Anyosok, aposok: Ti is ugyanugy alltatok fiatal menykent anyosotokhoz, mint most a ti menyeitek hozzatok?

Hát az én nagymamám ahogy csak tudta megkeserítette anyum életét.

Az indok: anyum nam volt részeges, kurv@a mint a lánya, na meg nem irányíthatta kénye kedve szerint.

Én csak meny-jelölt vagyok, élettársi kapcsolatban élek a párommal. Az anyósom természetével nincs bajom, kedves velem, stb. Az apóst nem kedvelem, de ezt nem mutatom, a véleményem megtartom magamnak. Inkább csak sajnálom anyóst, hogy hagyja magát elnyomni egy lusta férfi mellett.

Anyukám sosem kedvelte az apai mamámat, nem értettem, miért. Aztán mesélt dolgokat. Furcsa volt hallani, mert a nagymamám egy csodálatos asszony, illetve volt, mert már nem él szegény. Nekem szent volt a szememben és most is az. Nehezen engedte el az apámat, aki elég későn, 32 évesen nősült, a bátyja már 20 évesen elment hazulról, megnősült. Igazából anyám is nehezen szokott meg náluk, a házasságuk első 3 évében ott éltek a mamáméknál, míg a házuk is épült, a bátyám oda született. Vérbeli városi lányként furcsa volt megszoknia a falut, nagymamáméknak teheneik, disznóik, tyúkjaik voltak. Mamám szerette volna, ha nem költöznek el, ott maradnak. Anyu olyat is mesélt, hogy olyan irreális dolgokat kitalált a mama, hogy építsenek az udvaron egy másik házat (nonszensz volt megvalósítás szempontjából is!), hogy ne kerüljön messzire apám. Végül a szomszéd faluban épültek, 2 km-re. Azért anyámat sem kell félteni, a felsőbbrendűségét éreztette velük, ő olyan ki ha nem én típus, nyilván diplomás emberként többre tartotta magát az egyszerű falusi embereknél (na, mondjuk ez jogtalan!). Nem lehet egyértelműen egyik felet sem elmarasztalni, szerintem.

Apám anyósa, szóval anyai nagymamám pedig sosem volt hárpia, szerinte anyám iszonyat szerencsés, hogy olyan dolgos férjet kapott, mint apám. Soha egy rossz szót nem szólt rá.

Anyám és apám szintén elfogadják a párom, így az én részemről sincs a páromnak rossz anyósa, apósa. :) Kedvelik, családtagnak tekintik.

Még csak menyasszony vagyok, de együtt élek párommal, és az anyukájával az első perctől kezdve jól kijöttünk egymással, illetve hamar meg is szerettük egymást.

Három hónap után költöztem hozzájuk (szerintem elég korán, de így alakult), és soha semmi feszültség vagy probléma nem volt ebből adódóan. Ami azért nagy dolog, mert ő is az a fajta, aki ragaszkodik a mindennapi rutinjaihoz, a megszokott dolgaihoz (mit hova pakol, hogyan és mikor csinál stb.), és én is, és még sem zavartuk soha egymást (pedig neki is vannak hajmeresztő dolgai, meg nekem is).

Jóindulattal és türelemmel kell egymás felé fordulni, no meg kellő tisztelettel, mindkét fél részéről.

Nálunk abszolút megszokott, hogy pl. főzés közben is kikérjük egymás véleményét (általában együtt főzünk, mert úgy gyorsabbak vagyunk), és ha hülyeségnek vagy nem jónak ítéljük meg, amit a másik csinál, szemrebbenés nélkül közöljük vele, és megvitatjuk, hogy mi lenne akkor a jó megoldás. Az a klassz, hogy anyósom is tud nevetni a saját hülyeségein, meg én is, úgyhogy remekül tudunk szórakozni magunkon.

Az nagyon erős kapocs köztünk, hogy mindketten rajongásig szeretjük páromat, szerintem már csak ezért is nagyon toleránsak vagyunk egymással.

Egyébként ahogy szerintem engem lát anyósom (nem fogalmazta így meg nyilván, csak én gondolom, hogy ez a véleménye):

Kedves, értelmes, barátságos, őszinte lány vagyok, aki szereti a fiát és boldoggá teszi, nem nehéz vele jól kijönni, abszolút segítőkész és együttműködő, meg mer szólalni, ha gond van, úgyhogy szerethető. Még kicsid szétszórtnak tart és olykor gyerekesnek, de ezt elnézi, mert fiatalok vagyunk, és ő is elég szórakozott, úgyhogy kvittek vagyunk ilyen szempontból. Nagy átlagban elég béna vagyok, sok mindent leejtek, összetörök stb., de ezt sztoikus nyugalommal tűri, mondván hogy senki nem tökéletes.

Szóval biztos örülni fog, ha jobban benő a fejem lágya, de azért cseppet sem bánja, hogy én leszek nemsokára a menye :)