A munkanélküliségre megy rá a kapcsolatom, valaki volt hasonlóan?

Minden szép (volt), a párom megkérte a kezemet, lediplomáztam, összeköltöztünk. Aktív munkakereső lettem. Az első két hónap után rájöttem, hogy tapasztalat nélkül labdába sem rúgok, ha csak nincs ügyvéd apám, főorvos anyám stb...Úgyh elkezdtem szakmámtól nagyon távoli dolgokat is megpályázni, bármit, csak munka legyen. Kb. 10 elküldött önéletrajzból 1-re válaszolnak, de az is nagyszám, interjúig még nem jutottam el...

Egész nap búval b....(élelt) vagyok, úgy érzem kész csőd az életem, hogy hiába szeretem és imádom a szakmámat, már sosem tudok elhelyezkedni.

Emiatt a párommal is kezd megpromlani a kapcsolatom. Nem az, nagyon szeretem, sőt imádjuk egymást, imádunk együtt lakni, mindent ami ezzel jár. De nekem pl. elég ritkán van kedvem ágybabújni vele, elutasító és rideg vagyok legtöbbször, folyton a munkanélküliség jár a fejemben, már reggeltől, mikor felébredek és nem tudok ettől szabadulni. NEm is zavarna annyira a dolog, ha lenne pénzem, de nincs és a szüleimet is segíteni kéne, nem, hogy még ők adjanak néha...

Gyakran elsírom magam, ha hazaér a párom...ő pedig egy siró bőgő nőt lát, heti 7 napból mondjuk 5-ön.

Nem mondja, de ez neki sem a legjobb, ő mindig vigaztal biztat...

Úgy érzem ebből csak akkor tudok kikerülni, ha munkám lesz...