Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan érhetném el hogy a...

Hogyan érhetném el hogy a feleségem jobban nyisson felém?

Figyelt kérdés

5 éve vagyunk együtt, nem régen házasodtunk össze.

Sosem volt az a nagy lelkizős, már a kapcsolatunk elején kijelentette hogy a múltjáról pl egyáltalán nem akar beszélni. Azt gondoltam hogy ez csak a kezdeti bizalmatlanságnak tudható be, de azóta sem enyhült.


Nem túlzok, de fogalmam sincs hogy mi történt élete első 20 évében, azaz addig, amíg nem találkoztunk. Telefonos beszélgetések elcsípett mondataiból összerakosgattam ezt-azt, de szinte semmit nem tudok róla. A szüleivel nincs jó viszony, évente max 2-3 alkalommal beszélnek, de nem tudom miért - azt mondta nem akar erről beszélni. Az előttem lévő barátjával 3 évig volt együtt, de nem tudom miért lett vége, hogyan lett vége, csak egy barátnőjével folytatott beszélgetéséből hallottam ezt-azt, valami buliról, kórházról, cserbenhagyásról, elutazásról stb.

Ezenkívül a barátján kívül azt sem tudom volt-e valakije, ha igen hányan voltak, meddig tartott stb.


Nem tudom mit csinált fiatal korában, mik voltak a tervei, hol tanult, mit tanult stb.


Értem én hogy (állítása szerint) teljesen le szeretné zárni a múltat, rossz emlékei vannak és nem akar róla senkinek sem beszélni, csak zavar a dolog.

Nem is túl érzelmes, azt hogy "szeretlek" nagyon ritkán mondja, persze érezteti minden nap, de néha igényelném a konkrét szót is.


Vannak fura dolgai, pl nem szereti ha megdicséri bárki is, legyen szó akár arról hogy jól néz ki, akár arról hogy jól teljesített egy feladatot, finom vacsorát főzött, szuper programot hozott össze, akármi..


Fényképei egyáltalán nincsenek a korábbi életéről, semmilyen videó felvétel vagy nyom vagy ilyesmi. A régi barátai közül kettőt ismerek.


Kicsit rossz ez így, mert megérteném és tiszteletben tartanám teljes mértékben az akaratát ha elmondaná hogy mi történt és hogy mi hagyott benne ennyire mély nyomot.


Szerintetek hogyan nyithatnék ez ügyben? Kértem már rengetegszer, de mindig sírás lett belőle és megkért hogy hadd ne kelljen róla beszélni..


Vagy én reagálom túl? Ti mennyit tudtok a társatokról / mennyit osztotok meg a párotokkal a múltatokkal kapcsolatban?


2013. ápr. 2. 21:59
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
55%

Elég önző a feleséged, egy házasság alapja a bizalom, a bizalom alapja pedig az, hogy megosztasz a másikkal kényesebb/kínosabb dolgokat is, mert hisz megbízol benne!

Az oké hogy le akarja zárni a múltat de legalább nagyvonalakban elmondhatná mi történt hogy ne sötétben tapogatózz.

A sírás meg tipikus hiszti, hisztis p.., ne dőlj be az ilyeneknek! Igenis tessék addig nyüstölni még ki nem szedsz belőle valamit, hát nehogy már!

2013. ápr. 2. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim válasza:
53%
sztem nem reagálod túl, a tudtára kell adnod, hogy te vagy a férje és h bármi is volt a múltjában, de úgyan úgy szeretni fogod és hogy az segítene neki ha a férjével meg tudná beszélni az ilyesmit.Mondd meg neki h te mindenben meg érted őt, de téged zavar az hogy ennyire titkolózik előtted akáris csakha ez fáj neki, te megérted őt, és mivel te vagy a férje és bármit megtennél érte,jogod van tudni azt amit szeretnél a múltjáról.Bocsi a szóismétlésekér 1-2 nem létező szó használatáér xd de így sikerült :P remélem azért segítettem :)
2013. ápr. 2. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
94%
Nem kellett volna elvenni, mert nem lehet tudni, ki is az az ember.
2013. ápr. 2. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 A kérdező kommentje:

Nyilván tudom kit vettem el, a mostani dolgairól mindent tudok, illetve a múltbéli dolgairól sem gondolnám hogy súlyos titkai vannak, egyszerűen csak nem akar róla beszélni.

Ismerem a családját, a szüleit, találkoztam már velük párszor, jómódúak és velem teljesen normálisak voltak, ezért nem értem nekik miért ilyen rossz a kapcsolatuk.


Továbbá nem tartom sem önzőnek sem hisztis p...-nak, normális tanácsokat kértem nem ész nélküli vádaskodást ismeretlenül, úgyhogy a továbbiakban ezt tartsátok meg magatoknak legyetek szívesek!

