Mernétek családot alapítani és gyerekeket vállalni egy olyan nővel/férfivel, aki pánikbeteg? Nem félnétek, hogy ez az enyhe mentális betegség később majd komolyabbra fordul?

Nálam 17 évesen állapítottak meg pánikzavart és bipoláris depressziót.

Azóta életemben kétszer másfél - két hét volt, mikor nagyon mélyponton voltam, azóta kiválóan kezelem a néha-néha előforduló pánikrohamaimat is.

Nem gondolom (sőt, felháborítónak tartom), hogy emiatt én ne alapíthatnék családot, vagy ne lehetne gyerekem.

Ha nem mondom el, senki észre nem veszi, hogy ilyen problémáim vannak.

Emellett imádom a gyerekeket, dolgozom is velük és a jelenleg is olyan szakmát tanulok, ahol gyerekekkel fogok foglalkozni a későbbiekben is.

Elég elkeserítő, hogy sokan vannak olyan szűklátókörűek és korlátoltak, hogy emiatt elzárkóznak egy másik embertől.

Szerintetek sokan miért nem kezeltetik a hasonló problémájukat? Pont az ehhez hasonló előítéletek miatt.

Mert maguknak sem ismerik be, hogy baj van, hiszen akkor ők már "nem normálisak".

Tudom, mert én is átéltem ezt.

Most viszont azt mondom, ha emiatt valaki elutasítana, hát, ő veszít vele, nem én :).

Bár szerencsére nem vonzom a primitív "réteget" és eddig sem a barátaimnak, sem a párkapcsolataimban nem okozott ez problémát.

De hogy válaszoljak is a kérdésre: IGEN, alapítanék. És ha eljön az ideje, remélem lesz egy (vagy több :)) gyönyörű gyermekem.

L/26