Mit lehet kezdeni egy rendetlen férjjel?
köszönöm szépen kedves hasonló cipőben járó férj, hogy elmondtad a te oldaladat is. és megértelek.
egyébként ez teljesen olyan válasz volt (egy két számot eltekintve amit az anyagiakról irtál, mintha az én párom irta volna. Ezáltal beleláttam a fejébe. De ez nagyon szarügy.
én megértelek téged is (és ezzel együtt őt) de a kérdés, hogy ti megértitek ugyan egy kicsit is a mi oldalunkat? hogy nekünk meg mi a rossz? komolyan, te belegondoltál már az ő (vagy az én helyzetembe egy kicsit is)?
tényleg szimpatikus vagy, nem kötekedésképpen irom, de a válaszom ez lenne, mint másik oldal.
Mi nem azt várjuk hogy két lábon járó szolgáink legyetek lelkileg és fizikailag, és a sok anyagi gondoskodás mellett még házirobotok, és lelkisegélyszolgálat is legyetek. Egyszerűen csak arról van szó, hogy jól esne egy apró kis figyelem, egy apró kis törődés, az, hogy tudatjátok velünk, hogy még mindig szerettek, még mindig tetszünk nektek, és még mindig hatással vagyunk rátok mint nő. ha csak néha látnánk, hogy ti is tenni akartok értünk valamit, ha csak néha érztetnétek velünk, hogy fontos amit mi mondunk nektek, ha csak néha tennétek úgy ahogy mi szeretnénk (pl elpakolni a konyhapultról, mert mi úgy szeretjük) nem várjuk el, hogy mindig mindenben tip top legyen a konyha a szoba, csak ha néha elpakolnátok magatok után, azzal azt fejeznétek ki, hogy figyelembe veszitek azt, ahogy mi szeretnénk, ahogy mi vágyunk rá, ahogy nekünk jó. de mintha direkt az ellenkezőjét csinálnátok! ha megkérünk valamire, makacsságotokban éppen az ellenkezőjét csináljátok, ez a csak azért se dac állapot, hogy nehogy már a nő mondja meg, meg különben is mit nyaljam én ki a seggét? mi azt érezzük, hogy már nem szerettek, és nem vesztek minket figyelembe, és elkezdjük megpróbálni a szeretetet, a figyelmet kikövetelni valamilyen módon. de ti akkor se azon vagytok, hogy egy kicsit is megadnátok nekünk ami nekünk kicsit jól esne, hanem direkt nem akartok nekünk jót, vagy hogy mondjam, megteszitek, de nem szivből, hanem úgy hogy kivan már velünk a f.otok, hogy már megint ennek a hülyének a kedvére kell tenni. és mi ezt érezzük! miért csináljátok ezt? miért nem tudtok adni nekünk egy óhajtott kis figyelmet? nekünk csak ez kell! nem várjuk el tőletek, hogy az a szuperintelligens szupertürelmes milliárdosok legyetek! közel sem! szó sincs erről! mi abba a férfiba szerettünk bele, akik ti vagytok! úgy ahogy vagytok! a férfiba, aki 300-ezret keres. egyet nem értünk, hogy egy idő után miért megy el a türelmetek tőlünk? miért nem tudtok ránk figyelni? minden kalamajka ebből a dologból származik, nem abból hogy nekünk nem lennétek elegek, vagy hogy minekünk több elvárásunk lenne. hangsúlyozom, nem azt várjuk el, hogy puccba vágjátok a konyhát, hanem hogy néha úgy tegyetek, ahogy nekünk is jó, ezzel is kifejezve irántunk, hogy figyelembe vesztek minket is.
