Komolyan mondom, nem tudom mit tehetnék?

Teljesen elegem van a páromból. Dolgozok, két munkahelyen. Nem nagyon vannak anyagi gondjaink. Nem vagyunk gazdagok, de mindent megteremtek. Kertünk van, nyáron ősszel friss zöldséggel. Haszonállat is van, tehát azon is tudunk spórolni egy keveset. Számítástechnikusnak tanultam, így nem vagyok egy maradi, gumicsízmás ember. Normális megjelenéssel, sportos testalkattal. Tőlem tanult főzni, szabadidőmben besegítek neki néha. Sőt, volt egy szabad hetem itthon még sütögettem is. Nem hanyagolom el, ajándék és beszélgetés terén sem. Igaz, hogy a takarítás nem érdekel benn, de a kinti munka mindig meg van csinálva. Ismer milyen voltam, nagy csajozós, dumás világcsavargó, de amióta együtt vagyunk ritkáztam a haverokat és az eljárást. A két gyermek óta pedig úgy érzem mintaapa vagyok. És férjnek sem utolsó. Lehet nem a legjobb, de ha beszélgetek nőkkel, vagy ismerősökkel mindig csak dícsérnek, hogy az ő férjük nem ilyen. Viszont a párom ezt látszólag semmibe sem nézi. Ha valamiért szólok, akkor rögtön felháborodva visszaszól. Nagyon idegesít már. Szeretem, de ennyi killódásnál inkább már rég kiléptem volna egy kapcsolatból. Viszont a gyerekeimet nem adnám a világ minden kincséért sem. Ezért nem is akarok válni, mert akkor nem tudnám azt az anyagi színvonalat fenntartani amire szükségük van. Ha meg elmennének, tuti begolyóznék. Így csak tűrök és nyelek, de sosem voltam az a fajta akit irányítani lehet. Általában jó döntéseket hozok, most viszont nem tudom mi tévő legyek.