Hogy lehet ilyen a férjem?

ma 08:06 te megis mi a fenet kepzelsz magadrol te lelketlen asszony? miaz hogy MIT VAR? a sajat gyereke, vere es nem szereti, te megis mi a fenet vartal az apadtol? mit szamit az mar hogy ki mennyire akarta, el, letezik, a pasi is belement vegul. hogy lehet valaki olyan lelketlen bunko hogy nem szereti a sajat gyereket?

meg miaz hogy milenne ha a parod kikonyorogne hogy ne vetesd el a gyereket? te azt tudtad hogy az abortusz nem fogamzasgatlasi modszer? nem ved meg a terherbeesestol hanem egy halott gyerek anyjava tesz! te kegyetlen dog, te.

Kedves kérdező! Én megpróbálok értelmes választ adni, mert abból, hogy mindenki mindenkit szid, semmi hasznos nem fog kisülni.

Tehát, most először megpróbálom neked leírni a sztorit a férjed szempontjából. Mivel nem a férjed vagyok, sok elemet csak elképzelek, nyilván nem biztos, hogy a férjeddel is így történik ez.

Tehát. "Reggel szépen elmegyek dolgozni, töröm magam egész nap, jól elfáradok, megéhezem. Ahogy megyek haza, már nagyon vágyom a feleségem törődésére, a nyugodt pihenésre. Bemegyek az ajtón, és erre ott terem a bölcsődés fiam, kaparja a nadrágomat, hogy játsszak vele. Aztán a feleségem is megjelenik, megöleljük egymást, de ő is rögtön azt akarja, hogy foglalkozzak vele: elmondja, hogy mi történt ma, mik voltak a problémái. Én csak fél óra nyugalmat szeretnék, de ezek ketten folyamatosan nyaggatnak."

Kérlek ne ítéld el az általam kitalált férjet. Jogosak és teljesíthetők az igényei, de ha a feleség nem ismeri ezeket az igényeket (és igazából a férjben sem fogalmazódnak meg tisztán), akkor könnyű rajtuk elcsúszni. A kitalált történetben egyik fél igénye sem teljesült: a férj nem tudott pihenni, emiatt bosszús lett és se a gyerekével nem játszott, se a feleségének nem segített, se nem beszélgetett a feleségével.

Szerintem a következővel tudnál magatokon (beleértve a férjed is) segíteni. Mikor a férjed hazajön, lehet neki köszönni, megölelni meg ilyenek (meg a fiad is üdvözölheti), de utána hadd pihenjen nyugalomban fél, vagy inkább egy egész órát. Ez alatt vedd rá valahogy a gyereket is, hogy hagyja békén (játssz addig vele te), meg te se nyaggasd. Bármire akarod megkérni, bármi fontosat akarsz mondani neki, halaszd el, amíg a pihenője lejár. Azt döntsétek el, hogy te fogsz majd szólni, ha vége az időnek, vagy ő figyeli az órát, nehogy ebből is sértődés legyen :) Mikor letelt az idő, döntsétek el, hogy először a fiaddal fog játszani, vagy neked segíteni.

Ezt persze előre meg kell vele beszélned, különben nem fogja tudni, hogy miről van szó, hogy most az ő kedvéért hagyod pihenni (holott nagyon is szeretnéd, ha veletek foglalkozna), és hogy utána elvárnád, hogy segítsen neked. Ne ijedj meg, ha először furcsál reagál rá ("hát jó, így legalább lesz egy nyugodt órám, mielőtt újra jönne a hajcsár"), férfiúi büszkesége nem hagyja, hogy nyíltan elismerje, jó az ötlet és jogos az igényed a segítségére, ezért mondja. Ha van időd, olvasd el ezek közül a könyvek közül valamelyiket, vagy mégjobb, ha mindkettőt:

F. Várkonyi Zsuzsa: Már százszor megmondtam...

Pease: Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő?

A második hosszabb, de nagyon izgalmas. Az első gyereknevelésről szól alapvetően, de a végén leírja, hogy vihető ez át párkapcsolatokra, meg néhány olyan módszert, amit a másik javasol, részletesebben leír.

Ez volt a probléma egyik része. Leírtál viszont még egy dolgot, ami miatt én sokkal jobban aggódom: a férjed minden döntésedbe beleszól, semmi se tetszik neki, amit csinálsz, és meg akar akadályozni az önállósulásban.

