Mi volt az ok amiért szakítottál/elváltál?

Azért hagytam ott előző barátomat, mert azzal együtt hogy egy jószívű ember, és nem rosszindulatú, rajtam álladóan uralkodni próbált, agresszív volt verbálisan, állandóan iránytani akart és felmékerekedni, nem ütött meg de elég vehemens természete volt, 2 xer megcsalt, én mindkétszer megbocsátottam, ezeket és egyéb hülyeségeit is.

ezt egy ideig tűrtem, hogy állandóan lelki terror, közben meg azt állította, hogy szeret, meg a huza-vona, pedig én egy domináns természet vagyok, hagytam magam elnyomni, majd besokalltam és odacsaptam a lova közé, és egyszer csak úgy ott hagytam mint a franc. Persze sokáig hivogatott meg könyörgött, aztán jött a qrvázás, meg a fenyegetés, pasik nem bírják ha a nő szakít velük.

persze az első idők szép voltak. Ezek 2 év után kezdtek kijönni. És mindenkinek javaslom, ha tud szálljon ki az egyértelműen rossz és megalázó kapcsolatából :)Jött is a jutalmam a bátor tettemért, hogy végre én léptem, és megismertem mostani barátomat :)

27/N

Rendszeresen hajnalok hajnalàn jött haza,màsnap ha dolgoznia kellett jött a szöveg hogy kutya fàradt.És a fàradtsàgbol adodo idegét rajtam töltötte ki.Nem vitt sehovà magàval,mindig nélkülem akart mutatkozni mindenütt,mig én a kisbabàmmal otthon éjszakàztam,addig ö felzselézett hajjal kocsival jàrta az éjszakàt.

Bàrmit föztem,mindig tudott valami kifogàsolhatot benne talàlni,azt hogy köszönöm,soha nem mondta.A hàztartàst egyedül vezettem,de ha nem ugy àllt a konyha ahogy kell,akkor tudta szidni a fejem.Mindezek mellett vele maradtam,mindaddig amig egy nap azt mondta hogy a kislànyomat bolonddà teszem.Na akkor nagyon felhuztam magam,ö kezet emelt ràm,én megütöttem,ö vissza.Itt tudtam:VÉGE.Vége is lett

5 év alatt még odáig sem jutottunk el, hogy összeköltözzünk. Szinte mindig én mentem hozzá. Leszámítva, hogy azt mondta szeret, semmi jelét nem mutatta, hogy hosszútávon gondolkodik velem. S miután egy alkalommal közöltem vele, hogy nem várok tovább, családot szeretnék, akkor közölte: idézem: "Megpróbálok az elvárásaidhoz közelíteni." De nekem ekkor már nem volt elég az, hogy "megpróbál, ráadásul csak közelíteni...". Addigra már elfáradtam.

Azóta mindketten mással élünk. Nekem családom van. Ő meg szegény megkapta pofonként az élettől azt, amit én kaptam tőle, ugyanis a köv. barátnőjével már családot akart, együttélést, de ott meg a lány nem akarta ezt. Nagyon kiborult, sajnáltam is őt, mert egyébként jó ember, de egy kicsit elégtételt is éreztem. Azóta már ő is sínen van.

Másik kapcsolatomban pedig pont az ellenkezője miatt szakítottam. Nem volt ugyanis egy fikarcnyi szabadságom sem. Szinte az első pillanattól együtt éltünk. Folyton a társaságomat kereste, nem kaptam már a végén levegőt. Nem féltékenységből, csupán megszokásból (előtte nagycsaládban lakott, s nem volt hozzászokva, hogy időnként magányosan üldögéljen). Nem tudtam erről leszoktatni. Pl. amikor kimentem a konyhába tanulni, vagy fejet szellőztetni, 1 percen belül ő is jött, leült és vele kellett foglalkoznom. Hiába mondtam, hogy kérek pár percet, ez a gyakorlatban sohasem működött.

S volt még egy, amikor egy kezdődő (vagy burkolt) alkoholistával sikerült összejönni. Erre akkor jöttem rá, amikor azon kaptam magam, hogy az esténkénti beszélgetések közben (ami egyébként szuper dolog), minden nap elfogyott egy-egy üveg bor. Addig nem álltunk fel az asztal mellől, amíg min. 1 üveg ki nem ürült. A kezdeti időszak után már kezdett kényelmetlenné válni a dolog, szóvá tettem, ajánlottam nem alkoholtartalmú fogyasztást stb., de nem igazán volt nagy lelkesedés ez iránt, s amikor nem csatlakoztam hozzá, akkor egyedül itta meg az

"adagot". Mit mondjak.. . nem tartott túl sokáig ez a románc. :-)

Volna még néhány történetem, de nem akarlak ezekkel untatni benneteket.

