Egy megcsalást meg lehet bocsátani?
Ez sajnos olyan szintű megcsalás, ami szerintem megbocsájthatatlan. Örökké ott fog élni benne, hogy a közös nyaralótokban hallott, majd a végén látott titeket együtt. Ennél még az is jobb lett volna ha csak tudja hogy volt valami, de legalább nem látja/hallja. Persze most magamból indultam ki. Szerintem ez a szekér elment, később, mikor már lenyugodtak a kedélyek, őszintén elmondhatod neki amit érzel, de alig látok esélyt békülésre, mert mint az előbb is, most is magamból indulok ki. Furcsa hogy csak ezután a ballépés után jöttél rá, hogy neked csak ő kell... ezt ne mondd neki szerintem mert nagyon hülyén hangzik a történtek után. Sok szerencsét a sikeres megbeszéléshez!
21L
Én mindig is szívből sajnáltam azokat, akiket megcsaltak. Igazságtalan az élettől, hogy a hűtlen élvezi, a hűséges fél szenved. A legrosszabb az, hogy valószínűleg az utánnad következő párja is meg fogja szívni a te hülyeségedet, mert a lány bizalmatlan lesz.
A párommal 10 évvel a megismerkedésünk előtt hasonló történt, ő a saját lakásában kapta rajta az élettársát egy másik fickóval, és ez a mi kapcsolatunkra is rányomta a bélyeget. Eljött az a nap, mikor azt mondtam, hogy vagy lezárja végleg, vagy összepakolok és elmegyek, de már nem hallgatom tovább.
Ezért is gondolom úgy, hogy nem érdemled meg, hogy megbocsásson, sőt... azt érdemelnéd, hogy valaki tegye meg veled ugyanezt, hogy érezd a saját bőrödön a tetteid súlyát, mert ezután, hogy még újrakezdésben is bízol, valószínűleg fel sem fogod milyen fájdalmat okoztál a másiknak.
"Van egy nyaralónk a barátnőmmel és én oda vittem egy lányt"
"Nem is terveztem csak oda mentem és ott volt és megkívántuk egymást"
-most melyik az igaz? és mit jelent az "ott volt"?
a házőrző szukáról van szó? vagy kamukérdésről?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!