Mit lehet kezdeni egy rendetlen férjjel?

21: "Csak egy ötlet: osszátok fel a teendőket. Nem csak szóban, hanem írni kell egy listát."

2-es válaszoló vagyok, persze listán be is osztottam a feladatokat. De nem ám úgy, hogy én mondom meg mit csináljon, szépen megkérdeztem, hogy mit tud bevállalni. Nekem mindegy, nem baj ha utál mosogatni, akkor porszívózzon vagy tudom is én, de mondja meg ő. Erre jött dörmögve, hogy mekkora baromság ez már. Majd ha lesz kedve, megcsinálja, addig meg ha zavar, akkor csináljam meg én.

Nos, én mint férfi, aki pontosan ugyanabban a cipőben jár, mint a férjed, elmondom a saját szemszögemből.

Először is, hogyan definiáljuk a rendet? Mert a feleségem szerint az a rend, ha a lakás úgy néz ki, mint egy bútoráruházi bemutatóterem. Amit egy olyan lakásban, amiben laknak is, nyilván lehetetlen fentartani.

Ráadásul, amiért engem rendszeren macerál, azt ő maga is hajlamos elkövetni, pl. kint hagyni kajákat a konyhapulton, kávéspoharat az asztalon, ilyesmik.

Aztán ott van az is, hogy én dolgozok minimum 50 órát egy héten - és ebbe nem számolom bele az otthoni fúrás/faragás/barkácsolással eltöltött időt, ami jórészt szintén az ő igényeinek a kielégítése, de ha azt is számolnám, akkor lenne az 70 is. Ő ezzel szemben max. 30-35 órát dolgozik hetente. Én keresek 300 ezret, ő 120at(se). Tehát a megélhetésünkben, az életszínvonalunk fenntartásában időben is, pénzben is aránytalanul nagyobb terhet viselek, mint ő. Mindezek mellett nagyjából fele-fele arányban főzünk.

Tehát én úgy gondolom, hogy teljesen jogos és igazságos munkamegosztás LENNE az, ha a takarításban és rendrakásban ő vállalna nagyobb szerepet, és nem szedné le fejemet egy otthagyott zokniért, vagy egy üres sörösdobozért.

Dehát a nők nem képesek objektívan látni azt, hogy egy kapcsolatba ki mennyi energiát fektet bele. Megszakadhatsz, ők akkor is úgy érzik, hogy nem kapnak eleget. És semmivel sem elégettek. Ha én is keresnék egy tinglitangli munkahelyet, ahol napi 8 órában csak verem a brét havi 120ért, hogy több időm/energiám legyen rá, meg a házimunkára, akkor az lenne a baj, hogy keveset keresek. Ha hülyére gürizem magam, hogy valahogy meg tudjunk élni, akkor az a baj, hogy nem segítek a házimunkában. Ha még emberfeletti erőfeszítéssel a házimunkában is besegítek, akkor az a baj, hogy vele nem foglalkozok eleget, és jön az érzelmi zsarolásnak is beillő duma, hogy olvasta egy női magazinban, hogy "a nők hűtlenségének legtöbbször az az oka, hogy úgy érzik, nem kapnak elég szeretetet", mintegy jelzésképpen, hogy ha nem foglalkozok vele annyit, amennyit ő szeretné, akkor lelép/megcsal.

Összefoglalva: a nők egy szuperkedves, szuperintelligens, szupertürelmes, szuperjóhumorú, szuperfelelősségteljes milliárdosra vágynak, aki külsőleg is megfelel az ízlésüknek, és akinek még szabadideje is annyi van, mint a tenger, amit természetesen csak arra akar felhasználni, hogy A NŐT szórakoztassa.

Reális elvárás, nem mondom. A költői kérdés, ami mindenkiben felmerül ilyenkor - a nőket kivéve- : Na de mit adnak cserébe a nők? A választ rátok bízom.

És ilyenkor érzem úgy, hogy nősülés helyett inkább vettem volna egy motorcsónakot, aztán jókat horgászgatnék meg sörözgetnék a haverokkal ahelyett, hogy idegileg kikészítenek.. de még lehet, hogy ez lesz a vége, mert ha nem bírom már cérnával, akkor elválok..