20 évesen ti is így álltatok a rokonokhoz?

kb 17-18 éves koromig éreztem hasonlót, de akkor is erőt vettem magamon...ennyi idősen már felnőtt ember vagy túl kellene lépni ezzen

25/N

"De nem esek pánikba ha el kell mennem a boltba."

Annak ehhez semmi köze.

Én szociális fóbiás vagyok, terápiára is járok vele. Nekem ugyanígy gondom van azokkal az emberekkel, akikkel beszélni kell. Pl. nemrég egy tanfolyamra jártam, és folyton hülyének éreztem magam. Nagyon szerettem volna beszélgetni, ismerkedni, de folyton arra gondoltam, hogy ha belépek a terembe, mikor köszönjek, és hogyan, kire nézzek, mennyi ideig nézzek rá, amíg nem néz hülyének. Ha érdekeset mond, akkor oldalra kell billentenem a fejemet, és bólogatni, hogy tudja, hogy érdekes, amit mond... nevetséges, de nagyon kínzó és fárasztó ezt átélni.

Viszont ha boltba megyek, semmi bajom. Miért? Mert tudom, mi a feladatom. Bemegyek, köszönök, vásárolok, pénztárnál fizetek, mosolygok, megköszönöm, elköszönök és kilépek. Ami "személytelen", azt le tudom győzni, mert fel vagyok rá készülve. Posta, bank, munka, vásárlás - ezek mind forgatókönyv szerint mennek. De egy személyes beszélgetésre nem tudok felkészülni, nem tudom, mit fog kérdezni a másik, nem tudom előre, mi lesz, és ez megijeszt.

Kb. 6-8 évesen így voltam.

Azt gondolom 20 évesen érdemes lenne felnőni.

Milyen viselkedés ez, ne haragudj?!

Ha felnőtt módjára nem tudsz lefolytatni egy beszélgetést néhány rokonnal, hogyan tovább? :-S

Utolsó vagyok: ha már fóbia a dolog és másokkal is így vagy abban az esetben javaslom a terápiát és visszaszívom, amiket mondtam.

Ha hiszti az egész, akkor fenntartom:)