Ha valamit magadtól találsz ki, mindig azt mondja, hogy te arra úgyse lennél képes, hiába is próbálnád meg.

Ez szerintem nagyon nagy baj, hogy így áll hozzá. Nagyon fontos, hogy ezt a hozzáállást lebontsd nála! Nem helyes, hogy ennyire uralkodni akar rajtad, még ha te ezt hajlandó is volnál elviselni.

Ebben a témában sajnos kevésbé vagyok okos. Azt szinte kizártnak tartom, hogy rosszindulatból viselkedne így, inkább azért teszi (nem is tudva, mit csinál), mert nagyon fél valamitől. Nagyon fél attól, hogy önálló akaratod, gondolataid legyenek, mert akkor ellentmondhatsz neki és esetleg nem tudjátok megoldani vagy fél, hogy olyan megoldást vinnél rajta keresztül, ami neki nem tetszene. Vagy attól, hogy ha eljársz otthonról, bajod eshet, vagy a munkahelyen elcsábíthatnak.

Én több dologgal próbálkoznék ilyen esetben. Egyrészt próbálnék beszélni a férjemmel. Nagyon kell vigyázni, nehogy vádnak vegyen valamit, amit mondasz, mert akkor rögtön védekezésbe fog, és juszt sem lehet vele már aznap értelmesen beszélni. Szóval, valami olyasmit próbálnék mondani, hogy tudom, hogy ő nagyon félt engem, de én is szeretnék dolgozni, mert nem érzem magam teljes embernek munka nélkül. Próbálj valami igazat mondani, ez csak egy példa, nem ismerlek. Semmiképp se említsd, hogy a pénz miatt szeretnél dolgozni, mert azt vádnak veheti, hogy ő nem keres eleget. Ha valamire azt mondja, hogy hiába próbálom, úgyse sikerül, akkor is ragaszkodnék ahhoz, hogy én azért meg akarom próbálni. Ha készítesz valamit (pl. lakásdekoráció), és leszólja, akkor megmondod, hogy neked azért tetszik (és megkérdezed, hogy neki milyen tetszene jobban).

Ha kifogásolja, hogy mennyit beszélsz anyukáddal, akkor viszont megkérdezheted, hogy szerinte napi hány perc lenne megfelelő. Ha szerinted is elég annyi, akkor nincs probléma (csak mérjed ezentúl, hogy mondhasd, hogy csak annyit beszélsz, amennyit ő javasolt). Vagy: azt mondod, hogy hát igen, elég sokat beszélsz, de neked ez nagyon fontos. Tedd hozzá, hogy őt is hagyod a neki fontos dolgokat úgy csinálni, ahogy ő szeretné. Vagy: megkérdezed, hogy miért probléma _neki_, hogy annyit beszélsz. Mondhatja az árát, vagy hogy nem jut időd másra, vagy hogy fölösleges (figyeld meg, hogy ez esetben a "neki" részt nem vette figyelembe a kérdésben). Az első kettőt objektíve meg lehet oldani (Skype, akkor beszélsz, mikor ő nincs itthon), a harmadiknál viszont megint az önállóságodat akarja korlátozni. Ebben az esetben azt kell mondani, hogy megérted, hogy neki ez nem fontos, de neked igen. Hiszen nem pontosan egyformák az igényeitek, te se érthetsz mindent, hogy az őneki miért kell.

Jó hosszú lett, de remélem, így előrejuttok valahogy. Sok sikert!

Kedves utolsó!

Ezzel az egésszel kapcsolatban azért néhány észrevételem lenne.

Nagyon szép és nagyon jó, hogy leírtad, hogy mire lenne szüksége a férjre, csak egy dolgot elfelejtesz. Mi van az anyával? Neki szerinted van nyugta egy olyan apa mellett, aki tesz rá a gyerekére? Mivel az apa semmit nem törődik a gyerekével, így az a szegény gyerek, aki törődésre vágyik csak az anyukáján tud lógni, így az anyukának gondolom nem túl sok nyugta van és bizony ő is biztos sokszor fáradt. És őt vajon ki érti meg? Sok férfi úgy van vele, hogy ez az anya dolga, mert ő az anyja. Ja, persze, csak 1 gond van, hogy egy gyerek neveléséhez 2 ember kell, ha már ketten vállalták. És abban az apa is benne van.

