Apám kirakta az ikertestvéremet, azért, mert tegnap bejelentette, hogy meleg. Mit lehet ilyenkor csinálni?
29: Azért ez sokkal jobban hangzik már, mint a tegnapiak!:)
Tényleg nagy sokkot élt át mindenki, de már látszik, hogy rendbe fog jönni, sőt lelki fejlődésen is átmennek a szereplők. Jó volt olvasni, amit írtál, köszönöm - a többiek nevében is -, hogy megosztottad velünk a fejleményeket!
Kedves válaszolók és érdeklődők.
Nagyon jó volt olvasni, hogy többen érdeklődtetek és próbáltatok segíteni. Úgy néz ki, hogy nem reménytelen a helyzet. Tegnap apánk eljött hozzánk, hogy bocsánatot kérjen a testvéremtől az első reakciójáért és mindkettőnket megkért, hogy költözzünk haza (anyukánk könyörög). Egyelőre úgy döntöttünk, hogy még egy rövid ideig mindketten maradunk nagymamánál. Tesóm azért, nem tud még ilyen könnyen túl lenni a dolgokon, amiért teljes mértékben meg is értem. Nekem már ez is egy nagy megkönnyebbülés, hogy legalább apánk kezdi elfogadni a helyzetet. Még szerintem az lesz egy nehéz menet, ha tesóm be akarja mutatni a barátját. Nem tudom azt hogyan reagálná le. Mindenesetre megmondom anyánknak, hogy kezdje el megpuhítani az öreget, mert tesómnak most alakulóban van egy kapcsolata.
Utolsó válaszoló! Igen, egypetéjűek vagyunk, de én nem vagyok meleg.
Ez a bemutatás jó téma.
Velem egy fiú ismerkedik most, aki nyitott házasságban él (lány vagyok), és ő is úgy van, hogy szeretné nyíltan élni, hogy több szerelme van, de a szüleit nem akarja megterhelni evvel.
És ezt nehezebb témának gondolja, mint a melegség bevallását.
Szerintem meg pont, hogy kevésbé rázós téma.
Mindenesetre elképzelhetőnek tartja, hogy nem mutatja be a családjának. szerintetek a melegség esetén muszáj forszirozni a bemutatást, ha nehezen viselik el a tényt amúgy is?
Semmi jó :(. Először úgy tűnt, hogy fater el tudja fogadni, hogy tesó meleg, de amikor be akarta mutatni a barátját, akkor fater elmondta, hogy mi is a véleménye erről és hogy nem szeretné megismerni a társát. Anyánk teljesen maga alatt van. Azóta egyikünk sem költözött haza. Tesó albérletbe költözött a barátjával, én meg a nagyinál laktam még két hétig, aztán egyik egyetemi haverral kibéreltünk egy lakást.
Sajnálom, hogy nem rendeződött ez a dolog, mert nagyon szeretem a szüleimet és a testvéremet is. Tesóval sokszor összefutunk azóta. Ő is teljesen ki van bukva, de a barátja és én is próbáljuk tartani benne a lelket. Faterral is beszéltem azóta többször is, de még mindig haragszik amiért 3 évig nem szóltam neki tesómról. Még jó, hogy anyura meg nagyira még lehet számítani. Ők is támogatják tesót mindenben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!