Komolyan mondom, nem tudom mit tehetnék?

17-esnél a pont! Én is nő vagyok, csakis magamból tudok kiindulni.. Akkor szokott a válaszom a "semmi" lenni, ha nem akarom a férjemmel megbeszélni a problémámat, mert úgy sem tud rajta segíteni.. Én is kisbabával vagyok itthon, nagyon nehezen viselem a monotóniát, és azt, hogy hátrébb szorultam (ami teljesen természetes) a "ranglistán" a babához 100%-ban kell alkalmazkodnom, nincs időm magamra annyi amennyit szeretnék. Hiányoznak a kollegák, a felnőtt beszélgetések (nem a férjemmel!) a mindennapos kihívások. Ezt hiába osztom meg a férjemmel, mert tisztában vagyok vele, hogy nem tud segíteni, ki kell bírnom még ezt az egy évet, aztán reményeim szerint mehetek dolgozni. nekem sokat segít a sport, hetente háromszor eljárok.

Ill. még annyi, hogy én olyan típus vagyok, aki szeret egyedül lenni, sőt szükségem van arra, hogy napi egy órát senki ne szóljon hozzám és magamban elmélkedhessek egy kicsit.. ilyenkor kifejezetten zavar ha a férjem örökké kérdezi mi bajom, mert semmi bajom nincs csak úgy elvagyok magamban.. :)

No, én is infós vagyok, de nő...így pár tippem lehet.

Ha igaz az, amit leírtál, h mindent megteszel, akkor amit korábban írtak a túl jó az egy idő után tényleg unalmas.

Talán, azért mondja a párod arra, h mi baja, h semmi, mert inkább csak megunta, nincs izgalom az életébe stb.

Ha nem igaz, és ne sértődj ezen meg...ezt valószínűbbnek tartom..., mert én is infósként hajlamos vagyok elszállni magamtól..., anélkül, h észre venném...akkor ne azt kérdezd meg a párodtól, h neki baja, hanem mond el, h neked mi a gondod...és úgy lehet, h jobban megnyílik, de ezt azért higgadtan, türelmesen, ha ingerült vagy nem fogja megnyílni.