Így miért segítsük a nagymamámat? Csak azért mert ez az elvárás?

Jujj, minden nagymama ilyen?

Nálunk is ez van: mi ugyan nem élünk vele együtt, de amikor segítség kell neki, akkor MINDIG, mindenért nekünk kell ugrani, legyen az drága gyógyszer beszerzése külföldről (nem azért, mert más nem lenne jó, hanem mert az biztos "csodaszer), vagy ide-oda kell vinni, vagy fel kell szerelni egy polcot, esetleg kiégett egy villanykörte... Nincs ezzel semmi gond, illetve nem lenne, ha emellett nem hallgatnám folyamatosan, hogy bezzeg a másik két unoka (nagynéném fiai), na, hát bezzeg ők. Nekik milyen nehéz, mennyire nincs pénzük, mennyire sokat dolgoznak, mennyire nehéz nekik. Szerencsétlenekkel mi lesz, stb. (Semmivel sem rosszabb a helyzetük, mint a mienk, sőt...)

És hogy mi el sem tudjuk képzelni, hogy azoknak a szegényeknek milyen rossz, mert nekünk annyira könnyű...

Minden pénzét nekik adta, és most neki sincs, ezért tőlünk kér... Szóval nemhogy nekünk nem adott semmit (jó, ne adjon, nem is kell, félreértés ne essék), de most mi tartsuk el szinte őt is, mert ő a pénzét odaadta az unokatestvéreimnek...

Én nem azt nézném, hogy milyen most a mama idősen. Ez sajnos a korral jár, az ember leépül.

Nekem fantasztikus gyerekkorom volt, többek között a nagymamám miatt is. Kiabálhat rám kígyót-békát, isteníthet bárkit, én akkor is gondozni fogom. Nem az elvárások miatt, hanem mert nagyon jó nagymama.

Ahogy anyukámat is fogom, mert ő pedig tökéletes anya.

Az, hogy mit hoz ki belőlünk a kor, az sajnos nem választható. Az, hogy előtte milyen szülő és nagyszülő valaki, az a fontos.