Mi köze anyósomnak ahoz, hogy megtartom a gyereket vagy nem?

Van, aki a beteg gyereket nem tudná vállalni, van, aki meg az abortuszt. Szerencsére Magyarországon szabad választani és legális elvetetni is, megszülni is az egészséges és a beteg babákat is. A döntést annak kell meghoznia, aki a következményeit viseli (az abortusz következményeit vagy a gyerek gondozását, nevelését).

Sok válaszadónak nincs igaza abban, hogy ha az orvos abortuszt javasolt, akkor biztosan nagy a baj. Az orvos általában Down-szindrómás magzatoknál is abortuszt javasol, pedig azzal szépen lehet élni. Amit a házasság széteséséről és a szegény testvér szenvedéseiről a legtöbben gondolnak, Down-szindrómánál szintén nem igaz A "soha nem mehettek sehová és senkire nem jut sem figyelem, sem pénz" meg a "szegénynek szenvedés lenne az élete" szintén nagyon erősen függ attól, hogy milyen diagnózisa van a babának.

Amikor az én Down-szindrómás babám megszületett, én is azt hittem, hogy na, innen vége a világnak, nem fogunk tudni még egy kávéházba sem elmenni, nem fogja érteni a poénjainkat, kimarad mindenből és miatta mi is - aztán kiderült, hogy ő a leginkább társaságkedvelő az egész családban, imád étterembe menni (és kifogástalanul viselkedik), ő a legnagyobb poéngyáros és igazán nem lehet benne találni semmit, ami miatt ne érdemelné meg az életet, sőt, nekünk is ő mutatja meg, hogy mi az igazi értelme az életnek.

A kérdésedből nem csak az hiányzik, hogy milyen diagnózisa van a babának, hanem az is, hogy a férjed mit szól a dologhoz. Anyósoddal nem kötelező mindenben egyetértened, de azért az nem mindegy, hogy a férjed hol van a történetben. Azt javaslom, hogy tájékozódjatok és beszéljétek át a dolgot a férjeddel alaposan. Minden jót kívánok ebben a nehéz helyzetben.

Minden gyerek megszületése kész lutri :) Nem tudhatod, milyen lesz, sem egészségileg, sem lelkileg. Nem tudhatod, mik történnek vele, nem tudsz minden bajt megakadályozni semmilyen életkorban. És még ha egészségileg tökéletes és nem történik vele soha semmi, akkor is kiderülhet, hogy olyan természete van, vagy olyan döntéseket hoz, amikkel neked fájdalmat okoz. Amikor gyereket vállalsz, akkor bizony egy nagy lutrit vállalsz.

A Down-szindrómától félnek legjobban a várandósok, mert erre vannak trenírozva. Nem azért szűrik pont a Down-szindrómát, mert az a legsúlyosabb, hanem mert azt lehet. De mivel ezt jól lehet szűrni, ennek a szűrését nyomják, ennek a súlyosságát hangsúlyozzák túl és ezért ettől fél mindenki.

A Down-szindrómások többsége az enyhe és a középsúlyos értelmi fogyatékos kategóriába esik és az a kivétel, aki nem képes segített önálló életre. (Pl. azért nem, mert a Down-szindrómán kívül más baja van.) Abban igazad van, hogy egy Down-szindróma diagnózisból nem derül ki, hogy konkrétan ennek a gyereknek milyen képességei lesznek, lesznek-e súlyosabb betegségei, visszahúzódó lesz vagy kifelé forduló, könnyebb természete lesz vagy nehezebb stb. Biztos, hogy nem pont olyan lesz, mint az én gyerekem, mert belőle csak egy van :)

Én nem is állítom, hogy minden Down-szindrómás gyerekkel kacagó boldogság minden perc, hanem csak annyit, hogy az kép, amit itt a válaszadók lefestettek (egyetlen pozitívum nélkül), nem igaz. Amikor belekeveredünk, ez a legtöbbünknek teljesen ismeretlen a terep, ezért sok minden nehéz lehet, de ezek, hogy "soha nem mozdulhattok ki sehova", "minden pénz elmegy a beteg gyerekre", "a testvére szenvedni fog, a férjed elhagy" egyszerűen olyan túlzások, amiknek még akkor sem kell így lenniük, ha a gyerek történetesen sokkal lassabban fejlődik, mint a többiek.

35.

Neked szerencséd volt a Downos babáddal. Az ismerősömnek nem, 9 évesen még pelenkázni kellett, nem tudott sajnos beilleszkedni, extra sok törődést igényel. Én egyszer megkérdeztem anyukát, hogy ha visszaforgathatná az időt mit tenne, mondta, hogy szégyen ide-oda, de nem vállalná, pedig szereti a gyerekét. Van pénzük, de a házasság itt is megromlott.