Szerintem teljesen normális volt a reakcióm, viszont az állítólagos barátnőm azt mondta, hogy egy marha vagyok. Ti hogy látjátok?

Volt párommal két éve szakítottunk 3 év együttélés után. Megcsalt a munkatársával, haragban váltunk el.

Ő már eljött arról a munkahelyről, a lány maradt.

A sors úgy hozta, hogy én is odakerültem. Biztos nem lesz a barátnőm, de a munkahely az munkahely, a magánélet pedig magánélet. Elfogadjuk egymást, de szerintem ez az elvárható viselkedés két felnőtt embertől.

Tegnap este ketten voltunk a raktárban, a többiek kint az eladótérben. Ő fent pakolt, én pedig lent. Hallottam egy hatalmas csörömpölést meg egy sikítást. Odarohantam és láttam, hogy leesett a lépcsőről. Eléggé sietnünk kellett, gondolom nem nézett a lába elé. Hívtam az osztályvezetőt, közben elláttam a horzsolásait meg az ilyeneket, de a bokája eléggé csúnyán nézett ki, úgyhogy hívattam a mentőket is.

Bementem vele a kórházba, onnan telefonáltam volt páromnak. Később ő hozott haza.

Amikor elmeséltem barátnőmnek, azt mondta, hogy nem vagyok ép, minek segítettem egy ilyen riher.ngynak...

Meg, hogy miért nem hagytam ott.

Egészségügyi végzettségem van, nem vagyok orvos, de az emberi élet mentésére esküdtünk fel a vizsgán. Igaz, nem volt életveszélyben, de akkor sem tudtam volna otthagyni.

Nem bírtam volna tükörbe nézni, hogy ha otthagyom, kificamodott bokával, meg össze-vissza horzsolt bőrrel.

Szerintem teljesen emberi reakcióm volt, de a barátnőm azt mondta, hogy "Csalódott bennem, mert egy éve még utáltam."

Mondtam, hogy most sem szeretem, de igenis vannak helyzetek, amikor nem az dönt, hogy kit szeretek, vagy kit nem.

Ti hogy látjátok?