A másik észrevételem, hogy egy apa, aki szereti a gyerekét, akinek vannak apai érzései, az bármennyire is fáradt, azért nem tesz rá a gyerekére, ha nem is sokat, de foglalkozik vele. De a kérdező férje szerintem akkor is sz..rik bele a gyerekkel való foglalkozásba, ha történetesen rendesen ki lenne pihenve. Egy ilyen férfit, aki nem is akart gyereket és nem is alakultak ki az alapvető érzései a gyereke iránt a megszületését követően, ott azt a kapcsolatot nem lehet helyrehozni. Az érzések vagy vannak, vagy nincsenek. És ennek az apának nincsenek.

Szerintem elvárható lenne, hogy segítsen, még ha nem is akarta. Az ő vére, mennyi apuka boldog lenne, ha lenne egy fia! És bölcsibe hozni-vinni igazán nem megerőltető, neki az a baja ezzel, hogy kötelezőnek érzi. Nem hiszem el, hogy egy kisgyerekre nem enyhül meg egy férfi, még ha nem is akarta, akkor sem? Erre nincs mit mondani...

Azoknak sincs igaza, akik azt írják, képtelen vagy megnevelni a kicsit. Azzal egyik sem számol, milyen lelki trauma egy ekkora gyereknek, hogy ott egy férfi, akit automatikusan példaképnek vesz, és az magyarán le sem sz@rja! Akit apának hív, és nem foglalkozik vele, akit apának szólít, és folyton csak azt érzi tőle, hogy ő nyűg a nyakában - pláne, ha a bölcsis társaktól esetleg látja-hallja, hogy az ő apukájuk más, csomó mindent csinálnak együtt, apa hozza-viszi őket. Nagyon okosak egyesek, de nem tudhatják, milyen viselkedést idéz elő a kisgyerekben ez a folytonos nyomás, annak az állandó éreztetése, hogy ő felesleges, nincs rá szükség, nem szereti az apja!

Szerintem ne hidd el a férjednek, hogy alkalmatlan vagy a munkára, vállald el, ami neked megfelelőnek tűnik, kérd a nagyszülők segítségét, ha nincs, keress egy szimpatikus bölcsis szülőt, aki segítene neked hozni-vinni a kisfiad, vagy egy megbízható pótnagyit, és menjetek szét. Anyagilag lehet, hogy nem mindegy, a kisfiadnak így is trauma lesz, de a szétválást talán könnyebb feldolgozni idővel, mint azt, hogy állandó jelleggel nincs tudomásul véve, hogy ő ott van, az apja meg levegőnek nézi.

Ne félj attól, hogy egyedül leszel, hiszen így is teljesen egyedül vagy, a férjed sem férjként ("minek beszélek annyit anyámmal és az egyetlen barátnőmmel,minek netezek annyit", "oldjam meg,mert ő nem hajlandó elvinni-elhozni", meg, hogy egy állás sem neked való), sem a kicsi apjaként nem áll melletted. A kisfiadnak pedig lehet, hogy kérned kellene egy kis segítséget, hogy hogyan állj a témához, hogy fel tudja dolgozni azt, ahogyan az apja (nem) bánik vele.

Én nem írom, hogy megérdemled vagy, hogy jogos a viselkedése mert szerintem ezt egyetlen ember fölött sem lehet ítélkezni egy külső szemlélőnek. Viszont azt sajnos én is úgy gondolom, hogy ha nem akarta a gyereket azt Te is tudtad és nem szabad lett volna erőltetni! Ha én látnám a férjemen, hogy nem akar következő babát eszem ágában sem lenne meggyőzni róla, mert benne lenne a pakliban, hogy ha a fogantatás előtt nem akarta, utána sem fog érte túlzottan rajongani. :( Nem is értem, hogy ha tudtad, hogy nem akarja miért erősködtél ennyire? De végül is, ezen már kár rágódni.

Én azt tanácsolom Neked, hogy fogd meg magad és hagyd Őt el egy kis időre. Költözz anyukádhoz, testvéredhez, valakihez aki tud segíteni, hogy elindulj dolgozni. Mutasd meg, hogy meg tudsz állni a saját lábadon is. Tedd próbára, hogy ha távol lennétek tőle, hiányoznátok -e Neki, vissza akarna -e kapni Téged és a fiát? Mert ha nem mutatná különösebb jelét annak, hogy Ő őszintén vissza akar Titeket kapni, akkor én azt mondom, ezt kár erőltetni. Szerintem Ő nagyon el van kényelmesedve ebben a helyzetben, tudja, hogy Te úgysem fogsz drasztikus lépéseket megtenni, nem vagy az a lelépős, megcsalós feleség! Inkább a csendesen fortyogó! Ez nem jó. Ezt a férjed is tudja.

