Ki hogyan emlékszik a nagypapjára? Milyen volt ő nektek? Milyen kép él róla az emlékeitekben?

Az én egyik nagyapám 5 éves koromban halt meg, sajnos nem túl sok emlékem van róla. Amire konkrétan emlékszem, hogy mindig úgy állt égnek a haja a feje oldalán, hogy olyan volt, mintha kobold füle lenne. :) És hogy egyszer ő jött értem oviba, jó későn, engem vittek akkor haza utoljára. :D

A másik nagyapám 3 éve halt meg, vele kapcsolatban ami nagyon maradandó, hogy 2 szívinfarktus után is olyan nagy és erős ember volt, tutira vettük, hogy legalább 100 évig fog élni. Sajnos nem lett igazunk, a 80at sem élte meg. Szörnyű volt azt az egykor masszív és erős embert csont és bőrré soványodva látni a kórházban. És éreztem, hogy akkor látom utoljára. Igazam lett... :(

sajnálom, hogy meghalt. :(

az én Nagypapám áldott jó lélek volt, imádtam, nem is hiszem, hogy volt rossz tulajdonsága, közel állt hozzám nagyon, végtelenül kedves, nyugodt, jólelkű, segítőkész ember volt, halkszavú, erején felül áldozatokat hozott a családjáért, sohasem mondott rosszat senkire, nem bántott senkit, pedig őt többen is bántották a családból pl. a fia, vagyis az én apám, minden alap nélkül.

udvarias volt mindig mindenkivel, igazi úriember, szeretett főzni, kertészkedni, fiatalon református pap akart lenni, de nem volt pénze a szüleinek, hogy taníttassák.

kb. hetente 1x látogattuk meg, imádott minket a tesómmal, és a szüleimmel ellentétben ki is mutatta a szeretetét, mindig megölelt minket, puszit adott.

11 éves voltam, mikor meghalt, a temetését végigsírtam. nagyon sajnálom, hogy nem ismerhettem felnőttként, biztos nagyon jókat beszélgettünk volna.

Én imádtam papámat, neki én voltam a kedvenc unokája (mivel én voltam az egyetlen lány, a többi három fiú, és neki is csak fiai voltak). Papámról kicsi koromban azt gondoltam, hogy ő a világon a legokosabb ember, mert tudott angolul, németül, franciául és latinul is. És az első kettőt magától tanulta meg :) És rengeteg lexikonja volt. Tőle akármit kérdezhettem, mindenre válaszolt, sosem mondta, hogy kicsi vagyok hozzá, hanem mindent elmagyarázott nekem. Meg elvitt mindenfelé sétálni és mindenféle érdekes dolgot mutatott nekem.

Sosem szidott le, ha valami hülyeséget csináltam, de mégis ő volt sokszor az egyetlen, aki (egyetlen hangos szó nélkül) rá tudott venni, hogy valamit ne csináljak, amit a fejembe vettem. Meg a kamaszos bolondériáimon sem szörnyülködött, csak elnézően mosolygott.

Nagyon sajnálom, hogy a dédunokáját (az elsőt és eddig az egyetlent) nem ismerhette már meg, egy évvel azelőtt halt meg, hogy terhes lettem. De remélem odafentről azért ránknéz néha és biztos tudja, hogy még mindig sokat gondolunk rá.

Imádtam az én drága Papikámat. 2001 óta nincs velünk, de még most is előfordul, hogy elsírom magam, ha eszembe jut. Gyerekkoromban minden szünetet nagyszüleimnél töltöttem, csodálatos emlékek kötnek oda, és ezt az egészet sok ember, aki nem áll olyan közel a nagyszüleihez, nem szokta érteni. Ezek az emberek nem tudják, mit veszítenek - sokszor önhibájukból nem elég szoros a kapcsolat a nagyszüleikkel, ők is tehetnének érte, hogy jobb legyen, és erre csak biztatni tudom őket, sose késő elkezdeni!

Az én Papám kedves, szeretetreméltó ember volt puha, ezüst hajjal és olyan kék szemmel, mint az enyém, Tőle örököltem. Fiatalkorában sokat dolgozott a földeken, és a szőlőskertjében, majd amikor azt a betegség miatt el kellett adnia, a háza kis udvarát futtatta be szőlővel úgy, hogy ha beléptünk, a fejünk fölött lógtak a hatalmas fürtök. Idős korában újra rákapott az olvasásra, szinte mindent elolvasott, de legjobban Móriczot, Mikszáthot és a betyárokról szóló történeteket szerette. Nagyon szeretett kártyázni, sokszor játszottam is Vele. Nagyon mérges volt, ha pl. akciófilmet adtak a tv-ben, a régi magyra filmeket viszont szívesen nézte. (Akartam is venni Neki egy DVD lejátszót, sok dvd-vel, meg el akartam vinni a színházba egy azokhoz hasonló vidám darabra, de erre már nem került sor :( )

Csak hogy 2 jellemző történetet a sok közül elmondjak drága, imádott Papikámról:

A kedvemért mindig volt nyuszi. Egyszer reggelre elpusztult, és a Papa még mielőtt felkeltem volna felült a biciklire és gyorsan kerített valahonnan egy hasonló fehér, piros szemű nyulat. Kicsi voltam, nem vettem észre a cserét. Később - jóval később - elmesélte Anyukám.

Másik: volt szőlőskertje, ahova sokat kijártunk. Szintén kicsi voltam, őszibarackot ettem, és elültettem a magját, hogy majd kinő. Drága Papa ugyanoda ültetett egy kisfát.

Hatalmas nagy dolog, ha nem vágják folyton az ember arcába a valóságot. Sokan azt hiszik, hogy az milyen jótékony dolog, de nem, nem mindig. Aki nagyon szeret Téged, az egy kicsit igenis alakítja a valóságot, hogy örülj. És általában a nagyszülők azok, akik feltétlenül szeretik az embert. Ők nem (vagy nem annyira) nevelnek - mégis sokat tanul tőlük az ember -, csak szeretnek.

És mindig úgy örülök, ha olyan kérdés van, hogy mit vegyek a nagymamámnak/nagypapámnak.

28/N