem ez a "nem csinálom meg az ő dolgát" csak egy dologra jó, mégpedig hogy feszültséget teremtsen.

Ne várj, ne magadban pufogj, ültesd le és szépen beszéljétek meg a dolgot. "Drága szerelmem, egy pár vagyunk, együtt élünk, megosztunk egymással mindent. Ez így van rendjén. De ebbe beletartozik a házimunka is. Én is pont ugyanannyit dolgozom, mint te, én is fáradt vagyok. Nem érzem korrektnek, hogy a kanapéról nézed, hogy még este minden KÖZÖS feladatunkat én végzem el. Főleg hogy ha ketten csinálnánk, feleannyi idő is elég lenne és én is pihenhetnék végre. Én is fáradt vagyok." Szépen sorold föl neki, milyen feladatok vannak, amiket meg kell csinálni, és osztozzatok rajta.

Egyébként nagymamám szerint az számít, hogy az ember milyen szokásokat alakít ki az együttélés első évében. A lehető legrosszabb, ha csak tűrsz és várod, hogy majd magától megváltozik. Ugyanis nem fog, főleg ha ilyen családminta áll előtte, talán nem is érti, miért baj, hogy ő pihen, amíg te dolgozol.

17: "Egyébként nagymamám szerint az számít, hogy az ember milyen szokásokat alakít ki az együttélés első évében. "

Ez nem mindig működik. Mi együtt végeztük a házimunkát, még az első gyerek születése sokat nem is borított, de jött a második és szépen elkényelmesedett, hogy én otthon voltam és megcsináltam mindent. Amikor visszamentem dolgozni akkor is rám maradt a napi munka után a házimunka és a gyereknevelés.

Megbeszélni nem lehetett, vagy hisztizni kezdett, hogy de ma ne mert ma jó napom volt ne rontsam el, ma rossz napom volt ne b.. szogassam ezzel, vagy megértően bólogatott, hogy igazam van, de most nem, majd holnap. És nem lett belőle semmi.

Nem használt a kérés, a szép szó, az üvöltés, sztrájkolni nem lehetett, hogy ott hagyok mindent mert két kicsivel nem lehet szemétteleplakásban lakni. Nem használt az sem, hogy nem szóltam pár napig, legyen nyugi és majd rájön... dehogy, csak azt hitte, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Erre egy megoldás van, az hogy lapátra teszed. Amikor vagy a lakáson kívül van, vagy te cipeled kifelé a bőröndödet akkor talán leesik neki. De nincs rá garancia.

15: "Hátugye... itten mindjárt felmerül két kérdés:

1. mit, és mennyit is dolgoztok tulajdonképp?

2. mennyit kerestek vele?"

1. Irodai munka néha könnyebb, néha kemény 10-12 órákkal, folyamatos stresszben és pörögve a határidők miatt.

2. Amíg együtt éltünk az utolsó két évben nettó 280-310 ezer, szemben az exférj nettó 70-80 ezrével, ami neki kellett erre-arra, márkás cuccokra. Én fizettem mindent, a számláktól kezdve a gyerekek különóráit.

Ja, és megismerkedésünktől kezdve MINDIG én kerestem vagy többet mint ő, vagy amíg GYED-en voltam addig szinte pontosan ugyanannyit, mert a GYED-em alig pár ezerrel több volt mint az ő akkori fizetése.