Miért akart megmérgezni anyukám barátja?
Allergiás vagyok a mandulára. Ezt anyukám barátja is tudja. Eddig sem volt túl felhőtlen a kapcsolatunk, de anyu sírva könyörgött, hogy legyek vele rendesebb. Anyu szeretné, ha a férfi ideköltözne hozzánk, de ahhoz az kell, hogy megkedveljük egymást. A férfi próbált nyitni, sütött nekem süteményt. Anyunak elmondta, aki felhívta a figyelmét arra, hogy allergiás vagyok a mandulára. Mikor a süti elkészült, rákérdeztem, nincs-e benne semmi féle mandula-származék. A férfi azt mondta, semmi nincs benne, mert tudja, hogy nem ehetek. Jóízűen megettem a süteményt, majd egy idő múlva alig kaptam levegőt, bedagadt a torkom, mentőt kellett hívni hozzám. (Ez volt csütörtök este). Anyu persze hisz neki, hogy véletlenül rakott bele darált mogyoró helyett darált mandulát.
Nem értem, miért csinálta ezt? Rosszabbul is elsülhetett volna. És akkor anyut örökre elveszíti. Ezek után azt mondtam, ha hozzánk akar költözni, én inkább hajléktalan leszek. 17L
És azt hozzátenném, ha egyszer-egyszer itt aludt, elkezdett parancsolgatni, hogy este 8kor (nyáron) lefekvés, a barátaim nem lehetnek itt 4 óra után és hogy a hörcsögömtől szabaduljak meg, mert "büdös".
Nekem kamunak tűnik a kérdés olyan szempontból, hogy a kiscsaj eleve nem csípi a pasit mindenféle okok folytán.
( kérlek olvassátok végig )
A másik meg, hogy ha tudom, hogy gyermekem allergiás valamire, nem tartok otthon belőle, nehogy összekeverhető legyen akármivel. Ráadásul tartok ilyen esetben itthon calcium pezsgőtablettát, ha más nem, ugyanis ő is ezt kap bent a kórházban, némi szteroiddal kiegészítve.
A harmadik ami szöget ütött a fejembe, hogy bár elég cudar világot élünk, de azért ez mégiscsak ilyen CSI-be illő jelenet, hogy a pasi, úgy akar bevágódni, hogy megmérgezi a lányt....
Ha netán mégis ilyen történne, akkor szó nélkül vágnám ki a pasit, az anya helyébe, és még jól fel is jelenteném, nemhogy még nem hiszek neki.( főleg, hogy állítólag a lány direkt megkérdezte, hogy nincs-e benne valami olyasmi ).
Aztán van még egy. Mint kórházi dolgozó láttam már ezt azt, lány megeszi sütit bedagad a torka olyan 2 perc után, (kb. ekkor jelentkeznek a tünetek), és rohamosan dagad a nyelv, a torok és nyálkahártyák, nincs az a gyors mentő ami kiér mielött baj történik....gondoljatok bele, 2 perc alatt torok feldagad, légcső beszűkül, ott már nincs levegő...
Nekem teljesen olyan érzésem van, hogy ez a lány, a kérdező és az anyja pasija baromira nincsenek jóban, és ilyenkor az ember hajlamos kiszinezni a dolgokat, aztán meg itt mindenki azt ír amit akar, hogy megerősítéseket kapjon.
Ha netán mégis igaz ez a történet, azt nem tudom felfogni, hogy az anya hogy bírja ezt ilyen higgadtan tűrni, hogy rá lett kérdezve, satöbbi satöbbi, és hogy senkinek nem tűnt fel, hogy van mandula a sütiben. Erre is lehet azt mondani, hogy pont ő kóstolta meg először.
Túl tutira felépített kis történet ez.
Itt lévő anyukák közt ki az aki nem kapná el a torkát a pasinak? ha igaz lenne?
Ennyire nem lehet felelőtlen valaki! Odaköltözik, aztán felrobbantja a lakást, mert elfelejtette hogy el kell zárni a gázcsapot? Majdnem megölt! MI? Nem figyelt?
Csak találkozgassanak, nem kell ideköltözni! Esetleg anyukád költözzön hozzá! Elég nagy vagy már!
De ha ilyen kelekótya az úr, akkor talán felejtős.
És hoyg reagált, mikor rosszul lettél?
Kérdező, most nem muszáj ám elhinni, de lehet, hogy évek során tapasztalni fogod, általában a pasik nem értenek a konyhához, és a sütéshez, így az alapanyagokhoz se. Leveszik, ami a polcon van, anélkül, hogy figyelmesen elolvasnák, lehet, hogy a polcon összekeverték a mandulát a mogyoróval, ő meg nem figyelt, melyiket veszi le, mert ugyanaz a csomagolása, és ha le van darálva, nem feltűnő a különbség. És én elég gyakran látok boltokban ilyen bakit, hogy összekeverik, nem is a boltos feltétlenül, inkább a vásárlók, meggondolják magukat, nem a helyére rakják vissza, hanem találomra az első polcra...