2013. ápr. 2. 22:15
 5/22 anonim ***** válasza:
41%

Ez nem normális,értem én hogy régi,fájdalmas ügyek,az ember nem szeretné bolygatni,főleg ha magában se tudta lezárni,de mégiscsak TE vagy a férje,akit állítása szerint szeret és azért választott hogy egy életre a társa legyél.Neked kéne lenned az egyetlen bizalmasának akiben megbízik teljes mértéken,hogy bármit el merjen mondani,ami történt.Én valószínűnek tartom hogy még nem dolgozta fel azokat amik történtek,lehet hogy egyedül képtelen is rá.

Lehet hogy sok sorozatot/filmet nézek,de aki az összes barátjával,családjával megszakítja a viszonyt,és SEMMIT nem mond a korábbi életéről,még a terveiről se,annak nagyon durva dolgai lehetnek.Talán,mielőtt feleségül vetted,el kellett volna gondolkoznod,ki lehet ez a nő,mit takargat ennyire kínosan,milyen titoktartás köti és kinek.Akár bűnszervezethez,drogbandához,bérgyilkosokhoz,kémekhez stb lehetett köze,lehet megfenyegették,megverték,meg akarták ölni,megerőszakolták,prostitúcióra,pornóra kényszerítették,bármi lehetett.Valószínűleg soha,semmilyen szeretetet,törődést nem kapott,így nem is tudja milyen ragaszkodni,szeretni,kimutatni az érzelmeket.Lehet hogy becsapták,megalázták,megcsalták,jó párszor.

Ne haragudj,nekem gyanús,aki MINDENT kitöröl a régi életéből,ez olyan mintha kamu személyiség lenne,kamu adatokkal,amit csak te tudsz,meg max az a 50ember(munkahely)a többi meg az alapján a 20év lapján ismeri,amit letagad.

Én biztos megkérném,hogy EGYSZER beszéljen róla,utána zárjuk le,viszont ha nem,én elhagynám.Én nem tudnék hazugságban élni,az egész életed hazugságra épül szerintem.Akármi is volt,mindent meg lehet beszélni.Olyan dolgokhoz nem feltétlenül van közöd hogy hány pasija volt,kikkel mit csinált,meg meddig,miből fizette az egyetemet pl de ami a közös életetekre is hatással van,a múltja,ahhoz igenis KÖZÖD van.

2013. ápr. 2. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 A kérdező kommentje:

Nem szakította meg a viszonyt a családjával, találkoznak, csak ritkán, engem is bemutatott már nekik, ahogy a barátainak is.


Valamint, ugyanazon a munkahelyen dolgozik most is, ahol akkor dolgozott mikor megismertem, teljesen tisztességes munkahely, amiből kiindulva nem hiszem hogy illegális ügyei lennének, mivel történetesen a rendőrségnél dolgozik. :)


Én nem ilyen durva dolgokra gondoltam konkrétan, hogy drog, prostitúció, pornó, sokkal inkább valami családi viszály vagy valami nagy balhé a barátjával, nekem pl az ugrott be hogy esetleg a volt barátja bántalmazta vagy ilyesmi, mert erre utal(ható) elkotyogásokat is hallottam már az egyik barátnőjétól.. Elhiszem hogy ha tényleg ilyesmi történt vele akkor arról nem szeretne beszélni szívesen, de engem azért érdekelne, és abban kellenének tanácsok, hogy hogyan puhítnám meg.. Már arra is gondoltam hogy leitatom és akkor talán elmond 1-2 dolgot..

2013. ápr. 2. 22:25
 7/22 A kérdező kommentje:

Vagy esetleg arra, hogy a volt barátja volt zűrös alak / idősbb nála /akármi, ami miatt a családja nem támogatta azt hogy együtt vannak és emiatt romlott meg velük is a kapcsolata..

Rengeteg-rengeteg ötletem van, csak nem tudom ezeket hogy hozzam fel neki.

Mert ha meg nem ezek, amire gondolok, akkor az elég gáz lenne..

2013. ápr. 2. 22:26
 8/22 anonim ***** válasza:
26%

Ha a szülei rendesek, jómódúak, és még is rossz a viszonyuk, akkor a lányuk nagyon durva dolgot tehetett.

Akár börtönben is ülhetett valamiért.

Te még most rózsaszín szemüvegen keresztül nézed őt. De ha elmúlik ez a nagy szerelem, nagyon nagyot csalódhatsz. Bármit is tett, ha elmondja, ami alapnak kellene lenni egy házasságban, akkor eldönthetnéd, hogy túl tudod-e tenni magad a múltján. Így viszont ez a kétség fogja tönkretenni a házasságodat.

Amíg nem lesz őszinte hozzád, addig ne legyen gyereketek! Ne legyen ő is áldozata a titkolózásának.

2013. ápr. 2. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 A kérdező kommentje:
Most írtam, hogy a rendőrségnél dolgozik. Ott pedig nem dolgozhatnak olyanok, akiknek priuszuk vagy bármilyen rendőségi ügyük van.. Tehát illegális dolgok kizárva!
2013. ápr. 2. 22:29
 10/22 anonim ***** válasza:
82%
Ha megkérdeznéd a szüleit? Vagy neki mondanád, hogy ha ő nem válaszol, akkor a szüleit, barátnőit fogod megkérdezni.
2013. ápr. 2. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!