Lehet hogy kiégtem 20 évesen?

Ha nagyobb csalódás ér, meglehet így érzi magát az ember.

Mostanában én is hasonlóan vagyok, és szerintem köze van hozzá a rossz időnek is.

A mélypontokon úgy jutok túl, hogy elfogadom hogy jelenleg lehangoltabb vagyok, attól még megcsinálom a feladataimat.

Tehát, nem hagyom hogy befolyásolja a "gyakorlati" teljesítményem, hogy mikor épp hogy érzem magam.

Ha jókedvű és boldog az ember, minden könnyebb, de néha a dolgok nehezebbnek tűnnek, és azt is el kell fogadni - az én tapasztalatom szerint. Ezek a hangulatok meg jönnek mennek amúgy.

NEkem egy új barát kellett.

Régebben úgy voltam ezzel, hogy jajj dehogy, nem akarok én kihasználni senkit, csak azért, hogy felejtsek.. Persze nyilván olyan ember kell, akit kedvelek és akarok is vele lenni.

Aztán rájöttem, hogy nekem nem megy, én nem tudok tovább lépni csak úgy, nekem kell valaki, aki helyettesíti a régit.

Mélyponton volt a kapcsolatunk, tudtam, hogy innen nincs kiút, csak idő kérdése, hogy melyikünk mer lépni hamarabb, mikor megismertem a páromat.

Szakítás lett a vége, viszont az új fiúval jól éreztem magam, megkedveltem. Hát együtt voltunk..na nem mint barát-barátnő, hanem csak úgy együtt voltunk.

Feldobta a szürke hétköznapjaimat, elterelte a figyelmemet. Ő épp ugyanabban a helyzetben volt mint én. Kisegítettük egymást, beszélgettünk, sétáltunk, aztán mást is. 3 hónap után mondtuk azt, hogy akkor járunk, és azóta is együtt vagyunk(2 éve).

Nekem ez kellett..

Sokaknak segít, ha beletemetkeznek a munkába, vagy hobbiba, vagy barátokba, de nekem csak egy új sráccal ment.

Kitartás! Nem fog ez az állapot örökké tartani!

Nem!

Csak hiányzik. Hullámzik a hangulatod. Ha szeretnél akkor szépen lassan majd rendbe jössz.

Hello! :)

Ha jól értem, kb. fél éve szakítottatok...

Saját tapasztalat és a szakirodalom szerint is egy komolyabb kapcsolat utáni szakításból (úgy, ahogy) fél év - két év alatt lehet "kikeveredni", átlagosan... szóval... szerintem várjunk még azzal a "kiégtem" - felkiáltással... :)

Először is, engedd meg magadnak, hogy szenvedj... vagy ahogy te fogalmazol, vergődj... ez normális dolog. Most még ennek van az ideje.

Egy szakítás, főleg, ha nem te kezdeményezed, mindig rombolja az önértékelést/önbizalmat, életkedvet. Ez is normális dolog, illetve normális reakció.

Hogy mostanában nem azt kapod a külvilágtól, amit eddig... ez is normális... hiszen te sem azt adod, amit eddig... :)

Azt írod: "Fel akarok kelni! Újra vissza akarok térni!"

Ez már önmagában azt mutatja, hogy nem vagy kiégve. :)

Mert aki valóban kiégett, az nem akar... szinte semmit sem.

Szóval szerintem ne aggódj emiatt! :)