Mivel ugye nem ismerem közelről anyukád párját, én feltételezem, hogy ez a pasiknál elég gyakran elkövetett véletlenek egyike. Persze van olyan pasi is, aki jártas a konyhában, de feltételezem, anyukád párja nem azok közé tartozik.
Te tudsz sütni-főzni? Ha igen, akkor mondd meg neki, hogy az allergiád miatt te az ilyen ételeket magadnak készíted el, és nagyon köszönöd a sütit, de nem szeretnél még egy balesetet.
Nem tudom kedves lányok,de remélem nem fogtok fiúkat hazavinni,pláne nem összeköltözni eggyel sem,
hanem ültök anyu mellett egész életetekben.Mert gondolom nem vártok el mást az édesanyátoktól,csupán annyit,amit ti is tesztek.
Ez a férfi - amellett, hogy nem egy gerinces ember - egyszerűen éretlen. Mr bocs, de ilyet olyan putrilakótól várnál legföljebb, akinek az egészséges fejlődését megakasztotta, hogy 10 éves korától alkoholizálni kezdett. Nemrég hallottam egy esetről, amikor a barátnője kisgyerekeit akarta megmérgezni egy férfi, ott is arról volt szó, ha jól rémlik, hogy egy felnőtt testbeélő hülyegyerek volt. A parancsolgatás is erre vall: kisiskolások szeretnek így viselkedni a két-három osztállyal lejjebb járókkal.
Valószínűleg azt hitte a szerencsétlen, hogy majd jól rád ijeszt és a halálfélelem hatására elfogadod a játékszabályait, nehogy még egyszer ilyen történjék veled. Röhej a köbön, komolyan.
Édesanyádról pedig nem szeretnék csupán ez alapján bármit is feltételezni, de már a parancsolgatási ügy után le kellett volna ülnie a férfival (esetleg veled hármasban) és átbeszélni, mi a pálya, kinek hol a helye, hol vannak a határok. Ha ehhez képest még most is azzal áltatja magát,hogy véletlen volt, ami történt (igazad van, ne túl életszerű, hogy véletlen történik ilyen!), akkor talán nála is van egy gubanc valahol, amit nem ártana kifésülni. Ártani nem árt, ha mindkettejükbe tudatosítod, hogy ez bűncselekmény volt, akár feljelentést is tehetnél, tartsanak nagyon-nagyon jó fejnek, amiért nem teszel.
Hát,ha az én lányom lenne allergiás a mandulára egy deka nem lenne otthon,pláne nem darálva.
Szóval ez a Hófehérke-mese nagyon sántít.
16.38:
és hol vannak a határok?Netán egy 17 éves lány dirigáljon két felnőttnek?
Csak nem várja el édesanyád, hogy elköltözz egy idegen kedvéért?! Te is itt élsz, anyukádnak fontos a véleményed! Ha nem tetszik a hapsi: Lapátra vele! Talán anyudnak nincs önbizalma, azt hiszi, ő már nem kap jobbat. De hemzsegnek a felelősségteljes, jó memóriájú, alkalmazkodó férfiak: szemezgessen még!Beszélj vele! Biztasd, hogy csinos, aranyos, minden ujjára két jobbat kap.
Nem tudom, miért az egrecéroztatásod felé fordult a közhangulat. Manapság a hat évesek sem fekszenek le nyolckor, pláne nyáron. Utoljára 2 éves korunkban fekszünk le nyolckor,* teljesen értelmetlen válaszokat kaptál.Igaz, egymásnak válaszolgattak. Talán nekem is fognak, bár nem igénylem, mivel szeretném tartani a szabályzatot!
*Különben, ha hajnal háromkor feküdnél, arra se illene egy házibarátnak megjegyzést tennie.
Nincs valami szexuális vonzódás a részéről irányodban? Mert elég hülén viselkedik.*
Mindenképp beszélj anyukáddal, mondd el, mennyire zavar téged. És semmiképp ne hozza oda pont érettségi előtt, még csak az hiányzik, hogy egy degenerált miatt ne tudj koncentrálni arra! Vannak jó hapsik, keressen olyat, aki neked is tetszik. Egy közeli hozzátartozónk megérzésére érdemes hallgatni. Mert utólag ki szokott derülni hogy igaza volt!
Nem a lakás kéne az embernek? Hallottam már ilyet is!
Nem muszáj ám 40-50 évesen egyből összeköltözni. Sokan élnek boldogan, ki-ki a saját lakásában! Hja, nincs neki?
"Engedd be a cigányt a házadba, és kitesz belőle!"
(elnézést minden roma nemzetiségű kedves társamtól, ez csak egy közmondás, természetesen!)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!