De mindezek után a mostani párom a legeslegproblémásabb közülük.... :-D Mégis együtt vagyunk. S gőzerővel dolgozunk kapcsolatunkon, sőt most már családunkon. Iszonyú kemény néha, de kellettek a korábbi tapasztalatok, hogy gyűrjük az akadályokat.

Az exem nem tarott tiszteletben semmilyen formában. Ha neki valami (film, zene, könyv) nem tetszett, azt nekem sem volt szabad szeretni. Ha nem tetszett neki a ruhám, hazazavart átöltözni. Semmi fontos döntésbe nem vont bele, pedig a döntései engem is érintettek, ráadásul a döntései után sosem előnyösen változtak a dolgok. Eltiltott a barátaimtól, otthon pedig hallgathattam, hogy szidja őket, pedig nem is igazán ismerte őket. Nekem állandóan jópofizni kellett az ő barátainak, akik közül sokan durva megjegyzéseket tettek rám, direkt úgy, hogy "véletlenül" meghalljam. Ha valami problémája volt velem, nem nekem szólt, hanem felhívta a szüleimet, akár olyan dolgok miatt is, hogy túl hangosan néztem a tévét (nem szólt sose, hogy halkítsam le, rögtön anyámat hívta, és mártírkodva előadta neki, hogy ő már nem bír velem, nem hallgatok rá, szóval ideje lenne ha anyám rámszólna).

A hab a tortán az volt, hogy terhesen kitett az autóból és hazament nélkülem (250 km!!!!). Oka: nem tetszett neki a zene, amit hallgatni akartam, mondtam, hogy akkor két számot meghallgatunk, és utána hallgatjuk azt, amit ő akar. Ezen kiakadt, megállt az út szélén és kirakott, majd továbbment. Nem volt nálam semmi, csak a telefonom, de azon kívül semmi, még a táskám sem. Úgy jöttek értem barátnőmék, kölcsönkocsival... Amikor hazamentem, és szerintem teljesen jogosan ki voltam akadva, és megkérdeztem, hogy mi a jó büdös francot képzel magáról, akkor felpofozott, hogy "térjek már észhez". Na akkor megelégeltem ezt az egészet, eljöttem. Ennek 3 éve, 2 éve nem láttam - hála a jó égnek.

24/L

Röviden: egy másik férfiért hagytam el.

Bővebben: gyerek szerelem volt, 14 évesen jöttem vele össze, 3 évig tartott. Szeretett, nagyon, de ezt nem tudta kimutatni, csak anyagiakban. Éttermekbe vitt, márkás dolgokat vett, ő vette az első mobilom 14 éves koromban stb... De semmit sem tudtam megbeszélni vele.... hiányzott az érzelmek kimutatása. Aztán megismerkedtem valakivel, aki türelmes volt, meghallgatott, puszilgatott, átölelt, együtt sétáltunk az esőben, nem volt pénze kocsira, sem orchidea csokorra, de telefonkártyára igen... és sokat beszélgettünk. Nekem ezek az igényeim. Azóta is együtt vagyunk, lassan 9 éve már és van egy 5 hónapos kisfiunk is!

25/N

20 éves lányként azt mondhatom:

17 évesen egy egyéves kapcsolatnak azért vetettem véget, mert a pasas pár hónap után közölte, olyan vagyok mint egy nővér akit d*ghat, és sosem fog belémszeretni. Ezt még úgy fél évig bírtam, amikor is megtudtam milyen az ha rólam gondoskodnak, és másba szerettem bele.

18 évesen újabb egy éves kapcsolatnak lett vége - a srác feminin volt, önbizalma kevés, én pedig nőies nő létemre néhány tekintetben férfiasabb, lazább, jobb voltam nála. Azzal próbálta bizonyítani a férfiasságát, hogy naponta 5-10 alkalommal vonszolt ágyba, ha akartam, ha nem, ha jó volt, ha fájt.

Egy három hónapos távkapcsolatnak azért vetettem véget, mert a férfi 24 éves létére olyan volt mint egy kisgyerek, és túlzottan tapadt. Például, kórházba mentem kivizsgálásra, és nem voltam fent MSNen mikor hazaért, erre 50-szer hívott 1,5 óra alatt - TÉNYLEG 50-szer.

Egyszer velem szakítottak néhány randevú után, túl szeleburdi és gyerekes voltam nálamnál négy évvel fiatalabb partneremnél.

A férjem igencsak belebonyolódott egy külső kapcsolatba, ráadásul pont akkor, amikor a babánkat vártam. Esze ágában sem volt megszakítani a kapcsolatát a barátnőjével, de költözni sem akart, amolyan homokba dugom a fejem, nem beszélünk róla, tehát probléma sincs állapototot vett fel. Megelégeltem, és 13 év házasság után, egy féléves kisbabával válunk.

38/nő