Rákiált a férjem a gyerekre, ha az vmi. Butaságot csináL, szegény gyerek összerezzen tőle, hiszen nem várja. A gyerkőc 2 és fél éves. SZerintetek nem árt ez neki?

Megtörtént (nem velem), de talán ismerős. Ennek fényében tessék nevelni azokat a gyerekeket, kedves "liberális" szülők!

Teletömött 56-os villamos, két, egymással szemben lévő szék. Az egyiken egy jóarcú, kedves öreg néni kuporog, a másikon egy nő a gyerekével az ölében. A kissrác himbálja a lábát, és állandóan belerúg a néni térdébe. Az öregasszony egyre hátrébb húzódik, várja, hogy az anya mikor szól rá a kölyökre. De mivel ez nem történik meg, udvariasan megszólítja az anyát:

- Elnézést hogy zavarom, de a kisfia folyamatosan rugdossa a lábamat, és ez már az én koromban nem tréfa, eltelál egy csontot, vagy egy eret, akkor az újságosig, meg a patikáig se tudok lemenni. Legyen szíves szóljon rá.

- Mit akar? - reccsen rá az anya -, én nem fogom egy ilyen vénasszony miatt korlátozni a gyerekemet testi szabadságában! Foglalkozzon a saját dolgával, ne az én gyerekemmel!

A villamoson mindenki megdöbbenéssel nézi végig a jelenetet, míg egy tipikus rocker (acélbetétes, tar frizura, feszülős gatya, bőr kabát, fülében üvölt a Tankcsapda) kiveszi a szájából a rágót, és a paraszt nő hajába gyönyörűen beledolgozza, majd lágyan így szól:

- Na, engem se korlátoztak gyerekkoromban!

Jajj!

Nem az volt a kérdés, hogy kell e nevelni a gyereket,mert az em kérdés, persze, hogy kell, hanem az, hogy a hirtelen rákiabálás ér e valamit!

Aki kiabálással nevel, az azt a mintát adja, ennek semmi köze a szigorú, vagy megengedő neveléshez!

Engem ütöttek és nem verekszem. Öcsémet nem ütötték, helyette is én kaptam, és iszik meg agresszív, ha nem az van, amit ő akar. Miről beszélünk?

Nem tudom, mennyire rendszeres akár a gyereknél akár az apukánál ez a rákiabálás. Lehet, hogy tényleg csak a türelmetlenség hozza ki belőle, ha hirtelen valami olyant csinál a gyerek, amire az apja ugrik. Velem is előfordul, hogy ha valami olyanban okoz kárt egy hirtelen véletlen, akkor az illetőre rákiabálok (nem szokták, de ha pl. óvatlanságból valaki leöntené valami ragacsos itallal a billentyűzetemet, hát én se szépen szólnék), persze miután lecsillapodnak a kedélyek, lehet nyugodtan beszélni az illetővel, a gyerekkel is ezt kellene csinálni, vagy az apja vagy az anyja, de legalább a miértet értse meg, hogy legközelebb ne kövesse el azt a hibát. De ha soha nem tanulja meg, hol a határ, nem fogja ismerni a határt, természetesen aki túl szűk határokat kapott, az meg átcsaphat a ló túlsó oldalára (sajnos ilyeneket is ismerek, ők már felnőttek, velem egyidősek, jobb lenne nem tudni róluk, amit nemrégiben megtudtam, nem másoktól, egyenesen tőlük láttam-hallottam, és kár, hogy nem csak egy rossz álom volt). Ezért kell következetesen nevelni, igenis néha kell az a felemelt hang, de kell mellé a magyarázat is. Ha a gyerek megtanulja, óvatosabb lesz, és ha 2 szülő van, akkor ki tudják egészíteni egymás módszereit, csak ne az legyen, hogy az egyik A-t mond, a másik B-t.

12,13 gondoltam,hogy téged sokat bántottak otthon mind lelkileg mind fizikailag.Ezért lettél ennyire arrogáns,ahogy te fogalmazol"barom f.sz".

Ti össze keveritek a normális nevelést azzal,amikor a szülők nem tudják a saját problémáikat megoldani,és agresszívek a gyerekkel.

Gyereket nem lehet ordítozva verve nevelni.Az ilyen baromnak nem kell gyerek aki ezt teszi.Az nem normális aki azt állítja egy kétévest ordítva lehet nevelni.

Nem az volt a kérdés,hogy kell-e egyáltalán nevelni agyereket,hanem,hogy árt-e neki ha ordítozva nevelik?Nem mindegy,és ha rendszeres ez,akkor igenis árt neki.

Jó példát mutatva kell gyereket nevelni szeretetben békében.És ha nem mindig idilli a légkör,ha gondjaink vannak arról nem agyerek tehet,ezért nem vele kell ordítozni mert türelmetlen a szülő.

A gyerekeket igenis kell nevelni,de nem ordítozva rossz példát mutatva nekik.

Rákiált, összerezzen. Ez természetes. Komoly baja remélhetőleg nem lesz tőle a gyereknek, ha ez nem folyamatos. Viszont a türelmetlenség, káromkodás komolyan árthat neki a környezetében.

A 4. válaszadónál láttam leírva a lényeget. Szeresd a párodat, teremts kiegyensúlyozott környezetet! Akiknél a "gyerek az első", sokan elkövetik azt a hibát, hogy párjuk "kárára" teszik ezt. Ez azért nem helyes, mert magában hordozhatja egy csomó probléma gyökerét. A férj "féltékeny lesz a gyerekre". Nem tudatosan, de tudat alatt biztosan. Ez senkinek nem jó a családban. Ha az ilyen jelek, viselkedés hatására az anya teljesen a gyereke(i) felé fordul, és párját kvázi kirekeszti, mert az "rosszat tett", az a létező legnagyobb önsors-rontás, amit elkövethet. Egyenes út a kapcsolat megromlásához, esetleges váláshoz.

Családban kell gondolkodni! Mint egységes egészben. A lábamat sem vágom le egyből, ha fáj. Tehát ha a családban "fáj" valami, annak is meg kell keresni a valódi okát, és megpróbálni ott segíteni, nem csak a "tüneteket" kezelni.

Így van. Ha nem fog fájni apának, akkor nem is fog kiabálni!

És az jó lesz a kicsinek is.