Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Párommal szakításig jutottunk...

Párommal szakításig jutottunk amiatt, mert egy éve nincs szex. Semmi?

Figyelt kérdés
Szerinte ez az én hibám mert ő párszor már probálkozott, de én visszautasítottam, ezért ő már nem probálkozik többet. Igaz, hogy miután jo néhány ronda megjegyzést tett a testalkatomra, így az összes önbizalmam elszállt, és hiába szeretem, nem tudtam vele szexelni, a gátlás miatt. Miután ma már a szakítás is felmerült, mondván, hogy egy éve nem szexeltünk, rávettem magam, nem kevés munkával, hogy kezdeményezzek. Igaz, ő addig bealudt, és mire kijöttem a fördőből, pont akkor ment át a nappalibol a háloba, hogy folytassa az alvást. Még nem aludt, amikor hozzá bújtam, és elkeztem problákozni. Kb. fél perc múlva lefogta a kezem, és közölte, hogy á á, nem akarja. Mikor megkérdeztem, hogy miért, azt mondta, hogy "ez nem jön parancsszora, te is tudod...". Totál megsemmisültem, de minden vagy semmi alapon, tovább probálkoztam, még egyértelműbb jelekkel. A kezét "oda" húztam pl. Erre különválasztotta a két takaronkat, lefogta a kezem, és kisvártatva elaludt. Ti mit éreznétek? Lehet itt még tenni valamit? Ez életem első visszautasítása. Főleg, hogy előtte ő olvasta a fejemre, hogy nem bírja már tovább, hogy nincs köztünk semmi. Nagyon, de nagyon rosszul érzem magam most. Volt már valaki hasonlo helyzetben? 6 éve együtt, 1 gyerek.
2014. aug. 10. 23:16
1 2 3
 1/29 anonim ***** válasza:
67%
Semmi értelme folytatni. Testiség nélküli kapcsolat az lakótársi viszony.
2014. aug. 10. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/29 anonim ***** válasza:
59%
szerintem sincs értelme...egy évig nem szexeltél vele...Oo
2014. aug. 10. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/29 anonim ***** válasza:
95%

*egy évig nem szexeltek egymással.


Most nem azért, de miután az exem letehenezett szex közben (59 kilósan) utána nekem se volt kedvem nagyon szexelni.

Ha van gyerek, gondolom változott a nő testalkata, és ha emiatt bántást kapott csak, akkor nem csinálom, hogy elszállt az önbizalma.


És ezt, ha sikerült is csinosítania magán, akkor se felejti el az ember. Hiába fogy le egy kövér ember, az önbizalma jó darabig rottyon lesz akkor is.

2014. aug. 10. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/29 anonim ***** válasza:
100%
Nem megy parancsszóra, akaratból meg pláne nem. Egy év szexmentesség bőven elég a totális eltávolodásig.
2014. aug. 10. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/29 A kérdező kommentje:
A kérdés: szerintetek szeret engem ez az ember? Ha szeretem a párom, vissza tudom utasítani így?
2014. aug. 10. 23:37
 6/29 anonim ***** válasza:
96%
Nem szeret. Legfeljebb megszokott. Sok idő 6 év.
2014. aug. 10. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/29 anonim ***** válasza:
93%
Egy percig sem gondolkodnek, hanem csomagolnek.
2014. aug. 10. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/29 anonim ***** válasza:
91%

Mindent helyre lehet tenni ! Az önbizalmat is és a szexet is !

Dolgozzatok magatokon, más nem fogja helyettetek megtenni.

De ti ketten helyre tudjátok tenni a dolgokat, beszélgessetek. Ne veszekedjetek és ne vitatkozzatok. Vitassátok meg a dolgokat de ne vitatkozzatok,feleseljetek,flegmáskodjatok, beszélgessetek jó sokat mindenről és átgondoltan mérlegelt válaszokat adjatok egymásnak.

Mindent helyre lehet tenni, mindenre van megoldás és minden gondból,problémából van kiút.

Ne adjátok fel, közös célnak tűzzétek ki ill. emlékeztessétek egymást a korábban közös célként kitűzött céljaitokra és haladjatok is abba az irányba az a cél felé amit ki tűztetek.

nincs olyan ,hogy te vagy a hibás, vagy ő a hibás. Mind a ketten hibáztatok és most az a feladatotok ,hogy a hibákat kijavítsátok,közösen.

Hajrá.

2014. aug. 10. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/29 anonim ***** válasza:
86%
Egy éve?Semmi?Milyen kapcsolat már az ilyen.Ti nem együtt éltek csak egymás mellett...Nagyon sajnállak,őszintén!
2014. aug. 11. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/29 anonim válasza:
47%
Én elmennék a helyedben reggel futni.
2014. aug. 11. 00:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!