Anyu egyszerűen rám sózta az állítólagos testvéremet. Mit tegyek?
Az a helyzet, hogy anyu mindig is eléggé zűrös nő volt. De mostmár igazán betelt a pohár.
22 éves vagyok, gyakorlatilag még az egész élet előttem áll, ő pedig már sokadjára akaratlanul is belerondít. 22 évesen végre elértem, hogy normális ember legyek (eléggé zűrös pár évet tudhatok magaménak), négy éve van egy nagyszerű barátom, aki mindenben mellettem áll, jól fizető állásom, saját lakásunk, autó, és még sorolhatnám. Elérkeztem oda, hogy minden tökéletes, és akkor jött anyu...
Tavaly váltak el apuval, mert mint kiderült, anyu félrelépett. Azt viszont senki sem tudta, hogy teherbe is esett. Elvonult arra a kilenc hónapra, még most sem tudom, hogy pontosan hova, de valahol eltöltötte a várandós hónapjait, aztán visszament a családi házba. Én és a párom nem éppen túl közel lakunk a házhoz, sejtelmünk sem volt róla, hogy anyu mit csinál ott egyedül. Amikor néha elmentünk hozzá, nem vettünk észre semmi érdekeset, azon kívül, hogy némelyik szobába nem engedte meg, hogy bemenjünk.
Aztán a napokban idegesen felhívott, hogy menjünk el hozzá, mert beszélnie kell velünk. Amikor odaértünk, akkor elővezetett egy alig egy éves kisfiút, akiről első mondatként csak annyit mondott, hogy ő a testvérem. Hát mit kell mondjak, eléggé meglepődtem. Elmagyarázta, hogy nem tudja felnevelni, segítenem kell neki, neki nem megy. Volt nagy kiakadás, kiabálás részemről, de végülis aznap éjjelre ott maradtunk. Másnapra anyu teljesen eltűnt, reggel csak egy SMS-t küldött, abban is csak egy szót: Sajnálom.
Az a helyzet, hogy velem is ugyanezt csinálta, amikor megszülettem. Mindenhova lepasszolt, hogy ne kelljen felnevelnie, és meg is úszta, csak akkor fogadott lányává, amikor "meggazdagodtam" és felhasználhatta a bankszámlámat.
Kérném apukám segítségét, de biztosan rám sem hederítene, mivel sosem volt vele túl jó a kapcsolatom, se vele, se a húgommal (mindkettőjüket 14 évesen ismertem csak meg...), a családi ellentétek miatt. Most mégis mihez kezdjek? Szegény gyerek nem érdemli meg, hogy ugyanazt átélje, amit én anno. De én még nem állok erre készen. Érzem, hogy ez nekem nem menne. De nem szeretném, hogy intézetbe kerüljön, és nem is akarom a rokonoknak "tovább adni". Mert tudom milyen érzés.
Teljesen tanácstalan vagyok.
Szögezzük le: Az, hogy te tudod-e majd szeretni a testvéredet, ha lenyugodtál valamennyire, s kitisztul a fejed az bizony nem a génektől fog függni. Az, hogy lepasszolod, vagy felneveled, az se rajtad fog múlni, hanem azon, hogyan éled meg ezt lelkileg, képes leszel-e ilyen felelősséget vállalni.
Az, hogy milyen anya leszel, az pedig végképp nem a gének döntik el, hanem az, hogy felébred-e benned az anyai ösztön, ha mondjuk a pocakodban először megmozdul a pocaklakó (az anyák túlnyomó többsége ilyenkor két méterrel a föld felett jár a boldogságtól).
Utószóként, pedig az, hogy te mennyire fogsz szeretni egy gyereket, az a te személyiséget, hozzáállásod, világnézeted határozza meg, nem pedig a gének. Ha így állsz hozzá, elképzelhető, hogy az leszel. Mert bebeszéled magadnak, hogy olyan leszel, mint anyád. Ez nem igaz. Van választásod, és választhatsz. Sajnos a múltban szerzett sérelmek nem fognak elmúlni, még ha begyógyulnak is, de életed végéig veled maradnak.
Azért néha napján bekukkanthatsz ide, és elmondhatod, hogy épp mi újság. Szerintem nem csak engem érdekelne.
Mint egy brazil szappanopera. Ez komoly?
Egy év alatt senki nem vette észre, hogy gyerek van a háznál?
Egyelőre nincs változás. Illetve... megpróbáltam anyuval beszélni, egyszer sikerült, két pillanat alatt lerázott.
Hidd el, én lennék a legboldogabb, ha ez egy "brazil szappanopera" lenne. De sajnos nem az. Pedig tényleg jó lenne...
Lehet, hogy észrevette valaki, hogy gyerek van a háznál, de az nem én voltam. Gondolom, anyu bizalmasabb barátnői tudtak róla, meg azok, akiknek feltűnt.
De ez nem megoldás a problémára.
Tényleg nem az. Ezt hívják sakk-mattnak.
A gyereket nem fogod kidobni, nem visz rá a lélek, ezt látom.
Sok választásod nincs.
Gyámügy mindenesetre azonnal, hátha nekik van valami normális ötletük.
A szappanoperás válaszadónak üzenem, hogy látszik egész nap ilyen "meséket" nézel, mert nem tudsz különbséget tenni valóság és film között. Szégyelld magad!
Neked pedig kedves kérdező sok bátorságot, és erőt küldök e probléma megoldásához.. Ugye ezt mindenki másképp gondolja, de én személyszerint magamhoz venném, bármilyen nehéz is.. Tényleg nem tehet róla szegény kisgyermek, hogy nézelődik jobbra balra, hogy most "kihez tartozik". És gondolj csak bele, mennyien fogadnák Örökbe.. Dehát a testvéred!! Te állsz Hozzá a legközelebb. És még külön ki is emelted, hogy anyagilag rendben vagytok.Tudod legyen akárhány éves is a testvérem, percig nem gondolkodnék rajta, hogy segítsek e neki...
Úristen micsoda zűrös ügy! Együtt érzek veled, nekem apám pont ilyen, annyira útálom az ilyen embereket akik megcsinálják a gyereket majd szépen tvábbállnak mint aki jól végezte dolgát, a gyerek meg nőjön fel úgy ahogy tud! Hát hogy a pics@ba lehet ilyet csinálni?!
Tanácsot nem igazán tudok neked adni, de a válaszaidból ítélve szerintem jól tudod te is mi a helyes út... csak erőd legyen hozzá!
......
Egyik barátom van hasonló helyzetben, anyuka lelépett, és miután meghalt a nagymama, kénytelen 25 évesen nevelni a két kiskorú testvérét... nagyon sz@r neki, de mégis csinálja, mert mi mást tehetne, utcára, gyámügyhöz csak nem küldheti őket!
Gyámügy max megkeresné az anyát, de arra gondolom rá jöttünk, hogy a gyereknek nem tenne igazán jót. Kérheted a gyámságát, amit csak akkor kapsz meg ha az anya lemondott róla, bár ha a hatóság se találja meg, gondolom ez elmaradhat.
De az anyakönyv után visszakeresheted a kicsi apját, talán őt érdekli a dolog, bár nem hinném h tud róla. Ha mást nem ő is lemond a jogairól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!