Mikor és hogyan mondjam el, hogy babát várok?
A pici apjával már nem élünk együtt, csak átjött a fiunk szülinapját ünnepelni és lekéste az utolsó vonatot, nálunk aludt. Egy kicsit nosztalgiáztunk kettesben, mint régen és végül az ágyban kötöttünk ki. Egy hete tudom, hogy baba van, de eddig még orvosi okokból nem szóltam neki és most, hogy már minden renben van a picivel, fogalmam sincs, hogyan mondjam el neki. Ő már a barátnőjével és a fél éves lányukkal él.
Először úgy gondoltam, hogy karácsony előtt nem szólok neki, hogy ne rontsam el az ünnepüket, de attól tartok a gyerekek említenének az apjuknak valamit, amiből rájönne és nem akarom, hogy így tudja meg.










A barátnőt sajnálom...
Te és a volt párod minősíthetetlenek vagytok...





Ha ennyire felelőtlenek voltatok, akkor miért tartod meg a babát?
Egyszerűen mond meg neki, hogy lesz még egy gyerek, aki után fizethet majd.





Úristen, ez most komoly? Vannak ilyen emberek? Sajnálom szegény picit, hogy oda születik hozzátok, ne haragudj, de ez a véleményem. Elég gerinctelen a párod, hogy megcsalja a jelenlegi párját, akivel van egy közös, fél éves kislányuk. Össze-vissza járatja a farkát mindkettőtökbe, és még ki tudja kibe, csinálja a gyerekeket agyba-főbe. Gondolom jó állása van, szépen keres, jól eltart majd titeket, nem szenvedtek majd hiányt semmibe sem. Az állam meg majd hozzárakja, kipótolja a mi adónkból a hiányzó részt.
A kérdésedre a válasz, szerintem karácsony után mond meg nekik, legalább a barátnőjének és a kislányának ne rontsd el az ünnepet. Elég ha utána elrontod az életüket...










Már 14 hetes volt a pici mikor kiderült a terhesség (spirál mellett nem sokszor volt vérzésem), de amúgy sem hiszem, hogy képes lettem volna elvetetni.
Én továbbra is ugyanúgy érzek a férjem iránt, mint eddig és még ő sem tudta lezárni a kapcsolatunkat. Tudom, hogy nem volt szép cselekedet amit tettünk, de mégsem tudom igazán bánni.
A gyermekeinket nem egyedül nevelem, hanem közösen, ugyanúgy, mint eddig, csak már nem itthon alszik, hanem a barátnőjénél.
Fogalmam sincs, hogy mit várok tőle. Még ez az egész helyzet új nekem. Azt sem tudtam igazán feldolgozni, hogy elköltözött.















Bocs, de nem értem. Ha te szereted, és szerinted még ő sem lépett túl rajtad, akkor mi a fenének van egy másik nővel?
És szerinted otthagyná a baba miatt? Illetve csak a baba miatt hagyná ott, nem miattad, az jó lenne nektek?
Vagy akkor most három gyereket fogsz egyedül nevelni?
Bár azt írtad, nem akarod karácsony előtt elrontani az ünnepüket. Akkor azért mégsem lesz olyan lelkes. Hát nem tudom, ez elég durva helyzet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!