Kinek milyen megoldási javaslata, véleménye van? Súlyos és összetett a probléma.

Szia

Soha nem szabad feladni. Hinned kell abban, hogy később jobb lesz, és csak egy darabig kell így kibírni. Kilencven százalékban az fog történni amiben hiszel és amit akarsz. Össze kell szedned magad.

Miért mondom ezt? Tapasztalatból.

Nem vagy egyedül.

Nekem is olyasmi problémám van mint neked.

Szüleim elváltak. Apám nem volt egy mintaapa. Apám után anyám élettársa sem volt komplett. Erőszakos volt az is ha rájött. Egy idő után öngyilkos is lett a lakásunkban.

Így anyám egyedül nevelt gyári szalagmelós fizetésből. Nekem is el kellett járni dolgozni hétvégente és nyáron, hogy tudjuk fizetni a rezsit, kaját stb.

Sok hitel is összejött.

10 éve elkezdtem magam rosszul érezni társaságban, nem éreztem magam jól emberek között.

Vettünk egy számítógépet, amivel elkezdtem sokat játszani. A való világ elől virtuális világba menekültem. Igazából ez alakíthatta ki bennem a társaságban rosszullétet, mert inkább előbb játszottam sokat, és utána következett a probléma.

Nem mentem el barátokkal játszani, nem tanultam, csak otthon maradtam és játszottam.

Rossz volt a tanulmányi eredményem. Lógtam is sokat.

Három évre rá elkezdtem mégrosszabbul érezni magam. Elment a kedvem egész egyszerűen a játszástól is, ami szinte az egyetlen kedvtelésem volt. Így lényegében nem volt kedvem semmihez, kedvtelenné váltam, öngyilkossági kényszereim lettek, sokat sírtam, úgy éreztem mintha nem is a való világban volnék, inkább mintha egy másik dimenzióban, ahol mintha én csak egy megfigyelő lennék, és sehogy sem tudnék beavatkozni a dolgok menetébe, olyan érzésem is volt, mintha én nem én lennék. Idegeskedtem ami heves szívdobogásokat eredményezett, ekkor állandóan pánikoltam, azt képzelve, hogy most biztos szívrohamot fogok kapni. Depressziós lettem meg lényegében pánikbeteg. A búskomorságot egyszer észrevette rajtam édesanyám, elmondtam neki, hogy miket érzek.

Elmentünk pszichiáterhez. Ott elmondtam mindent. Írt fel gyógyszert. Hetente jártam hozzá.

A problémám elmondtam a legjobb barátomnak is. Az ő barátnőjének a barátnőjének megtetszettem. Összejöttünk, de csak három hétig jártunk. Engem jobban érdekelt a számítógépezés, meg részemről nem is volt meg az érzelem. Igazából még akkor nem is vágytam szerelemre. Ez a lány csak úgy jött.

Mivel nem volt kedvem gépezni, többet jártam társaságba, sőt vágytam rá.

A gyógyszeres kezelés, és a társaságba járás, a három hetes kapcsolatnak köszönhetően úgy három hónap alatt meggyógyultam a depresszióból és a szociális fóbiámból. Újra volt életkedvem, emberek között is jól éreztem magam, de sajnos az életkedvet újra a számítógépen való játszásra használtam és pazaroltam el, ahelyet, hogy társaságba, barátok közé mentem volna. Pszichiáterhez is kellett volna járnom, de mivel gyógyultnak éreztem magam, önkényesen abbahagytam a kezelést.

Ekkor elkezdtem rendszeresen edzeni.

Egy évig jól éreztem magam, de ezután a szociális fóbiám szép fokozatosan újra kezdett elhatalmasodni rajtam. Újra utáltam emberek közé járni. Csak otthon számítógépeztem volna.

Újra elmentem pszichiáterhez, azzal, hogy a szociális fóbiám kiújult. Újra elkeztem egy gyógyszeres kezelést, de ez már nem segített, és a pszichiáter elküldött pszichológushoz, mondván, hogy a problémámat már csak az oldhatja meg.

A pszichiáter szorongó, avoidant és skizotíp személyiségzavar elegyét állapította meg nálam.

Eljártam egy darabig pszichológushoz, de mivel túl drága volt, ezért a negyedik alkalom után nem mentem vissza.

A tanulmányi eredményem rossz volt. Ugyan szereztem egy szakmát szakiskolában, de utána a középsuliban már harmadikban megbuktam.

Átiratkoztam estire egy másik suliba. Ott is megbuktam év végén, de átmentem pótvizsgán.

