Hogyan reagálnátok / kezelnétek a helyzetet ha kiderülne hogy a lányotoknak mentális betegsége van?

Az ominózus csillagos szót tartalmazó hozzászólást pont én írtam:) - mert hát általában az elmaradott anakronisztikus véleményeket is szakemberek védik, attól, mert valamit egy szakember mond, még nem lesz se bölcsesség, se igazság... Galileivel szemben is csillagászok védték a heliocentrikus világképet, Pasteurral szemben is Liebig, kora legnagyobb vegyésze - igen, róla nevezték el a szeszlepárló hűtőt:) - védte ádázul az ősnemzés-elméletet... ez egy ilyen dolog...

Na, hogy ebből kikanyarítsak egy ontopic segítséget, pl. nem szabad az anyám ősbűnébe esni, és automatice az úgymond szakembernek hitelt adni a gyerekeddel szemben. Ha ellentmondás van, akkor praktikusan meg kell kérdezni mondjuk egy másik szakembert, aki esetleg más felfogású, más pszichológiai vagy pszichiátriai iskola követője, stb...

Igen,ma nem tudom ki a cenzúra,hogy törölte azt,hogy pánikbeteg vagyok,és annyira nem hiszti,hogy megtanultam kezelni,mert nem akarom terhelni vele a környezetemet.

Magyarán a hiszti az én szótáramban az,ha valakit a környezetemből rá akarok venni a saját akaratomra,na mivel a fő környezetem a 12 éves gyerekem,nekem elsődleges,hogy megbízható támaszának lásson.Ebből kifolyólag a pánikbetegségemről semmit sem tud,ha megélem,mivel gyógyszerrel,teával jól kezelhető a tünet.

Szóval azt írtam,mint törölte valaki,hogy a lányod túlérzékeny és túlérzékeny korban is van,hiszen a szülőktől való leválás és a felnőtté válás a tét,szóval ne aggódj,segíts,sokszor ez az érzékenység magasabb EQ-val(érzelmi intelligencia) is párosul...

Nahát de édes valaki, aki lepontozza azokat a válaszokat, ahol azt írják, hogy segítene a lányának és elvinné pszicholőgushoz. Ez miért is negatív válasz?

A betegség sohasem szégyen. Az emberek hajlamosak sajnos a nemi és mentális betegségeket a szégyen-dobozba helyezni és nem beszélni róla, de ez főleg azért van, mert a legtöbb embernek kevés tudományos ismerete van ezekről a betegségekről. Én például epilepsziás vagyok, ami ugyanúgy a neurológia betegségek közé tartozik, mint például a bipoláris betegség, a depresszió, mikor megemlítem, hogy milyen fajta probléma ez, akkor pár ember kissé lenéző tud lenni. Egyáltalán nem szégyen a depresszió, nagyon komoly következményei lehetnek annak, aki ebben szenved, nem is szabad félvállról lenni. Sokkal több ember szenved ebben a betegségben, mint gondolnánk, sokan be sem merik vallani maguknak, hogy betegek, mert valójában ez egy betegség és sokkal jobban gyógyítható, mint pl. az epilepszia, amire nincs gyógymód, csak tünetmentesítés. Ha az én lányom lenne beteg próbálnék minden lehetőséget arra, hogy megfelelő ellátást kapjon a problémájára, én is szenvedtem benne sajnos, nagyon idegölő,önpusztító tud lenni és segítség nélkül talán én sem tudtam volna túljutni rajta.

Az igazi szégyen az, ha valaki azt gondolja, hogy a depresszió szégyen.

"A kiváltó okot kell megszüntetni és a beteg tünetmentessé válik. "

Ekkora baromságot mar rég olvastam, kedves kommentelo. Elárulod, higy pontosan hogy képzeled? Tegyük fel, van egy agorafobias pánikbeteg. Szüntessék meg a kiváltó okot, ami ugye a nyilt tér es mar nem is lesz pánikbeteg. Tehat ki se tegye a lábat a lakásból.

Vagy aki az utazastol kap panikrohamot, az ne utazzon, maradjon otthon, ugye?

Agyatlan vagy.

Nem kell es sokszor nem is lehet megszüntetni a kiváltó okot. Arra kell megtanítani a beteget, hogy hogyan kell kezelni helyesen a helyzetet.