Van olyan nő itt aki határozottan nem akar gyereket?

Ugye 19:41 es van ,akinek nem való és helyes,ha belátja és ismeri magát,hogy ne szüljön.

Akkor van olyan szociális munkás,aki gyerekekkel foglalkozik és azt mondja,neki ez elég gyerekekből stb.,ő nem akar sajátot.

De hogy meghízik (én 47 kg vagyok 2 szülés után) ,meg jaj fáj a szülés,ő 7 órát nem áldoz az életéből az életre,ez mindennek a teteje.

Én a business világában utazó nő vagyok, az élettársam is. Eléggé karrierista vagyok, nem akartam "csak" egy gyerekért feladni mindent, és 5-6 év múlva újrakezdeni.

Aztán az élet úgy hozta, hogy legjobb barátaink elhunytak és négyéves ikreik magukra maradtak, árván. Nagymama lemondott a javunkra a nevelésről, mi örökbe fogadtuk őket.

Karrierem, egzisztenciám (és a külsőm is) megmaradt, és gyermekünk is lett. :) Ma már 8 évesek, egészségesek és boldogak. :)

Utálom a kis gyerekeket, ezért nem szeretnék!

Nyávog, sír, pelenkázni kell, megy rá a lové, nincs idő semmire sem mellette.

És mi a vége a nagy gyerekcsinálásnak?ezek a menet közben keletkező problémák felőrlik még a legnagyobb szerelmet is, és ott a válás, majd lehet itt írkálni hogy most mennyi gyerektartást kérjek, mert ugye a gyereket én ki nem adom a kezeim közül ha már pénz áll a házhoz(őmiatta)

Én. Nekem túl gyengék az idegeim ahhoz, hogy évekig gyereknyivákolást hallgassak. Nem akarok idegbeteg, rossz szülő lenni.

21/L

Elsősorban azért, mert maga ez a gondolat megfogalmazódott bennem, hogy nem akarom.

- Minden gyermek megérdemli, hogy olyan jó édesanyja legyen, mint amilyen az enyém. Én nem tudnék ilyen lenni, ennyire önzetlen és gyerekcentrikus.

- Undorodom, ha a testemben bármi rendellenes dolog van, és nem bírnék elviselni egy magzatot a testemben. A gondolatától is kiráz a hideg.

- Nem tudnám feldolgozni, ha beteg gyermekem születne, vagy egy rossz döntésem miatt, hogy egyedül elengedem valahová, valaki bántja őt.

- Nem szeretnék egy emberi lény életébe beleszólni ilyen drasztikusan, mint amilyen drasztikus irányítás a nevelés. Teljesen elrontanám.

- Mindezen érvek mellett mégis a legnagyobb, ha szeretném nem kéne érveket felsorakoztatnom ellene, hiszen akármi is jönne, megoldanám, ha egy gyermek lenne minden vágyam.

Bár elég fiatal vagyok, nem zárom ki annak a lehetősgégét, hogy meggondoljam magam, csak most teljesen a "nemakarokgyereket" véleményen vagyok.

19/L

Elképesztő némelyik hozzászólás.

Én szeretem a gyerekeket, de csak ideig-óráig, pár óra múltával egyszerűen úgy érzem, hogy nem tudom őket lefoglalni semmivel, nem tudok velük mit kezdeni és nem tudom elképzelni, hogy világra hozok valakit, aki onnantól kezdve a nap 24 órájában a figyelmemet igényli. Ehhez társul az is, hogy görcsösen meg akarok felelni és már most görcsbe rándul a gyomrom attól, ha belegondolok, hogy egyszer gyerekem lesz és meg kell felelnem szülőként egy életen át. Igen, a szülés fáj, de szerintem ez mellékes, hiszen elmúlik néhány órán belül. De az anyaság sosem múlik el, ott mindig meg kell felelni. Én ettől félek legjobban.

Viszont erről eszembe jutott még valami, amit nem értek. Az emberek miért ítélnek el másokat, akiknek az életét nem ismerik? Ha nincs párod, azért nyaggat mindenki, hogy miért nincs. Ha van párod, akkor arról faggatnak, mikor költöztök össze? Ha összeköltöztetek, akkor jön a "mikor lesz az esküvő?", aztán az esküvőn jön a "mikor jön a gyerek?", az első gyerek után pedig az, hogy "mikor jön a következő gyerek?"

Az emberek valamilyen oknál fogva folyamatosan túl akarják egymást licitálni és beleokvetetlenkedni mások életébe.

Egyébiránt pedig miért kötelező szülni? Sokszor hallom, hogy "Te már 32 vagy? Lassan kifutsz az időből!" Mintha mindenkinek elkerülhetetlen feladata lenne, hogy anyaként élje le a harmincas éveitől kezdődő életét.

Mondjátok már meg, miért "KELL"-ből történik minden? Mert a szomszéd is úgy csinálja? És? Én vagy Ő vagy Ők nem csinálhatják másként, mert az már nem felel meg a normának?

32/N

Én gyerekekkel foglalkozom, egészségesekkel és betegekkel is. Rajtuk kiélem az anyai ösztöneimet, ami bőven elég, és emiatt otthon már csak pihenni vágyom.

30/N

Hát látszik hogy nem szültetek még.

Nálam mi volt, nem mertem vállalni gyereket,mert és mert....

Erre 27 évesen beesett és mégis úgy döntöttem,mi van,ha megbánom,hogy nem tartottam meg,bár kicsit sokkos állapot lettem,mikor kiderült a terhesség.Amúgy az anyagi háttér is jó volt.

Na mindenesetre azon gondolkoztam,hogy az én életemet nem fogja a gyerek majd úgy befolyásolni,én márpedig elmegyek este szórakozni stb,majd vigyáz rá az apja vagy a nagyanyja stb.

Ehhez képest a 9 hónap alatt olyan szintű hormonális változás ment végbe bennem,hogy nemhogy eszembe nem jutott a szórakozás,de mindentől óvtam és féltettem a gyereket.Engem teljesen kiteljesített..

Szóval semmi nem ment a tervem szerint és nem a külső körülmények miatt,hanem avval ellentétben,amit hittem magamról,hogy nem vagyok egy anya típus,mint kiderült,igenis az voltam.

Most már 12 éves,imádom a kamaszkorát is ,a kamasz hangulatot,amit behoz a barinőivel és eléggé önállóságra van egyébként nevelve.

Szóval evvel,csak azt akarom mondani ez valahogy nem csak elhatározás kérdése és az élet hozhat olyan meglepetéseket,hogy az ember rájön,amiről azt hitte nem neki való, mégis...