Hogyan reagálnátok / kezelnétek a helyzetet ha kiderülne hogy a lányotoknak mentális betegsége van?
Pánikbetegség és szorongásos-depressziós zavar.
Hogy reagálnátok le? Megváltozna vele a kapcsolatotok? Szégyellnétek esetleg emiatt?
"Mellesleg az ország egyik leghíresebb pszichológusa szerint is hisztéria a pánikbetegség"
Neve van neki? És több példát tudsz felhozni? Mert egy embert mindig lehet találni, aki máshogy látja.
történetesen pont a pánikbetegség az egyik legjobban tisztázott biokémiájú betegség, arról van szó, hogy az erre a betegségre hajlamos emberek agyában lévő receptorok túlérzékenyek az agyban normálisan, ingerület-átvivőként szereplő mono-aminokra, adrenalinra, nor-adrenalinra, dopaminra, ezért azután a leghétköznapibb dolgokra is a szélsőséges stressz tüneteivel reagál időnként a szervezetük. (egyik biztos tünete a pánikbetegségnek a koffein-intolerancia pl. amikor az addig rendszeresen kávézó ember egyszer csak szorongásos tünetekkel reagál a kávé-fogyasztásra... aztán ahogy gyógyul, újra nyugodtan kávézgathat reggelente:))
A kezelése is ezen alapul, az extrém stressz tüneteik megszüntető nyugtatók - mint a Xanax vagy a Rivotril - azonnal hatnak, de általában nem szedhetők hosszabb távon a hozzászokás veszélye nélkül, ami nem is baj, lévén ezek tüneti szerek, amelyek azonnal segítenek a panaszokon. Az oki kezelés az antidepresszív gyógyszer, ami viszont az agy biokémiai működését normalizálja, viszont kezdetben (az első nehány hétben) pont túlterheli monoaminokkal az agyat - ezért kell kicsi és fokozatosan növelt adagban adni - tehát az első hetekben az előbb említett tüneti szerek nélkül paradox módon ronthatja az állapotot. Viszont hosszabb távon meg helyreáll tőle a receptorok monoamin-érzékenysége, aztán fél-két év után el lehet hagyni lassan, fokozatosan az antidepresszánst is, és lesz egy egészséges ember - a visszaesés némi veszélyével.
Na, ennyit a fiziológiai oldalról.
Kérlek ne veszekedjetek, a kérdést nem azért írtam ki hogy egymásnak essetek!
A pánikbetegség egyébként nem betegség, hanem egy tisztázatlan eredetű zavar, ezt én is tudom nagyon jól: "A betegség pontos patomechanizmusa tisztázatlan. Csupán elméletekkel rendelkezünk." (de a kétkedőknek forrás: [link] a kérdés nem erre irányult, úgyhogy légyszi tényleg ne veszekedjetek!
Csupán csak az érdekelne, hogy szülőként hogyan reagálnátok erre, és az erre vonatkozó válaszokat köszönöm szépen és természetesen továbbra is szívesen fogadom! :)
Támasza lennék és félteném.
Én is pánikbeteg vagyok, ez a legkönnyebben kezelhető pszichés betegség. A kiváltó okot kell megszüntetni és a beteg tünetmentessé válik. A már kialakult pánikbetegség tehát nem szűnik meg soha, de tünetmentes lehet.
Én gyógyszert már nem szedek, autóbaleset után lettem pánikbeteg. A súlyosbodott kezeletlen pánikbetegség a rossz környezet váltja ki a depressziót a pánikbetegeknél.
Anyu tud a betegségemről és a párom is, mellettem állnak. És mivel munkaképes vagyok nem is szégyenkeznek miattam. De a pánikbetegeknek nyugalom kell biztos jövőkép megértés és szeretet.
Kérdező (#19), azzal együtt, hogy egyetlen választ sem én töröltettem itt (nem szeretem a cenzúrát), tudod, ez azért kényes, mondhatni drámai téma, mert a legtöbb ember, aki az elmúlt évtizedekben esett át pánikbetegségen, nagyon sokat szenvedett az ilyen tévhites-elutasító hozzáállású környezet miatt, én +20 év elmúltán sem tudok más szemmel nézni pl. a saját anyámra, mint a fogolytábor-túlélő a lágerparancsnokra...
Mondjuk ma már ez nem ilyen drámai, ma a szélsőséges elutasítás már bőven kisebbségi vélemény lett, és többségben vannak azok, akik a beteget gyógyítani akarják, és nem úgymond "megnevelni"...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!