Jött a negyedik osztály, de akkor már annyira nem akartam emberek közé járni, hogy utolsó évben már be sem jártam, otthon pedig azt hazudtam, hogy járok, a korrepetálásra szánt pénzt pedig a számítógép fejlesztésére szántam, pedig azt mondtam járok korrepetálásra is. Hazudtam én is ha kell ha nem.

Így le sem érettségiztem.

Ezután kicsit több mint egy évig nem dolgoztam, nem is kerestem állást, pedig azt hazudtam mindig, hogy keresek.

Talán a személyiségzavarjaim miatt, nem tudom, de megjött a kedvem ahhoz, hogy képezzem magam. Lényegében azért, gondolom én, hogy többnek érezzem magam, érezzem magam valakinek.

Szóval elkezdtem magam képezni. Rendszeresen edzettem, megtanultam vakon írni, elvégeztem egy tanfolyamot.

A jóbarátommal együtt leszoktam a cigarettáról.

Egy év elteltével találtam munkát.

Sajnos itt újra visszaszoktam a cigarettára egy év cigimentesség után, de csak hetente egyszer olyan 8-10 szálat szívtam, de ez is bőven elég volt, hogy újra függővé váljak. Aztán elkezdtem sörözgetni is a cigi mellé. Ezt is szintén heti egyszer olyan 8 dobozzal, de volt olyan időszak, hogy hetente kétszer. Szerintem erre is rákaptam.

Másfél éve elkezdtem angolt tanulni. Már egész jól megy. Most ha suliba járnék tuti fasza lennék belőle. Régebben meg pont abból buktam.

Három hónapja abbahagytam a cigizés, és a piázgatást. Már másfél hónapja nem játszom a gépen és három hete kezdtem leszokni a kényszerbetegségemről, ami köröm és az a körüli bőr rágása volt.

Sajnos mostanában kialvatlan vagyok, annyira hogy súlyosan depressziós lettem, gondolom a sok dologról való leszokástól, de mivel most már van egy csomó tervem a jövőre nézve, ezért nem adom fel. Hiába jön rám elég keményen a kedvtelenség. El fogok menni pszichiáterhez, hogy kigyógyuljak a depresszióból. Le fogok érettségizni. Nyelvvizsgázni akarok. Már két éve akarok barátnőt, de a szociális fóbiámból adódóan még nem jött össze. De folyamatosan próbálkozom. Nem szabad feladni.

Ezt azért írtam le, hogy lásd nem vagy egyedül. Küzdjél, harcolj, higgy, akarj. És ne hazudj mert ha őszinte vagy, jobban fogsz kijönni a helyzetből.

Ez most egy nehéz időszak amit át kell vészelni, rajtad áll, hogy átvergődsz rajta. Utána pedig vár a boldogság. Ne dobd ezt el magatól.

Az akaratról meg annyit, hogy már egy órája írtam telóról ezt a szöveget, amikor hívást kaptam, és az egész elveszett.

És nézd meg, újrakezdtem, újra kellett fogalmaznom az egészet, újraírnom.

De megtettem mert segíteni akartam ezzel.

Ne hagyd el magad!

Szia

23-as vagyok.

Állandóan hazudtam, titkolóztam,mindenkit átvertem.

Szex válogatás nélkül. Önámítás. Szerepek játszása. Alkohol.

Újra hazugság. Tagadás.

Aztán ahogy elzárkóztam a korábbi "barátoktól" elkezdtem gyógyulni. Most is folyamatban van a dolog.

Nem érzem már azt,hogy le kell feküdnöm valakivel, hogy úgy érezzem szeretnek és törődnek velem.

Szorongok továbbra is, nem bízom az emberekben,de a lelkem talán gyógyul.

Nagyon sokat gondoltam rád napközben kérdező, sokan szeretnénk, ha életjelet adnál. Sokan aggódunk érted.

Ne csinálj butaságot. Ha ezt végigcsinálod azzal sok embernek reményt adsz, hogy fel lehet kelni ilyen nehéz helyzetből is!

Várunk vissza!

Szívből örülök,hogy írtál Kérdező!A többiek nevében is mondhatom,h megnyugodtunk!

Nagyon sok erőt és kitartást kívánok Neked!

kérdező: jegyezd meg ezt az érzést nagyon. Hogy mennyire nem tudtál kilátni a helyzetből és félelmet legyőzve, amikor megtetted amit kell, akkor eloszlott a köd. A félelem oka részben illúziónak bizonyult. Ha máskor ilyen helyzetbe kerülsz ezt használhatod.

Amúgy, ha valaki nem bocsájt most meg egyből azt ne írd le azért. Azzal sacc te is azt csinálod amit ő. Ráadásul van bőven oka, hogy sokkolja a dolog. Adj időt a feldolgozásra mindenkinek, és légy nyitott feléjük.