Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Odaköltöznétek az exetekhez...

Odaköltöznétek az exetekhez (közös gyerek) egy kis időre, ha felajánlották a segítséget? Vagy rámehet a kapcsolatunk?

Figyelt kérdés
A fiammal élünk kettesben, de a lakást nemsokára újítani fogják. Először arra gondoltam, hogy én leköltözök a szüleimhez, a fiam pedig az apukájáéknál lesz ez alatt. (mivel reggel fél 6kor kellene kelni, hogy beérjünk a szüleimtől, így jön a busz) A másik lehetőség az lenne, hogy a barátnőmékhez megyek, ő is felajánlotta, viszont nekik meg most született kisbabájuk, nem akarok zavarni. Elmondtam a volt férjemnek és a párjának, hogy a fiunk ott lesz egy ideig, erre majd számítsanak. Pár nappal később mikor újra találkoztunk a volt férjem azt mondta, hogy költözzek én is nyugodtan, igaz csak egy matracot tudnak felajánlani a fiam szobájában. Jóban vagyunk, baráti a kapcsolatunk. Vele is és a párjával is. Vannak néha közös programjaink, de ez az együtt élés kicsit érdekesnek hangzik:) Félek, hogy még véletlen egymás agyára mennénk és oda lenne a jó kapcsolat, amit nagyon nem szeretnék. Nagyon jól együtt tudunk működni, akár ha előző este szólok, hogy a fiunk legyen ott másnap akkor megoldják (persze a fordítottja is működik), akár ha kérek valamit hogy úgy csinálják azt is betartja az új párja is. Nem akarok "túl sok" lenni neki sem.

2013. febr. 20. 10:03
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
50%
Én azt hiszem nem költöznék oda. 3 hét soknak tűnik, bármennyire is vendégszeretők... Nem éri meg ez a jó kapcsolat, hogy meginogjon és tüske maradjon bárkiben is.
2013. febr. 20. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
66%

Én is jóban vagyok a volt férjemmel és a jelenlegi feleségével. Szoktunk találkozni, elvagyunk, ha valami ünnep van mindig meghívjuk egymást. De semmi pénzért nem költöznék a fiammal oda még 1 hétre sem. Én tiszteletben tartom a feleségét, és tudom hogy ha nálunk ez lenne, tuti hogy a volt férjem lenne az aki az ötletet kitalálta, és a felesége csak mellette áll,támogatva. De a lelke mélyén tudná ez így nem jó.. Meg is érteném. Azért mert van közös gyerek, én már nem tartozom ahhoz az élethez..


Mondjuk én nem értem hogy a fiad miért nem mehet a szüleidhez? Mert 2-3 hétig korán kéne kelnie?? Az miért olyan nagy baj??

2013. febr. 20. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
45%
Semmi esetre jó ötlet a srác az apjával, DE ha te is mész az csak összezavarja a gyereket ,hogy anyu, apu megint együtt lakik..... Meg aztán ők már egy külön család az egy dolog, hogy kulturáltan kezelitek a helyzetet, és a háziasszonynak is kellemetlen, hogy a párja exe odaköltözik, még ha nem is mutatja.
2013. febr. 20. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 A kérdező kommentje:

A fiam biztos odamegy. Felesleges korán kelteni. Egyébként is megosztva neveljük (egy hét nálam, egy hét az apjánál), most ha hétköznap nála lenne, akkor hétvégén szüleimnél velem. Ezzel nincs gond, jó helyen lesz:)

Köszönöm a válaszokat. Majd még kitalálom mi legyen. Biztos megbeszélték, szerintem a párja nem az az ember aki belemegy olyanba ami neki nem tetszik, csak tényleg attól félek, hogy egymás agyára mennénk.

2013. febr. 20. 10:56
 15/19 anonim ***** válasza:

9es vagyok. Én nem hiszem, hogy a párja csak úgy rábólintott volna. Legalábbis magamból kiindulva, én nem hagynám, hogy bárki ideköltözzön nálunk, ha nem akarom. Mint írtam nálam sem lenne akadály, ha idejönne az ex akár 2-3 hétre, mondjuk én nem is csak úgy tekintek rá mint párom exe. De ha innen közelítem meg a helyzetet akkor nálam családtagnak számít. A páromnak mindig az élete része marad, ki tartozik a családba, ha nem a gyereke anyja? Szerintem azért fontosabb mint egy kétévente látott nagybácsi. Ha meg őt választottam, akkor elfogadom a családját is.

Azt írod amúgy is baráti a kapcsolatotok. Ennyi erővel gondolhatsz rájuk úgy mint bármelyik barátra aki felajánlja a segítséget.

Szerintem mint a családi, mind a baráti kapcsolatok arról szólnak, hogy ha tudunk segítünk. Egy unokatestvérem is lakott már nálunk 2 hetet, de barátokat segítettünk már ki pár napra. Nem zavartak, tök jól elvoltunk, estenként jót dumáltunk. A 2-3 hét nem olyan sok idő, elrepül. Nem az egész életük változik meg, nem 5 évre készülsz odaköltözni.

2013. febr. 20. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
100%
Én attól félnék, hogy a gyerkőc nekiáll kombinálni, hogy újra együtt lesztek. Inkább menj a szüleidhez.
2013. febr. 20. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem a gyerek - mivel eleve hol az anyjával, hol az apjával és annak új párjával él, valamint a lakásfelújítást is valszeg képes értelmezni - nem fog ilyesmin kombinálni, hisz eleve arra szocializálódott, hogy neki 2 otthona van. Egyszerűen tök jó bulinak fogja tartani, mint valamiféle "közös vakációt" ...
2013. febr. 20. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:

Én magam miatt nem költöznék oda. Jó kapcsolat ide vagy oda, egy-egy éjszakánál tovább nem használnám ki a vendégszeretetüket. Nem akarnék láb alatt lenni, nem akarnék a mindennapjaik részesei lenni. Furán érezném magamat attól, hogy reggel kócosan sorba kell állni a fürdő előtt az exszel és annak új párjával furán érezném magamat, hogy egy asztalnál eszünk mindennap 2-3 alkalommal, stb.

Én kényelmetlenül érezném magamat, neked kell érezned hogy te bírnád-e!?


A másik megoldás esetleg tényleg az, hogy elsőként az egyik szobát újítják fel, így néhány nap alatt te visszaköltözhetsz, nem lennél sokáig láb alatt.

Mi is úgy újítottunk fel anno, hogy hogy vándoroltunk, a szüleim az étkezőben aludtak egy kihúzható kanapén, mi fent egy-egy szobában a tesómmal és körforgásban haladtunk szobáról szobára, mi pedig vándoroltunk. :) Vicces volt és kicsit nomád, de túlélhető és rengeteg szép közös élményünk maradt meg róla. :)

2013. febr. 20. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
Én úgy mennék hogy 1 hét ex, 1 hét szülő :D
2018. júl. 9. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!