Mit csináljak? A szüleimnek megígértem, hogy javítok, de?
De van egy csomó szemétláda tanár az iskolánkban. Pl. a matektanár (ő tartja a fizikát is) kitalálta, hogy ő év végén nem a második félévre, hanem az EGÉSZ évre ad jegyet. Én első félévben 3-as voltam matekból, most 5-ösre állok, de mivel mindkettőt nézi, így is csak max. 4-es leszel matekból év végén. Fizikából is most 5-ösre állok, de első félévben 4-es voltam és osztálytársaim mondták, hogy amikor kétesre áll valaki, sőt még annál többre is, pl. 4,6-ra, a rosszabb jegyet adja meg...
Aztán ma elmondta a töri tanár is, hogy majd kinek hanyast akar adni év végén és nekem ilyen tök megvetően mondta, hogy -Hát lehet, hogy meg lesz a 4es. Mondom 3,6 az átlagom, ez már régen 4-es kerekítve, mire leoltott, hogy igen, de volt 2 2-es témazáróm és a tz-ket kétszer kell számolni. Már nem azért, de ha a témazárókat kétszer kellene számolni, matekból és fizikából is simán megkaphatnám az 5-öst....Sőt, nem csak ezekből a tantárgyakból, hanem sok másból is jobb jegyet kaphatnék, amikből jól sikerültek a tz-im...
És hozzáteszem, 8.-osok vagyunk, jó most nem azt mondom, hogy alapkövetelmény, hogy jobb jegyet adjanak ilyenkor a tanárok, de más iskolákban általában ilyenkor felfelé próbálják vinni a jegyeket a tanárok, főleg a nyolcadikosok év végi jegyeinél, mert most gáz lenne elmenni onnan rosszabb jegyekkel, nálunk pedig inkább csak lehúznak.
Ezen kívül az irodalomtanárnak az a szokása, hogy ha valaki nem tanult meg egy verset irodalomból, addig felelteti abból az egy versből, amíg meg nem tanulja. És én még valamikor decemberben nem tanultam meg egy verset és azóta már vagy harmadjára feleltetett belőle most, második félévben és mindig elfelejtettem megtanulni, és most beírt 3 1-est...Már nem azért, de hogy feleltethet olyan versből, amit nem is ebben a félévben vettünk??
Más iskolákban is ilyen tanárok vannak??
Már miért lenne szemétláda atanár, mert az egész évi teljesítmény értékeli az év végi jegyben? nem második féléves jegynek, hanem éves jegynek hívják.
Persze, könnyű mindenért a tanárokat hibáztatni, de ha decemberben meg kellett voilna tanulni egy verset, amire te magasról tojtál, akkor miért vagy meglepődve, hogy a felelésekre egyest kapsz? Miért ne feleltethetne első féléves versből? Ebben a tanévben van, nem?
Tök átlagos sulid és tanárjaid vannak.
Általában nálunk is év végén az egész évet nézték.
A 3,6-os töri átlaggal nem kéne sájalni atanárral, akkor talán jóindulatúbb lenne.
Azt a nyomorult verset meg tanuld meg. Nehogy már akkora cucc legyen. Ha nála addig van felelés, amíg nem tudod, akkor elég buta dolog, hogy nem tanulod meg 1-2 óra alatt. És igen, nyugodtan feleltethet belőle, a félévi bizonyítvány után nem kezdődik új időszámítás...
Ezek normális tanárok...
A verset pedig a helyedben az első egyes után angyal módjára tanultam volna meg!!
Arról nem is beszélve, hogy ha középsuliba készülsz, jobb ha hozzászoksz, hogy 4,6-ra messze nem adják meg a jobbat. Felelhetsz az 5-ösért ha 4,7-re állsz.
És nem csak kitalálta, év végén mindig egész évet néznek, mindenhol.
Nálunk még triplázás is van TZ-nél, nem csak dupla.
Háááát... Eén el vagyok képedve....
Nálunk 0,7 felett katuk csak meg a jobb jegyet...
Egész évet számítottak, ilyen esetben, mint a tiéd esélytelen volt hogy 2 jeggyel jobbat adjanak, max ha az előző félév anyagából lefeleltem..
Ráadásul a félévi az csak ÉRTESÍTŐ, nem bizonyítvány...
TZ 3 jegyet számított, de akkor nem vették figyelembe ezt, ha akkora eltérés volt a röpdoli felelet és a tz- k között, mert nem "kampányszerüen" kell tanulni...
Ez a középsulimban is így van...
Tanulj azt csináld...
Amúgy 8.-ban nem a félévi értesítő számít a felvételikor, mint középiskolában?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!