Bár valószinüleg mindkettőnk kapcsolata különböző, úgyhogy ne vonj párhuzamot, de én meg pont úgy érzem a párom mellett nőként (ahogy te leirtad hogy te hogy érzed, igy ha én leirom,lehet beleérzel hogy a feleséged mit érezhet) hogy: Elhóditott, én voltam neki a minden, a legjobb nő (legalábbis ilyenkor ezt mondjátok) akkor volt kedve, ideje nekem minden nap hosszasan irkálni fb-on, minden üzenetemre volt kedve válaszolni, önként keresett, lejött elém a buszmegállóba, elvitt csak úgy vacsorázni, nőnapra virágot hozott, éjjeleket beszélgettünk és szexeltünk át, reggel kávét készitett, esténként simogatta a hajtincseimet, összeborulva aludtunk el és még sorolhatnám. Én azt hittem ő ilyen férfi, és igy is marad! én mindent megtettem érte, kiszolgáltam, nő voltam, csinos voltam mindig mellette, kedves voltam, előzékeny, mindent megtettem érte, a lelkét ápoltam, a ruháját rendben tartottam, szexben kényeztettem, a kedvenceit főztem. MIt kellett volna még tennem? mert mi van most? a fb üzeneteimre annyit ir: ok. nem jön le érte a buszmegállóba, hiába kérem, este sakkozik az ágyban, ha hazajövök munkából hozzám se szól, és még sorolhatnám. és jó hogy úgy érzem hogy már nem szeret! és úgy érzem, megszokta, hogy én egy szolga vagyok, aki rajongásig bolondul érte, és mindent megtesz érte. elkényeztettem őt! és ez lett a vége. mégse vagyok már neki a nő. egy szolga lettem a szemében. bár igaz hogy ő többet dolgozik és a házimunka nagy részét én vállalom is! nem várom el tőle hogy ő takaritson! egy mosógép gombot nem nyomott még meg, de a porszivót se láttam még a kezében. annyit kértem csak tőle, hogy néha legyen szives a szemetet kidobni maga után, és a szennyest a helyére gyűjteni, mert azzal is azt érezném, hogy egy kicsit is figyel rám. Nekünk k-vára nem elég az, hogy jól kerestek (ő is jól keres!) hanem arra vágynék amellett hogy szarrá keresi magát, hogy néha vegye észre hogy én is itt vagyok, hogy élőlény vagyok, hogy nő vagyok!!! mert igy meg én nem tudok mást mondani, mint azt, hogy ha sokáig igy csinálja, kénytelen leszek csalódottságomban keresni egy szupertürelmes szuperintelligens multimilliomost. (ez persze csak vicc, de arra utaltam ezzel, hogy értem a feleséged miért utalgat erre!) ő szeret téged, csak nagyon vágyik a figyelmedre, hogy ne érezze úgy hogy már nem szereted! és olyankor ne a dac szóljon belőled hogy csak azért se, hanem add meg neki, amire ő vágyik! ha okos vagy megteszed, és utána láthatod hogy egy angyal van melletted, nem egy sárkány! ti tesztek minket sárkánnyá férfiak azzal hogy nem figyeltek oda ránk, és mi csak a figyelmeteket akarjuk kicsikarni! ha nem sikerül, hát az van, hogy tényleg tovább állunk!
tényleg nem vitatkozom, csak leirtam, hogy lásd mi a másik oldal, mielőtt magadnak is bemagyarázol olyanokat, ami nem is igaz!
de akkor mi a megoldás?
Nos, megszólalnék én is, mint a vádlott, azaz a férj.
Először a tévedéseket javítanám ki:
1. Nincs takarítónője anyáméknak
2. Ez csak a feleségem téveszméje, hogy a szüleim valami szupergazdag Ewing család, csak azért, mert van egy szép házunk, amit egyébként egy lepukkant szarfészekként vettünk meg 12 éves koromban, és én magam is jó 14-15 éven át dolgoztam rajta, majdnem minden délután, iskola után - sőt, volt párszor, hogy suliból is kiírattak a szüleim 1 hétre, hogy otthon dolgozzak- amíg otthon laktam.
3. Nem voltam elkényeztetve, anyámtól is állandóan kaptam a b@s.z.ogatást, hogy rendetlen vagyok
Persze ettől még tény, hogy rendetlen vagyok. Amióta az eszemet tudom, az vagyok, és nem tudott rászoktatni senki, hogy ne legyek az, hiába kísérte végig az ez miatti cseszegetés az életemet.
Persze azért ez nem ilyen egyszerű, hogy szimplán rendetlen vagyok. Rendet tartok, a magam módján. De, számomra egyszerűen teljesen lényegtelen és érdektelen az olyasmi, hogy például a ruhák szépen be vannak-e hajtogatva a szekrénybe.
