Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan érhetném el hogy a...

Hogyan érhetném el hogy a feleségem jobban nyisson felém?

Figyelt kérdés

5 éve vagyunk együtt, nem régen házasodtunk össze.

Sosem volt az a nagy lelkizős, már a kapcsolatunk elején kijelentette hogy a múltjáról pl egyáltalán nem akar beszélni. Azt gondoltam hogy ez csak a kezdeti bizalmatlanságnak tudható be, de azóta sem enyhült.


Nem túlzok, de fogalmam sincs hogy mi történt élete első 20 évében, azaz addig, amíg nem találkoztunk. Telefonos beszélgetések elcsípett mondataiból összerakosgattam ezt-azt, de szinte semmit nem tudok róla. A szüleivel nincs jó viszony, évente max 2-3 alkalommal beszélnek, de nem tudom miért - azt mondta nem akar erről beszélni. Az előttem lévő barátjával 3 évig volt együtt, de nem tudom miért lett vége, hogyan lett vége, csak egy barátnőjével folytatott beszélgetéséből hallottam ezt-azt, valami buliról, kórházról, cserbenhagyásról, elutazásról stb.

Ezenkívül a barátján kívül azt sem tudom volt-e valakije, ha igen hányan voltak, meddig tartott stb.


Nem tudom mit csinált fiatal korában, mik voltak a tervei, hol tanult, mit tanult stb.


Értem én hogy (állítása szerint) teljesen le szeretné zárni a múltat, rossz emlékei vannak és nem akar róla senkinek sem beszélni, csak zavar a dolog.

Nem is túl érzelmes, azt hogy "szeretlek" nagyon ritkán mondja, persze érezteti minden nap, de néha igényelném a konkrét szót is.


Vannak fura dolgai, pl nem szereti ha megdicséri bárki is, legyen szó akár arról hogy jól néz ki, akár arról hogy jól teljesített egy feladatot, finom vacsorát főzött, szuper programot hozott össze, akármi..


Fényképei egyáltalán nincsenek a korábbi életéről, semmilyen videó felvétel vagy nyom vagy ilyesmi. A régi barátai közül kettőt ismerek.


Kicsit rossz ez így, mert megérteném és tiszteletben tartanám teljes mértékben az akaratát ha elmondaná hogy mi történt és hogy mi hagyott benne ennyire mély nyomot.


Szerintetek hogyan nyithatnék ez ügyben? Kértem már rengetegszer, de mindig sírás lett belőle és megkért hogy hadd ne kelljen róla beszélni..


Vagy én reagálom túl? Ti mennyit tudtok a társatokról / mennyit osztotok meg a párotokkal a múltatokkal kapcsolatban?


2013. ápr. 2. 21:59
1 2 3
 11/22 A kérdező kommentje:
Egyébként pedig nyilván nem fogom elítélni, ezt is mondtam neki ezerszer..
2013. ápr. 2. 22:30
 12/22 A kérdező kommentje:

Hát a barátnői biztosan nem mondják el, már próbáltam tőlük finoman puhatolózva megkérdezni, de semmi..


A szülei.. Nem is tudom. Lehet majd bepróbálkozom ott is, csak aztán nehogy sértődés legyen belőle.

2013. ápr. 2. 22:31
 13/22 anonim ***** válasza:
53%

Biztosan nem normális dolog amit csinál. Tudod, ha egy-két dolog lenne, ami homályos, vagy amiről nem akar beszélni, hát jól van. De lényegében semmiről nem tudsz, mindent eltitkol, és ez azért nagyon gáz...


Nos, én is a szülőkkel próbálkoznék. a gond csak az, nem tudom milyen indokkal tudnád velük felvenni a közvetlen kapcsolatot, vagy elmenni hozzájuk beszélgetni. Mert ha el tudnál menni, akkor sokminden kiderülhet, még úgy is, ha nem közvetlenül kérdezel rá dolgokra. Hiszen lehet hogy ők nem tudják, hogy te nem tudod... érted ugye.


Minden lánynak lehet a múltjában olyan pasi akiről nem beszél szívesen, mert szégyelli. Na de az hogy komplett 20 évet letagad, azért az túlzás. Meg a szülőkkel való összebalhézás is elég gyanús. minden balhé mindkét félen múlik... lehet hogy a feleséged nem annyira hibás, de valamennyire biztos.


ha csak egy-egy dolog lenne amit nem oszt meg veled, azt mondanám, hogy hagyd, hiszen ha nem akarja, hadd legyen az ő titka. de ez már így sok.


34/N

2013. ápr. 2. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
Átérzem a helyzetedet, az én párom is ugyanez a kategória. Semmit nem tudok az életéről, csak onnantól mióta együtt vagyunk. Mi 4 éve jöttünk össze, nemsokàra megszületik a babànk. Amit tudok róla, hogy 9 éves korában meghaltak a szülei és hogy van egy testvére akivel nagyon ritkàn beszél telefonon, kb évente 1-2 alkalommal. Az elején még faggattam, de nem nagyon akar beszélni a múltjáról, azt mondja hog a mùlt nem számit csak a jelen és a jövő. Felesleges nyomozgatni szerintem, ha kiderül csak te jössz ki rosszul belőle, elfogadtad igy, feleségül vetted, akkor is tisztában voltál vele hogy nem osztja meg veled a múltját. Engem is zavart nagyon hogy nem tudok róla semmit, viszont ő rólam mindent, viszont elfogadtam, szeretem és úgy vagyok vele hogy ha egyszer el akarja mesélni milyen volt az élete mielőtt megismerkedtünk úgyis megteszi.
2013. ápr. 2. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
Ugyanazt tudom mondani mint az egyik előttem lévő, ha jó de legalábbis nem rossz a kacsolatod a szüleivel akkor kérdezd meg őket, ez az egyik amit mondani akartam, a másik meg az, hogy csezd meg már engem is érdekel a dolog azok után amiket felvetett az egyik válaszoló. :D
2013. ápr. 2. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
Ha a szülei jó módúak, lehet, hogy a pénzel való szeretet kinyilvánítás volt a "gyereknevelés" formája. Szeretetéhségét pedig a csapongó párkapcsolataiban próbálta kielégíteni, majd jött egy 3 éves kapcsolat, amit említettél is.Lehet teherbe esett, de a szülei vagy a barátja ellenezték és volt egy abortusza.Durva helyzetben lehet meg is szülte, de örökbe kellett adnia. Nekem ezek életszerűbbek.
2013. ápr. 3. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
54%

