Hogy vegyem rá a párom, a költözésre?
A párommal 4 éve vagyunk együtt és távkapcsolatban élünk már a kezdetektől. Ő az ország egyik felén én meg a másik felén lakom de a tanulmányai Budapesthez kötik így legtöbbször ott találkozunk hétvégente mivel csak akkor vannak órái.
Mindkettőnknek kényelmesebb lenne ha a fővárosba költöznénk de egyszerűen képtelen rászánni magát.
Lehet én vagyok a türelmetlen de már az elején megbeszéltük, hogy Bp-en szeretnénk letelepedni. Egyre többször emlegetem neki az összeköltözést és mondja is, hogy már ő is szeretné de mégsem látom, hogy tenne érte.
Úgy érzem mintha a szüleit nem akarná ezzel "cserbenhagyni"...
Közel 30 évesen is iszonyú megfelelési kényszer van benne és sokszor mondja is, hogy úgy érzi meg kell hálálnia, hogy felnevelték stb.
Ez így szép és egyetértek ezzel de egyszer el kell jönnie a pillanatnak mikor kirepül a családi fészekből.
Engem anyukám egyedül nevelt, nincs apám akire támaszkodhatna és én is nagyon szeretem őt de nem élhetek mindig a szoknyájába kapaszkodva! Attól, hogy felköltöznék a fővárosba még nem hagynám cserben!
A párom viszont teljesen más... Folyton azzal jön, hogy neki az a dolga, hogy megkönnyítse a szülei életét. (Ez nála azt jelenti, hogy a szülők minden szavára ugrik és mindig csak a szülőknek lehet igaza!)
Sokszor engem is elhanyagol mert éppen az anyukája vagy apukája megkéri valamire vagy csak beszélgetni szeretne vele.... ilyenkor se a telefont nem veszi fel, se smst nem ír vissza sokszor órákig.
Volt, hogy azért nem találkoztunk mert segítenie kellett otthon nagytakarítani. (mint egy 15 éves kiskamasz akit az anyukája megkért hogy takarítsa ki a szobáját)
Most felvetette, hogy költözzek oda én! Ez így nagyon szuper ajánlat, de attól tartok az csak rontana a helyzeten és bármennyire is szeretem őt ez véget vetne a kapcsolatunknak. Ezt pedig nem kockáztatnám! Az anyukájával nem jövök ki túl jól mert bele akar szólni az öltözködésembe, a munkámba és úgy egyáltalán az életembe...
A párom persze úgy csinálja mint aki észre sem veszi ezt, hiába próbáltam már megbeszélni vele.
Szerinte hallgassak az anyukájára és majd elül a feszültség!
Nem szeretném megbántani de én egy felnőtt férfivel akarok együtt élni, kettesben, nem pedig a szüleivel egy mákszemnyi szobában az anyukája felügyelete mellett!
Imádom őt és nem akarom elveszíteni de ezen muszáj változtatni...
25/L
Hű ha tudnád, hogy tud nézni egy ártatlan puszi miatt is az anyja :D Ijesztő!!!!
Sarkamra kéne állnom vele szemben de őszintén szólva úgy utál és lenéz, hogy hangyányinak érzem magam és inkább elsunnyogok.
válasza:Valószínű, hogy az anyja egyetlen életcélja a gyerek volt. Ezért az a lehetőség, hogy kirepülhet, megrémíti, az egyetlen célja veszne oda ezzel.
A fiát pedig sikerült infantilizálnia, így sokáig tartható még az állapot, hiszen ő önként része a "mama kisfia" játéknak.
Sajnos itt alapból el lett rontva, ha 30 évesen ilyen, nem valószínű, hgoy változni fog.
Sajnos valószínű, hogy minden barátnő el lesz üldözve mellőle, és ha az anyja egyszer meghal, akkor fog csak leesni neki a tantusz, hogy már késő.
válasza: válasza:Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetben vagy, mert én átéltem ugyanezt, sokáig tűrtem, mégis feladtam.
Nálunk óriási harcok voltak másfél éven keresztül, mert az ex-anyósom kitalálta, hogy építsünk hozzá a házukhoz és éljen ott mindenki egy fedél alatt. Kézzel-lábbal hadakoztam, hogy ez nem egészséges, főleg úgy, hogy akkor már nyolc éve együtt voltunk a párommal és pontosan tudtam, hogy milyen az anyós. Végül nem volt már kedvem harcolni és belementem.
Az építkezés és odaköltözés napjától számítva egyetlen nyugodt percem sem volt. Ha szabadnapos voltam és el akartam menni vásárolni, már utánam kiabált az ablakból, hogy hova megyek? A lakrészünkhöz kulcsuk volt, rendszeresen be is járkáltak hozzánk. Ha nem voltunk otthon, felmentek a lakásba kinyitogatni az ablakokat, hogy szellőzzön a lakás ... stb. Ha netán mindketten szabadnaposak voltunk és pihentünk volna, kitalálták, hogy ezt meg azt csináljuk meg a kertben. A legapróbb dolgokba is bele akartak szólni.
Azt utáltam a legjobban, mikor egész nap főztem, hogy finom vacsorával várjam a páromat; este nyolcra kellett volna hazaérnie, majd fél tízkor megjött és közölte, hogy ő már nem éhes, mert itthon volt nyolcra, de bement az anyjához beszélgetni, ott már vacsorázott. Ilyenkor fel tudtam volna robbanni.
Az ex-anyósom olyan szinten akaszkodott ránk, hogy az akkor 30 éves fiát felhívta, mikor moziba mentünk, hogy nagyon hideg van és ugye vett fel a pólója alá trikót?
Két évig bírtam így az együttélést, aztán szakítottam, persze úgy, hogy a kb. kétmillió forintot, amit beleöltem a lakásba, az utolsó fillérig letagadták.
Nehéz tanulópénz volt és ma már semmit nem csinálnék papír nélkül.
Neked azt kívánom, legyen erőd meggyőzni a párodat, hogy külön kell költöznötök a szülőktől!
32/N
válasza: válasza:kemény :( hát meg kell mondani, hogy felnőtt emberrel szeretnél élni, nem egy kisfiúval, aki még mindig anyuka szoknyája mellett él. És azt is, hogy nem szereted, hogy beleszól a dolgaidba, te is el tudod dönteni, hogy miben szeretsz lenni.
Csak sajnos azt gondolom, hogy ha választania kell, anyukát fogja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!