Az én rend-definícióm úgy néz ki, hogy akkor van rendetlenség, ha nem találom meg azt, amit keresek. De amúgy meg a memóriám elég jó, így MINDENRE emlékszek, hogy mit hova raktam le utoljára, épp ezért valahogy soha nem volt késztetésem arra, hogy a mások által elvárt rendet tartsam magam körül. Ha valaki ránéz az pl. az íróasztalomra, akkor káoszt lát, én viszont mindent tudok, hogy mi hol van.
Szóval én egy ilyen szórakozott professzor-féleség vagyok, és nem hiszem, hogy ebben meg tudok változni.
A másik része a dolognak a hűtőben hagyott, üres tejes/szalámis/egyéb zacskók, vagy a konyhapulton hagyott szemét. Ez teljesen jogos kritika, részemről szimpla trehányság, nem is akarok rá kifogást keresni. Hacsak nem azt, hogy ha már engem is zavar, akkor megcsinálom magamtól is egyébként. Abban térünk el, hogy máshol van az ingerküszöbünk, és ezt tiszteletben kell tartanom, de ezt megbeszéltük, és azóta szerintem sokat változtam ezen a téren, próbálok rá odafigyelni, hogy a konyhában tisztaságot meg rendet hagyok magam körül. BTW ha éppen én főzök - mert ilyen is van ám, bármilyen hihetetlen - akkor én csillogó-villogó rendet hagyok magam után, csak a mindennapi használat során erre nem figyeltem eddig.
"Elhóditott, én voltam neki a minden, a legjobb nő (legalábbis ilyenkor ezt mondjátok) akkor volt kedve, ideje nekem minden nap hosszasan irkálni fb-on, minden üzenetemre volt kedve válaszolni, önként keresett, lejött elém a buszmegállóba, elvitt csak úgy vacsorázni, nőnapra virágot hozott, éjjeleket beszélgettünk és szexeltünk át, reggel kávét készitett, esténként simogatta a hajtincseimet, összeborulva aludtunk el és még sorolhatnám. Én azt hittem ő ilyen férfi, és igy is marad!"
Nos, itt jön képbe az, kedvesem, hogy nem igazán veszed azt észre, hogy azóta igencsak megváltoztak a körülményeink. Akkor még alkalmazottként dolgoztam, amikor összejöttünk, tehát kevesebb volt a munkaidőm, ráadásul feleannyi kiadásom sem volt, mint most, így aztán jóval több időm és pénzem és energiám volt arra, hogy ide-oda menjünk, hogy érted menjek, hogy beszélgessünk, stb. De aztán vállalkozó lettem, és hirtelen jóval többet kellett dolgoznom, valamint a nyakamba szakadt a Te házad fenntartásának a terhe is, ami jelenti egyrészt azt, hogy én fizetem a hitelt, és a ház körüli munkák nagy részét is én végzem, és ez nagyon sok energiámat felemészti. Csak te persze ezt nem látod, meg nem érzed, mert én nem szoktam panaszkodni - nem az a fajta vagyok, tudod -, te csak azt látod, hogy már nem foglalkozok veled annyit, mint régen. Igen, mert szinte minden energiámat felemészti az, hogy Neked nyugodt és biztonságos körülményeket teremtsek. Szóval azt hiszem, egy kis megértés nekem is járna..
válasza:Nem is tudom, mit mondjak. Biztos, hogy itt akartok egymásnak üzengetni?:)
Csak azt nem értem, hogy ti mennyi ideig éltetek együtt a házasság előtt, hogy ezeket a kapcsolatot tönkretevő különbségeket nem vettétek észre?
válasza:A 32-es válasz után azt javaslom kedves kérdező, dobd ki a francba és nehogy szülj neki gyereket.
Tisztára mint a volt férjem. Akkor fogsz megőrülni egy ilyentől igazán, amikor ott a gyerek és azzal kevesebb bajod lesz, mint vele.