"Nem túlzok, de fogalmam sincs hogy mi történt élete első 20 évében"


Egyáltalán hány éves a feleséged?

2013. ápr. 3. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:

Hát nagyjából mindent tudunk, nem mintha sok érdekes dolog történt volna velünk mielőtt összekerültünk.


Engem zavarna ha valaki ennyire bizalmatlan. Oké, hogy sz@r biztos ami történt, de nem kell minden nap elmesélni, max. egyszer. Ha nem illegális akkor is idegesítő, mert mi van ha megerőszakolták, vagy van egy gyereke akit örökbe adott, netán az apánál van, mert elrabolta Iránba, aztán egyszer csak behuppan, hogy szevasz anya. Mi van ha férfiból operálták át??? És azért nincs egy fényképe sem. Én nem tudnék bízni benne, de semmi közöm hozzá.


Ha valaki valamit ennyire nem akar elmesélni, az gáz. Ne haragudj. Viszont ha így elvetted, akkor már hagyjad a fenébe, törődj bele, ne akard megváltoztatni.

2013. ápr. 3. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:

Juj, micsoda összeesküvés elméletek! Drog, prostitúció, pornózás, abortusz elrabolt gyerek, de a kedvencem az volt, hogy férfiből operáltatta magát nővé! :))


Felesleges ezt ennyire borúlátón venni, nekem a munkatársnőm volt ilyen, ő is 10 évig "elhallgatta" a múltját a férje elől, szintén nem osztotta meg vele a gyerekkorát. Nem volt semmilyen rendőrségi ügye, nem volt könnyűvérű, nem volt semmilyen operációja.

Az volt a szituáció, hogy az ő szülei is jómódúak voltak, sőt túlontúl jómódúak is, mondhatni kőgazdagok. Ennek következtében kettesben körbeutazták a Földet, miközben a gyerekekre a dada vigyázott. Ha mégis otthon voltak, rendszeresen verték a munkatársam, majd ő elmenekült az akkori barátjához, akire a szülők meg verőlegényeket küldtek és szintén megverették mert hogy képzeli hogy elveszi tőlük az "ő pici kislányukat" (akire mellesleg folyamatosan magasról sz*rtak és végig terrorban tartották, fenyegették illetve bántalmazták).

Majd a pasi ezután a veretés után lelépett, a szülők egy józanabb pillanatban ráeszméltek hogy rengeteg sok évet mennyire elszúrtak, elmentek hárman egy családterápiára és 1,5 év alatt sikerült valamennyire elsimítani az ügyet, a munkatársam megbocsájtott ugyan, de nem felejt, ezért ők is csak karácsonykor találkoztak, meg születésnapokon felhívták egymást és ennyi.


A munkatársam azért nem akarta ezt megosztani a férjével mert egyrészt szégyellte a szüleit, másrészt pedig tudta hogy a férje hirtelen haragú (te nem vagy az?) és félt, hogy esetleg meggondolatlan dolgokat tenne.

De aztán a férj is besokallt, elkezdett kérdezősködni-kutakodni, még magánnyomozót is fogadott. Ezt megtudta a munkatársam és akkor elmondott neki mindent, a férj persze kiborult, azóta nem is engedi hogy a nagyszülők lássák az unokát és nem hajlandó beszélni sem velük, így a karácsonyi találka is törlődött az éves programból, már csak telefonon tartja a munkatársam velük a kapcsolatot. Van egy 3 éves gyerek, aki még életében nem találkozott a nagyszüleivel. Valahol jogos, mert brutális amit tettek, az nem normális hogy valaki évekig veri a saját gyerekét, de akkor is.. Úgyhogy sokkal rosszabb most a helyzet, mint mielőtt a férj megtudta volna az igazságot.


Én azt mondom, hogy jó a gyanúd, tuti itt is valami családon belüli erőszak van (vagy esetleg pont fordítva és a volt barátja bántotta a családjával meg miatta veszett össze) de ne kutakodj, nyilván oka van hogy nem mondta el és ha most önkényesen elkezdesz kutakodni, abból úgyis rosszul fogsz kijönni. Ha meg majd el akarja mondani, akkor elmondja, nem tudhatod. Egy idő után az ember lelkét úgyis elkezdi nyomni a dolog és jól fog esni ha kiadhatja magából. Légy türelemmel szerintem és ne képzelődj össze-vissza badarságokat! :)

2013. ápr. 3. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:

:-D


Igen, így visszaolvasva tényleg érdekes elméleteket gyártottam, de basszus, a mai világban már annyi mindennel sokkolják az embert...Már az is gyanús aki nem gyanús.


Ettől függetlenül, engem akkor is zavarna ez a titkolózás ha valami egyszerű dologról van szó, mert akkor meg miért nem lehet elmondani. Két értelmes ember nyilván meg tudja az ilyesmiket beszélni, a titkolózás mindig bonyodalomhoz vezet.

2013. ápr. 3. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!