Anyu egyszerűen rám sózta az állítólagos testvéremet. Mit tegyek?
Az a helyzet, hogy anyu mindig is eléggé zűrös nő volt. De mostmár igazán betelt a pohár.
22 éves vagyok, gyakorlatilag még az egész élet előttem áll, ő pedig már sokadjára akaratlanul is belerondít. 22 évesen végre elértem, hogy normális ember legyek (eléggé zűrös pár évet tudhatok magaménak), négy éve van egy nagyszerű barátom, aki mindenben mellettem áll, jól fizető állásom, saját lakásunk, autó, és még sorolhatnám. Elérkeztem oda, hogy minden tökéletes, és akkor jött anyu...
Tavaly váltak el apuval, mert mint kiderült, anyu félrelépett. Azt viszont senki sem tudta, hogy teherbe is esett. Elvonult arra a kilenc hónapra, még most sem tudom, hogy pontosan hova, de valahol eltöltötte a várandós hónapjait, aztán visszament a családi házba. Én és a párom nem éppen túl közel lakunk a házhoz, sejtelmünk sem volt róla, hogy anyu mit csinál ott egyedül. Amikor néha elmentünk hozzá, nem vettünk észre semmi érdekeset, azon kívül, hogy némelyik szobába nem engedte meg, hogy bemenjünk.
Aztán a napokban idegesen felhívott, hogy menjünk el hozzá, mert beszélnie kell velünk. Amikor odaértünk, akkor elővezetett egy alig egy éves kisfiút, akiről első mondatként csak annyit mondott, hogy ő a testvérem. Hát mit kell mondjak, eléggé meglepődtem. Elmagyarázta, hogy nem tudja felnevelni, segítenem kell neki, neki nem megy. Volt nagy kiakadás, kiabálás részemről, de végülis aznap éjjelre ott maradtunk. Másnapra anyu teljesen eltűnt, reggel csak egy SMS-t küldött, abban is csak egy szót: Sajnálom.
Az a helyzet, hogy velem is ugyanezt csinálta, amikor megszülettem. Mindenhova lepasszolt, hogy ne kelljen felnevelnie, és meg is úszta, csak akkor fogadott lányává, amikor "meggazdagodtam" és felhasználhatta a bankszámlámat.
Kérném apukám segítségét, de biztosan rám sem hederítene, mivel sosem volt vele túl jó a kapcsolatom, se vele, se a húgommal (mindkettőjüket 14 évesen ismertem csak meg...), a családi ellentétek miatt. Most mégis mihez kezdjek? Szegény gyerek nem érdemli meg, hogy ugyanazt átélje, amit én anno. De én még nem állok erre készen. Érzem, hogy ez nekem nem menne. De nem szeretném, hogy intézetbe kerüljön, és nem is akarom a rokonoknak "tovább adni". Mert tudom milyen érzés.
Teljesen tanácstalan vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!