A megjátszott egyetértést ("igen, tudom hogy trehány vagyok") meg a nekem is jár egy kis megértés nyafogást (=kifogások keresése) akkor is elő fogja adni amikor dolgozó anyaként a munka után tönkremész abban, hogy próbálsz szétszakadni és egy minimális rendet tartani. Azt a dumát meg be ne vedd, hogy neeeeeem iiiiiis, majd akkor segítek. Én is besz....ptam. Nem fog ez csinálni semmit.
Vannak normális férfiak akiknek nem kell a szájába rágni az alap dolgokat és tényleg a segítő társad lehet. Ez meg keressen magának egy Csutak Mancit, akivel együtt dagonyázhat a mocsokban.
Komolyan tisztára mintha a volt férjemet hallottam volna vissza abban a válaszban, aztán utána tudod mi történt? A nagy büdös semmi. Nem egyszer, hanem sokadszorra is. Hallottam eleget évekig ezt az üres dumát.
válasza:30: "Én keresek 300 ezret, ő 120at(se). Tehát a megélhetésünkben, az életszínvonalunk fenntartásában időben is, pénzben is aránytalanul nagyobb terhet viselek, mint ő. Mindezek mellett nagyjából fele-fele arányban főzünk.
Tehát én úgy gondolom, hogy teljesen jogos és igazságos munkamegosztás LENNE az, ha a takarításban és rendrakásban ő vállalna nagyobb szerepet, és nem szedné le fejemet egy otthagyott zokniért, vagy egy üres sörösdobozért. "
Óóóó, igen????? Na képzeld én meg hazavittem 300-t nettóban, a volt férjem meg 80-100 között. És ki csinálta azt a nyüves házimunkát????
Tudod a tö...köm tele azzal a hozzáállással, hogy ha ti keresitek a több pénzt, akkor elvárás, hogy a nő végezze a több házimunkát, de ahol a nő tolja haza a pénzt, ott is a nő csinálja meg a házimunkát, mert az női munka.
Ez a ki mennyivel járul hozzá a családi költségvetéshez csak egy nagy hülye kifogás a részetekről, mert ha meg az asszony keresné a nagy lóvét, akkor meg találnál más okot.
Amúgy meg nem mindig az dolgozik többet aki többet is keres, igaz én sem a fenekemet vakartam unalmamban az irodában és gyakran keményen kellett hajtani, sokszor mentem haza fáradtan, de össze sem hasonlítható azzal amikor mondjuk egy 12 órázó ápolónő aki agyvérzéses betegeket ágytálaztatott, vagy egy bolti eladó, aki egész nap hajtott.
Undorító ez a hozzáállás hogy mindennek a pénz a fokmérője, ez az "én keresek többet, én vagyok értékesebb, ugráljon körül a párom".
Én nem éreztettem a volt férjemmel, hogy a kevesebb keresete miatt kevesebbet is érne, én csak szerettem volna, hogy az ő mocskát nem nekem kellene feltakarítani hulla fáradtan és besegítene.
válasza:
válasza:"de még bizom benne..."
Ó kérdező, ne legyél már ilyen kis naiv. Hidd el, sokkal sokkal könnyebb még most, gyerek nélkül, elválni és egy normális párt találni, mintha évek múlva 2-3 gyerek után telik be a pohár. Idősebb is leszel, gyereked is lesz, ez mind-mind, sajnos, hátráltató tényező lesz a párkeresésnél. A férjed minden sz@rt meg fog neked ígérni, hogy ne hagyd el, de soha nem fog megváltozni, maximum átmenetileg a "beetetés" időszakára. Plusz, ha már lesz gyerek, akkor jön majd az a duma, hogy "a gyerekek miatt együtt kell maradni". Te meg majd csak nyeled éveken át a sz@rt, stresszes leszel, frusztrált és azon fogsz kattogni, hogy mi lett volna ha időben kiszállsz.
Sajnos nem a levegőbe beszélek, sok olyan barátnőm van akiknek ilyen olyan okból rossz a házasságuk, de nem válnak el, mert "jajj a gyerek". Ha pedig valamelyiküknek mégis van ereje kiszállni, nagyon nagyon nehéz neki egyedül még 1 gyerekkel is.
De a te életed úgy éled és úgy cseszed el, ahogy akarod. Én kívánom neked a legjobbakat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!