Ugyanakkor Őt sem értem, hogy miért egyezett bele a gyerekvállalásba ha nem akarta ... Ez is egy jó kérdés. Gondolom azért nem fegyverrel kényszerítetted! De ez is már mindegy, hiszen a gyermeketek megszületett... Innentől kezdve mindkettőtöknek kötelessége lenne (ugyanis Ti ketten feküdtetek le egymással azzal a szándékkal, hogy gyereketek legyen) mindent megadni a gyermeketeknek és a lehető legszeretőbb családot kialakítani! Mindegy mostmár, hogy ki akarta, ki nem akarta, ha vállaltátok, ha tetszik ha nem a férjednek is részt kell vennie a gyermek nevelésében, nem csak Neked! Tudom, hogy megcsinálni könnyebb volt mint megnevelni, de ez mindkettőtök feladata!

A 26. válaszolónak szeretnék válaszolni.

Azt hiszem, nem értetted jól, amit írtam. Ha megfigyeled, én nem azt javasoltam, hogy az apa egyáltalán ne foglalkozzon a gyerekkel, vagy nem kell segítenie a háztartásban, vagy nem kell meghallgatnia a feleségét és törődnie vele. Nagyon is kell, mindegyiket!

Én azt írtam, hogy amikor hazajön, akkor _először_ hadd pihenhessen, és _utána_ kérjék meg erre-arra. Számomra - ha én lennék a feleség - teljesen elfogadható lenne, ha a férjem, mikor hazajött (mondjuk 6-ra ér haza), fél órát nézi a tévét (de tényleg csak fél órát), ezután egy órát játszik a gyerekkel (most tartuk fél 7-nél), aztán én fektetem le, 8-ra elalszik, és utána 8-tól 9-ig vagy fél 10-ig még velem is törődik, engem is meghallgat.

Amíg az anya lefekteti a gyereket, addig pedig a férj még valamit segíthet, amire a feleség megkérte. De nem is a pontos órabeosztás a lényeg, hanem az, hogy ha a feleség a férjnek hazajövetele után estig 10 percenként elismétli az egyébként jogos kérését, akkor tuti nem fogja megcsinálni, és még bosszús is lesz. Így két vesztest kapunk a végén. Ha előre megbeszélik, hogy úgy fogják csinálni, ahogy az előző bekezdésben leírtam (persze magukhoz igazítva), akkor pedig mindketten örülni fognak.

Tehát szerintem a helyzet egyáltalán nem olyan súlyos, mint ahogy azt te látod, hogy az apának ne is lennének apai érzései. Vannak, csak épp nem szent és fáradtan nem tudja elviselni a nyüstölést. Szívesen segítene, miután pihent egy keveset.

Talán még érthetőbb lesz, ha mondok egy személyes példát. Én még se férj, se feleség nem vagyok :), még otthon lakom és egyetemre járok. Az egyetemről általában éhesen, fáradtan és zsongó fejjel jövök haza. Mikor bementem az ajtón, anya persze köszönt, meg ilyenek, de a második vagy a harmadik mondata az volt, hogy legyek szíves felrakni a függönyt. Ehh.. egy kicsit morcos lettem. A kezem még alig mozog a hidegtől, jó régóta nem ettem semmit, a fejem tömve van teendőkkel, hogy mi mindent kell majd csinálnom - és akkor most álljak neki függönyt felrakni? Szerencsére rutinos vagyok, és azt mondtam anyának, hogy most ennék és pihennék egy órát, utána felrakom. (Erre ő azt mondta, hogy persze, ráér akkor.) Ha nem lettem volna ilyen rutinos, akkor lehet, hogy mérgemben nem tudok ilyen kedvesen válaszolni. Azóta már anya is rutinos, és úgy kér meg, hogy legyek szíves estig felrakni a függönyt. Így én se leszek morcos.

Remélem most már sikerült érthetően leírnom, és ki lehet hámozni a lényeget.