Ezt most akkor végleg elrontottam? Vagy kezdjem el vázolni neki a valóságot? Változna valami?

A sztori még jó tizenéve kezdődött, amikor egy családi rendezvényen összebarátkoztam harmad-unokatesómmal, egy időben legjobb barátnők voltunk. Egyébként távoli rokon, sokáig nem is értettem miért nem nagyon tartjuk velük a kapcsolatot, aztán az idő elteltével megértettem.

Unokatesóm szülei ugyanis túlféltették, elkényeztették a lányt (egy gyerekkori betegség miatt), és egyre inkább kiderült hogy nincs reális képe a világról.

Anyám sok éve még azt tanácsolta, hogy hagyjam rá uncsitesómra, akármekkora hülyeséget is beszél, nem érdemes ezért összevesznünk (és esetlegesen a családnak se). Csak bólogassak kedvesen minden baromságra.

Én ezt meg is fogadtam, de mostanra ez odáig fajult, hogy minden második beszélgetésünknél agyfaszt kapok tőle.

Lassan 30 lesz, de egy normális munkahelye nem volt még, persze egzisztenciája sincs, otthon él. Mivel a szülei nem csak elkényeztették, de el is nyomták, most éli a nagy lázadó korszakát. Alkalmi munkákba sodródik (idegenvezetés, adatrögzítés, fodítgatás), amik nem vagy alig hoznak pénzt - de nem is ez a legigedegesítőbb, hisz az ő élete, úgy teszi tönkre ahogy akarja - hanem hogy ő mindig, mindent jobban tud mindenkinél!

Lenéz minden "normális" munkát és engem oktat ki a munkáról, holott én 5 éve a szakmámban dolgozom és el is értem dolgokat, állandóan utalgat hogy ott kéne hagynom ezt a "szar" melót (ahol jófej a főnököm, jó a fizetésem és otthonról is dolgozhatok néha - de hagyjam ott, mert az ő ismerőse tud egy tuti szabadúszós munkát! :)).

A legszebb hogy a párkapcsolatban is próbál kioktatni, pedig ő abban se jeleskedik, én meg évek óta élek a párommal.

Sose dörgöltem az orra alá az életem, mielőtt ezt megkapnám a kommentelőktől.

Egyszerűen arról szól a dolog, hogy ő most éli második tinikorát és még egy olyan dolgot is, hogy jógaedzője kedvesen szólt hozzá úgy adja elő (órákon keresztül) mintha a pali bele lenne zúgva. Ugyanezen pasi (persze szerinte csakis szerelemből!) megkérte őt hogy fordítson le egy nem rövid szöveget neki, és mi a fizetség? 1 hónapig ingyen mehet jógára (kb 7ezer ft a bérlet, míg a fordítás értéke szerintem 3x ennyi lenne)! Ő meg áradozott, hogy mekkora siker meg milyen jófej az edző.

Mindent felnagyít, mint egy tapasztalatlan tini, és meg van győződve arról hogy mindenki hülye csak ő helikopter.

Na meg ahogy ezeket előadja...

(Legújabb hátast akkor dobtam, mikor mondta: ja hogy mivel most úgy nincs semmi meló, beadta zaciba a nagyitól örökölt ékszereit... elsőre furi volt, de aztán tök jól jött az a kis pénz ruhát venni!)

A lényeg: érdemes most mégis rákezdenem arra, hogy megmondom neki a "magamét"? Értsd: nem akarok bunkózni, csak értelmesen megmondani, hogy ez így butaság, szedje össze magát, nem kérek a tanácsaiból, mert tapasztalatlan, nincs szükségem az állásajánlataira, párkapcsolati tanácsaira (ez utóbbit már próbáltam, kicsit megsértődött és 1 hónap múlva kezdődött elölről...)

Változna valamit a szitu szerintetek, ha őszinte lennék vele?

Olyan rossz ez a helyzet mert egyetem óta megfogyatkozott a baráti köröm, és ő nagyon régóta jelen van az életemben. De nem tudok vele önmagam lenni és néha olyan irtózatosan BUTA hogy az arcomat akarom kaparni.

Tudom elsősorban az én hibám hogy nem voltam vele őszinte az elején, de most lenne szerintetek értelme a "pálfordulásomnak"?