Kell a gyerekeknek a külön szoba? Nálatok ez szempont volt, amikor terveztétek a gyerkőcöket?

60: de segített volna, zár és bezárta volna a külön saját szobáját. ennyi.

egyik próbálja meggyőzni a másikat, láthatod, van akik tök jól kijöttek és van akik utálták egymást.

szerintem egészségesebb a külön szoba, 2 ellenkező nemű tininél. kis korban, oviig mondjuk lehet együtt.

de mindenkinek jár egy kis külön zúg, ami az övé, amit ő alakít saját képére, én ezt nem venném el egy gyerektől sem.

60: igen, ezt akartam írni, amire rávilágított a 61-es, hogy a cuccok lopkodását speciel simán megoldotta volna a külön szoba, mert zártam volna az ajtót. Értem én, amiről te írsz, hogy alkalmazkodással meg lehet oldani, de ha a másik nem akar alkalmazkodni, akkor egy pokol az egész, és ezt szülőként nem tudhatod előre, hogy milyen lesz a két gyerek. Én pl. egy jó ideig, sok évig alkalmazkodtam, ha ő tévézett nem szóltam, nem éppen egy szó nélkül, de hajlandó voltam a kanapén aludni, mikor lett pasija. Viszont mivel ezt sosem kaptam vissza, egy idő után úgy voltam vele, hogy akkor dögölj meg, te sem fogsz tévézni, és nem költözöm át. Ez sem használt többet, mint az alkalmazkodásom, de ennyi szemétkedés után jól esett szívózni vele :D

Igen, abban igazad van, hogy minden gond abból fakadt, hogy a tesóm önző, és mindig is az volt, de ha az egyik fél ilyen, ott nem lesz békés egy szobában lakás, ha a fejed tetejére állsz sem. És még egyszer mondom, nem lehet tudni előre, hogy a gyerekeid milyen személyiségek lesznek. Nyilván szét lehet csapni köztük, amit anyámék (vagyis inkább anyám) nem tett meg, de ettől nem lesz nekik könnyebb egymást elviselni.

Amúgy ja, tudom én, hogy az is probléma volt, hogy anyám úgy rendezte a vitákat, hogy neki adott igazat, mert ő az erőszakosabb, a hisztisebb és így hamarabb csönd lesz, de ettől a tudattól nem kellemesebb az együttélés emléke :D Ha igazságosan csapott volna szét köztünk, valószínűleg egymással akkor se jöttünk volna ki jobban, akkor se éreznénk úgy, hogy jó volt egy szobában lakni, csak meglenne az az örömöm utólag, hogy néha nekem volt igazam.

Tényleg az a helyzet, hogy ha két ellentétes személyiségű ember kerül egy szobába, akik közül az egyik nem tud vagy nem akar alkalmazkodni, háború lesz az egész.

Nem kell, de jó, ha van. Nagyon jó. Nekem pl tervezetten annyi gyerekem lesz, amennyinek meg tudom adni a maximális szeretetet, figyelmet, törődést, türelmet, és igen bizony az anyagi javakat. Amibe a külön szoba is beletartozik. Ez a szám jelenleg 1.

Saját szobám volt, de soha nem volt gond másokkal együtt (egy szobában!) lakni, 18 éves korom óta alkalmazkodom albérlőtársakhoz, munkatársakhoz, partnerhez mikor kikkel és hol laktam együtt. Nem azon múlik, hogy volt e közös szobád a testvéreddel. Nekem speciel testvérem se volt, de ha lett volna, jutott volna külön szoba neki is. (Terveztek tesót szüleim, terveztek szobát neki, de mivel nem lett, ezért egybenyitották később az én szobámmal, így lett egy saját ki lakosztályom külön "nappalis" és külön "hálós" résszel.)

Most két kislányra szoktam vigyázni, 7 és 10 évesek, közös szobájuk van. Hogy is mondjam finoman? Angyali, tündéri teremtések, ha csak az egyikük van veled, vagy ketten a két gyerekkel külön foglalkoztok. Abban a pillanatban, ahogy egy játszótérnél kisebb zárt területre kerülnek együtt, máris ölik egymást. De nem ám kispályás módon, a múltkor a kicsi arcon verte a nagyot a TV távirányítóval úgy, hogy belilult a helye. De ez fordítva is megtörténhetne. Nincs külön szobájuk, össze vannak kényszerítve (ez nekik igenis kényszer), utálják minden percét, holott szeretik egymást, és nagyon jó testvérek lennének, ha lenne saját külön kis terük, és nem kényszerből kellene elviselni a másik társaságát. Persze ellenpélda is létezik, de akkor is... a nyugalom érdekében biztosan lenne külön szobája a gyerekeimnek.

# 62/64

hidd el nekem, ha a hugod el van kényesztetve a szoba zárás csak nagyobb bajt generált volna, mert akkor jött volna a hiszti hogy miért zárod előlem a szobát, anyu miért zárja a szobád, biztos valamit titkol szóljál rá, és akkor még te vagy lecseszve hogy miért zárod be a szobádat, és még anyuddal is romlott volna a helyzett..

nah te abban igazatok van hogy ha elcseszik a nevelést a szülők akkor akár külön lakása is lehetne egyiknek- másiknak, akkor is egymás agyára mennének.. (erre élőpélda az exbarátom és a huga)

"hidd el nekem, ha a hugod el van kényesztetve a szoba zárás csak nagyobb bajt generált volna, mert akkor jött volna a hiszti hogy miért zárod előlem a szobát, anyu miért zárja a szobád, biztos valamit titkol szóljál rá, és akkor még te vagy lecseszve hogy miért zárod be a szobádat, és még anyuddal is romlott volna a helyzett"

Neeem, azért anyám sem volt vak, nagyon is értette, hogy mi a gondom, csak egyszerűbb volt azt mondani, hogy "jólvan már, hadd vigye". Sokszor hozzá is tette, hogy elzárni előle úgysem tudom. Azért tuti nem szólt volna, hogy zárom a húgom elől a szobámat, ha nem vagyok otthon.

Most spec a férjemmel a szomszédban lakunk, anyuéknak van kulcsa hozzánk, nekünk is hozzájuk. Eleinte a tesóm fogta a kulcsot, átjött, mikor nem voltunk itthon (!), és kivette a szekrényből, ami kellett neki. Igen, ennyire pofátlan, és ennyire természetes neki, hogy ami neki kell, azt elveszi. Én meg ugye kerestem a holmijaimat hetekig, míg egyszer véletlenül megláttam nála, mikor átmentem. Na, akkor elszállt az agyam, megkértem anyámat, hogy dugja el azt a rohadt kulcsot előle, különben lecseréltetem a zárat, és nem lesz kulcs nekik se. Azt mondta rendben, ez azóta is így van (3 éve), nem tud a tesóm átjönni. Eleinte próbálta rávenni anyut, hogy adja oda a kulcsot, hisztizett neki, aztán beletörődött :D

Úgy látszik, hogy azok, akik azon a véleményen vannak, hogy nem létszükséglet a külön szoba (csak jó ha van) rendesen le vannak pontozva.

Állitólag én gondolkodom forditva, és önző vagyok, mert szültem két gyereket, és csak két szobánk volt. Igaz, hogy két fiam van, de soha egyik sem panaszkodott, hogy rossz lett volna a gyerek kora emiatt. (és nem azért, mert nem merték volna elmondani)

Nézd utolsó, én sem panaszkodtam a szüleimnek és a húgom sem, rég felnőttünk...

Ettől még pokolian szar volt egy szobában, és egyikőnknek sem tett jót.