Mit szóltak a szüleid amikor kedült?





Mindannyiotoknak és az érintett anyjának, apjának is el kellene olvasni(én most megtettem) Fischer Eszter Nehéz együttélés című írását. Ebből világosan kitűnik, mennyire vádolható a homoszexuális nemi irányultságáért. Semennyire. Nála talán még a szülő is jobban vádolható - ezt egy rádiós előadásból szedtem, amit nemrégiben hallottam. Ettől függetlenül is azt gondolom, ilyen reakcióra csak ilyen reagálást érdemel a szülő. Nem kíméletesebb az sem, ha a gyerek otthagyja a szülői házat, még ha módja is lenne.
Szóval, legyen türelmetek végigolvasni az írást, mert nagyon sokunkra ráfér a tisztánlátás ebben a témában.
A 31 százalékos hozzászóló! :)

























az én szüleim is biztos ennyire kiakadnának. amikor anyám megtalálta egy msn beszélgetésemet egy leszbikus lánnyal, teljesen kiakadt és azóta ezzel piszkál. hát akkor még ha megtudná, hogy volt már barátnőm..bele se merek gondolni. ez rohadt nehéz helyzet, mert ilyenkor a szülők, akik eddig sokat vártak el a gyereküktől, csalódnak. az én szüleim legalábbis elég konzervatív felfogásúak ilyen téren, de úgy látom, hogy a te szüleid is.
20/L





na igen. köszönöm hogy ien megértők vagytok.
Nemtok ellene tenni mert már avagyok. amugy 16. de tudom hogy meleg vagyok mert a lányokkal való bármien szerelmi érzékem nemindul be. Fiukat viszont mindig rendesen megnézem meg ienek. Anyám öszetört, kezdi rámtukmálni a hülyeségét:"Mondogasd magadban, hogy nemvagy bu*i" Tilt a gép elől mert megtalálta az ismerkedős oldalt. Apám megértené mert tudja hogy nekem ez a legjobb. Amugy Terveztem ha kijárom a középsulit, elmeek egyetemre és mellete dolgozok majd(állatorvosi egyetem). szal 2en Osztálytársnőmmel (legjobb barinőm :)) mennénk egy egyetemre és igy 2en költözünk be valaki mellé az albérletbe.szóval anyám örömére 2,5 év mulva soha többé nemfog látni





16 évesen azért még közel sem biztos h te melegvagy.
ilyenkorban sokakra rájön az h kíváncsiskodnak a másik nem felé. jobbesetben kinövik 1-2 éven belül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!