Apám élettársa most miért gondolja úgy, hogy nekem
kötelességem róluk gondoskodni? Követelhet tőlem
rokontartást vagy részt a ház árából?
Figyelt kérdés
Apám fél éve meghalt. A ház amiben éltek, az enyém volt de neki özvegyi haszonélvezete volt rajta.
A halála után ez megszűnt, én pedig eladtam a házat, mi éppen építkezünk, tehát minden Forint jól jön.
Az élettársa most fenyegetőzik, hogy nem tehetem ki a gyerekekkel (3 félteóm van) az utcára, fizetnem kell az albérletüket stb. Majd azt is a fejemhez vágta, hogy be fog perelni rokontartásért és a ház neki járó részét(?) is ki kell fizetnem.
29-es tényleg nagyon gusztustalan vagy. Talán te is hasonlóan élősködsz valakin?
2014. ápr. 22. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
32/43 anonim válasza:
Gondolom itt olyan nők válaszolnak, akik mással tartatják el magukat és a gyerekeiket. Hol is szokás ez? Itt van a számom csak nem jut az eszembe.
2014. ápr. 22. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
33/43 anonim válasza:
#28 vagyok: vagyis NEMrokonnak ne álljon már a világ. S a kérdező fogathatná be a tesókat átmenetileg. Lépni kell, nem pedig teret adni a nagyszájú sunyi elképzelésnek. #29 túl kevés infóból túlontúl előre és messzire (véleményem szerint rossz irányba szaladsz), vissza is lehet venni primitív fröcskölődés helyett, köszi, nem politika rovat ez. #30 igen gyakran össze kell húzni kajailag is a nadrágszíjat, amikor építkezik ez ember. Ezen mi nem világos? A szemedben vagy milliárdos valaki vagy földönfutó? Voltak már kiadásaid, miközben élned (enned) is kellett?
2014. ápr. 22. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
34/43 anonim válasza:
Nem élősködök senkin, de nekem nem fér bele az értékrendembe, az hogy más kárán jussak előbbre.Persze az örökség kellet azért arra kíváncsi lenék kérdező hányszor ment orvoshoz beteg apjával hányszor cserélte a szaros pelenkáját, vagy arra jó volt a nő.
2014. ápr. 22. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
35/43 anonim válasza:
Az apad élettársa neked nem rokonod, tehat rokontartast nem követelhet rajtad semmiképp.
2014. ápr. 22. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
36/43 anonim válasza:
#34, már megint valaki, aki saját élete nyomorát projektálja bele egy e szempontból erősen infóhiányos történetbe. Fogd már fel, hogy ennek semmi értelme. Tágulj innen zenét hallgatni vagy terápiára, de ezt a sz/\rt hagyd itt abba.
2014. ápr. 22. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
37/43 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat!
Nem is számítottam ilyen válasz áradatra. Igazából azért írtam ki ezt a kérdést, mert már lassan felrobbantam a bosszúságtól és a családomat sem akartam tovább ezzel nyúzni, mert szerintük csak el kellene engednem a fülem mellett a vádaskodásait.
Azt nem tudom, hogy volt-e életbiztosítása vagy volt-e félretett pénzük. Gondolom nem, mert akkor nem csak adósságot hagyott volna hátra. Apám csak 52 éves volt, szóval nem volt még öreg, de a pia nála hamar megtette a hatását.
A féltesóim még kicsik 6 és 1 év közöttiek, az élettárs nálam 3 évvel fiatalabb. Nem túl sokat tudok róluk, mert Anyu 8 éve halt meg és utána elég rövid időn belül az akkori barátnőjét beköltöztette, engem meg kiköltöztetett. Továbbiakban nem tartottuk a kapcsolatot.
A házon több mit 400000Ft közmű elmaradás volt. Úgy érzem, ennek a kifizetésével én letudtam a kötelességemet feléjük.
2014. ápr. 22. 11:38
38/43 A kérdező kommentje:
Az élettárs szüleivel is beszéltem már, hozzájuk bármikor mehetne, de nem akar, jelenleg egy baránőjénél lakik a gyerekekkel.
2014. ápr. 22. 11:50
39/43 anonim válasza:
uh, ilyen szituációban még örülhet, ha nem indítasz polgári pert a közüzem miatt..Amikor bevállalt 3 gyereket más lakásába, nyilván tudva azt, hogy ott semmi joga és nem is lehet semmi joga, mert a párja is csak özvegyi haszonélvezettel bír, akkor nem járt a szája? Ha meg az apának csak özvegyi haszonélvezete volt, és tulajdonjoga nem, akkor nyilván ő is csak beült az anya kész házába, örülhetett, hogy volt hol laknia ingyen. Neki, meg az új gyerekeknek anyjának kellett volna arról gondoskodni, hogy hol és miből nő fel majd az új alom, ha ő meghal, de láthatóan ez nem érdekelte egyiküket sem. Majd most megtalálja anyuka a megoldást arra, amire az első gyerek előtt is gondolni kellett volna, nemhogy akkor, amikor egy 50-es alkoholistának szül még kettőt.
2014. ápr. 22. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
40/43 anonim válasza:
" ilyen szituációban még örülhet, ha nem indítasz polgári pert a közüzem miatt.."
A tartozás az örökség része, mégis miért indíthatna pert. Aki örököl az a személy tartozását is megörökli, olyan, hogy csak pozitív vagy csak negatív örökséget kapja meg az örökös. Sőt még a temetés is az örökös kötelezettsége. Szóval hülyeség amit írsz.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!