A nagyszüleid meséltek neked a háborúról?

Anyám mesélt sokat, akkor még gyerek volt, nővérével, bátyjával és a nyagyanyámmal éltek együtt. 44 Karácsonyán a templomba készültek és anyám (kislányként) az ablakban ült és nagyanyám fésülte a haját, mikor szólt anyám, hogy nézze már, milyen furcsa katonák jönnek fel a kertben. Nagyanyám akkor lerántotta anyámat az ablakból, és szét is lőtték az ablakot, de még a szembe lévő szobaajtót is azok a furcsa katonák (az oroszok) ez volt az első találkozásuk velük.

A következő, hogy végig kellett hallgatniuk, hogy a felettük lakó Bírónét hányan erőszakolják meg, a bátor felszabadító hadsereg katonái.

Viszont volt közöttük egy igen rendes ember, Borisz volt a neve. Mesélte anyám, hogy mikor mentek vízért, ők, a gyerekek (a Fenyves téren volt csak kút) akkor Borisz elkísérte és a testével takarta őket, ahogy átmentek az úton, nehogy rájuk lőjjenek valahonnan, esténként pedig a szobaajtó előtt aludt, úgy védte őket a többiektől.

Sebesült német katonák bujtak meg a szenespincébe, az egyik kitette a sisakját a pince lejáró elé, és a nagyanyám tett bele ennivalót, másnap megint ott volt üresen a sisak. Egyszercsak megtalálták őket és a kert alatt a kapu előtt beléjük lőttek az oroszok, de csak annyira, hogy ne tudjanak mozogni, napokig ott szenvedtek az utcán, mindenki hallotta a jajgatásukat, de nem volt szabad megölni őket. Mígnem egy orosz katona kegyelemből lelőtte mindkettőt, hát ő is ott végezte a csatorna szélén, parancsnoka jóvoltából

... és számtalan egyéb történetet hallottam még

Nagypapám harcolt a II. világháborúban és orosz fogságba is esett. Sokat mesélt nekem és a testvéremnek erről az időszakról, de sajnos akkor (14-15 éves lányként) nem nagyon érdekelt. 16 éves voltam, amikor meghalt. Most már szívesen hallgatnám ezeket a történeteket, de már hiába.

Arra emlékszem, hogy ő is majdnem meghalt, a kabátja zsebén ment keresztül egy golyó. A fogság alatt sokat éheztek és úgy kellett élelmet lopniuk. Sajnos már a nagymamám sem él, már ő sem tud mesélni.

Nagymamám mesélt sokat hogy a nővérével menekültek mert a szüleiket agyonlőtték valami ellenállás miatt. Erről pontosan nem tudott mesélni de mesélte hogy a nővére úgy halt meg hogy menekülés közben tetvesek lettek meg ugye vizes ruha meg minden volt mert valami patakban gyalogoltak órákig hogyha jönnek a katonák csak elég legyen lebukni a víz alá és ennyi. Amikor már biztonságosabb helyre érkeztek ott német katonai egyenruhákat loptak hogy legyen száraz ruhájuk, mivel nagyim talált valahol normálisabb ruhákat így ő azt vette fel de a nővére még német egyenruhát hordott, ezeket úgy találta amit a németek maguk után hagytak amivel társukat takarták be meg minden egy kabátot meg egy másik nadrágot vett fel. Amikor az oroszok kergették őket rálőttek nagyim nővérére de a nagymamám elfutott jó messzire mert nem nézett hátra és megvolt győződve hogy a nővére ott van valahol a közelben de nem így volt, visszament és a szeme láttára vetkőztették a nővérét meztelenre kb 6 katona volt ott akik elég csúnyán megerőszakolták, jól elverték meg egy fához is kikötözték és fejbe lőtték. Nagyim egy árokban bújt el és mivel sötétedés volt nem találtak rá. És egyedül mászkált napokig amikor egy faluban befogadta őt egy család akkor volt 13 éves majdnem 14 és ők nevelték fel akiket a dédnagyszüleimnek tartottam sokáig, bár csak dédnagyapámat ismertem aki soha nem mesélt a háborúról.

Az anyai nagyapámnak nem voltak nagyon háborús élményei ők Svájcba menekültek nemtudom hogy és csak a háború után 47-ben jöttek vissza Magyarországra mint menekültek vissza is jöhettek, de az 56 os forradalomról kb egy két kötetes regényt tudna írni hogy hogyan élte meg a saját szemszögéből. És mellesleg abban az évben született a nagybátyám is, pár nappal a forradalom kirobbanása előtt.