Szörnyű dolog történt adnátok tanácsot?
kedves kérdező, ha tényleg nem igaz, amit írtál:
egyik osztálytársam azzal az indokkal lógott a suliból, hogy a nagymamája temetésére megy, természetesen hazudott, de rá két hónapra meghalt a mamája. nem kívánok semmi rosszat, de eléggé merész dolog ilyennel viccelődni. vagy már nincs vesztenivalód?
tegnap 21:51 vagyok
Kedves kérdező.. Megírnád privátban a neved?? Mert a férjem felhívta a pécsi kollégáit, és nem tudnak olyan esetről hogy kimentek volna olyan helyre ahol 16 éves gyerek volt csak a halott anyjával. A férjem kicsit mérges is lett rám, mert a pécsi mentősök bár segítőkészek voltak , nem igazán vették jó néven hogy valaki azt terjeszti hogy ők ekkora hibát tennének, hogy egy gyereket csak úgy ott hagynának. A férjem mondta, hogy bár ritkán fordul elő hogy a gyerek karjaiban hal meg a szülő, de ilyenkor a gyerek olyan sokkban van, hogy automatikusan kórházba szállítják. Még a jelentést is megkapta hogy 3 nappal, sőt visszamenőleg az elmúlt 1 hétben hány emberhez mentek ki ahol el is hunyt az illető. De nem volt köztük egy sem ahol csak gyerek lett volna aki intézkedni tudott volna.
Kérdező! Miért kellett ilyen csúnyán hazudnod??? Mire volt ez jó????? Attól nem félsz ha valaki tovább megy, és esetleg egy rendőr segítségével kideríti hogy ki vagy???
Én borzalmasan sértve érzem magam, mert sajnáltalak, és segíteni akartam, hogy ne maradj egyedül.. Erre kiderül, hogy nem is volt ilyen haláleset ahol egy anya halt volna meg a gyermeke karjaiban. Szégyelld magad! Remélem lesz valaki aki keményen helyre rak a morbid tréfád miatt.
Degenerált vadbarom.
Komment és sajnálat gyűjtő kis nyomorék,te remélem még 16 sem vagy,mert ha igen..neked semmi keresnivalód nincs a normális emberek között.
Kérdező, nem vagy normális!
Nem játszunk az emberek érzéseivel. Rossz hírét keltetted a mentősöknek. Pedig ők rendesen, becsületesen dolgoznak.
Szereztél nagyon sok embernek nyomasztó perceket, fájdalmat.
Szégyeld magad!
A 30-as és a 33-as válaszadó vagyok.
Kérdező,én tudom,hogy mit jelent egy szülő elvesztése,látni ahogy felmegy a szeme...Ezt nem kívánom senkinek!!!
Ahogyan már írtam,velem nagyon emberségesek voltak a mentősök!Már nem emlékszem minden egyes szavukra,de arra igen,hogy felajánlották (akkor amikor már anyu hazaért),hogy adnak egy injekciót.Már nem emlékszem,hogy milyent,de gondolom nyugtatósat.
Ezt csak azért írtam le,mert megszeretnélek kérni,hogy (ha máshol nem is) legalább itt,nyilvánosan kérj bocsánatot a mentősöktől és a jólelkű válaszadóktól,akik a segítségedre lettek volna!
Tudod kérdező,az IP címed alapján lehetne irányodba lépéseket tenni,mivel a pécsi mentősöket sároztad be...
Az előttem szólókkal egyetértek,és annyit tennék most hozzá,hogy remélem anyukád él,és egészséges.
És soha nem tudja meg, hogy a fia viccet csinált a halálából...:(
Jó lenne, ha írnál valamit.
vagy már megvigasztalódtál?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!