Mennyi esélyem van az életben?
22 éves fiú vagyok, fél éve végeztem főiskolán, de sajnos nem túl keresett diplomát szereztem. Nyelvtudásom sajnos nincs, eddig dolgoztam, de onnan most elküldenek. Nincs félretettem pénzem (kb. 2-3 hónap amit még kibírok itt pesten, abból ami van), a szüleim nem tudnak támogatni, ők is nagyon nehezen jönnek ki, vidéken laknak ahol nincs munka. Félek, hogyha haza kell költöznöm, akkor még rosszabb lesz nekik miattam, és nekem is ezáltal. Kevés barátom van, és rájuk sem számíthatok, hogy ilyen téren segítsenek (nem is várhatom el).
Attól félek, hogy utcára fogok kerülni, és onnan még nehezebb lesz a visszajutás. Mennyi esélyem van így az életben, hogy normális életet élhessek, hogy ne kelljen anyagi gondok miatt aggódnom. És mit tegyek most, hogyan alakítsam a dolgaim? Tudom, hogy az első, hogy munkát találja (folyamatosan keresek), de mivel még tapasztalatlan vagyok, és a diplomám sem túl jó, ezért félek, hogy hónapokig munka nélkül maradok, és elfogy az a kevés is, ami most van. Mivel segíthetnék még magamon?
Jól látod, a munkakereséssel. Ha nincs a diplomádnak megfelelő, akkor azt kell elvállalni ami adódik.
Az utcánál pedig a szülőkhöz való visszatérés is jobb.
Milyen diplomád van?
Gyorsan add be még egy keresettebb diplomára is jövőre (diákhitelből tudod fizetni a tandíjat, mert ugyebár az állami féléveid már elmentek), és azalatt meg diákmunka. Sajnos, ha nem tanulsz, diákmunkát sem kapsz.
Vagy: az első OKJ ingyenes, ha még nincs neked, kezd el egyet, olyat, amivel el tudsz helyezkedni, azt még idén is el tudod kezdeni, ha gyors vagy. Ha meg a diplomád miatt nem lenne ingyenes (ezt nem tudom), akkor sem olyan egetverő ott a tandíj, és megint csak tudsz diákmunkában dolgozni.
Végül: ugye, nem BA-t szereztél? Mert ha igen, akkor usgyi gyorsan MA-ra, mert még szép, hogy sima 3 éves BA-val nem tudsz elhelyezkedni (senki nem fog tudni, aki megáll itt, csak ezt persze nem reklámozták annakidején, amikor bejött a bologna. Az első MA ingyenes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!