Hogy lehet ilyen? Ma reggel össze vesztünk. Azt mondta ma felmond, a cuccait mire hazaérkezik pakoljam össze, mindennek elhordott engem és anyámat..

A lényeg hogy a munka társa vitte be ma dolgozni. Én már rendszerint 6-kor felkeltem hogy a házat és konyhát rendbe tegyem, majd 7-kor a kávét mint mindig óvatosan letegyem mellé, hogy negyed 8-kor az illatára felébredjen. Ha látom hogy nem kel még akkor sem, Óvatosan ébresztgetem. Erre a barátja már 7:35-kor dudált a kapuban. Összesen 3percet ha várt, mert 2dudálás után ment is, pedig látta hogy a redőnyt is felhúztam. Én ekkor hálóingben a munkás ruháját vasalás, mert csak egy tiszta volt már neki de az a szekrényben meg gyűrődött. Barátom meg a WC-s volt épp. Én egyébként napszámban dolgozom, a mai nap épp nem kell mennem. Hirtelen dühében sok mindent a fejemhez vágott, még a haverját aki itt hagyta felhívtam hogy milyen szerencsétlen vagyok, meg különleges mert nem mentem ki. Elkezdtem sírni, erre ő Még jobban rá kezdett. Mivel pénz szűkében vagyunk, ezért is járok napszámban dolgozni, adtam neki 2ezer Ft-ot az 500ft kajapénz mellé hogy menjen kocsival és tankoljon. De ő csak kiabált velem. És még már rá se néztem csak sírtam. Tudni kell hogy már egy hete nagyrészt kifogytunk pénz dolgában, de gyanítom azért mert rá szokott a cigire, de nem hangoztatom neki mert nem sajnálom tőle, csak hát mégis viszi a pénzt. Így ez az érzés fellángolt bennem és mielőtt az ajtón kilépett volna, mondtam neki hogy a tankolásról hozzon blokkot. Erre engem és anyámat kezdte szidni, s hogy ma felmond és cuccait készítsem ki. Olyan volt velem mintha szívből gyűlölne s nem is a szerelmem beszélt volna hozzám. Azóta sem térek magamhoz. Ez így igazságos?