"Ennyiért nem válik az ember" - anyám szerint. Ez az általános felfogás? Lépnétek?
Nem iszik, nem ver, dolgozik. Családom szerint mintaférj (a családomban a férfiak többségére legalább az első jellemző)
De meguntam már azt ahogy élünk. Nem csinál semmit, elmegy dolgozni (8tól 4ig) hazajön, leül a gép vagy a tv elé. A gyerekkel semmit sem törődik. Mielőtt megszülettek mentünk kettesben mindenhová, jöttek a gyerekek, egyedül csináltam végig az első éveket, mert ő mindig nyavalygott. Biztos elrontattam amiért nem kértem jobban, de már nem tudok mit csinálni. Most 5-6 évesek a gyerekek, szinte semmit nem foglalkozik velük, a gyerekek sem ragaszkodnak hozzá. Többször beszéltem már vele, egy-két napig leül velük játszani, de akkor is megunja, vagy mérges lesz rájuk valamiért. Unom az egészet, hogy ha a gyerekkel játszunk, ő pufog, hogy nem hallja a tv-t, csendesebben.
És egy kérdés: Lépnétek?
így marad 200 körül a rezsik kifizetése után 4 emberre, úgy kb. 60 a gyerektartással együtt hármunkra
Az egyetlen dolog ami miatt maradnék a pénz. Lehet nem szép. Nem magam, hanem a gyerekek miatt.
családi pótlék már emelt lenne,és egyedül nevelőként még ilyen-olyan kedvezmények is járnak,fizuból is kevesebb vonódik.
Én válnék.
Elvált szülők gyereke vagyok,de anyám legjobb döntése volt a válás.
Pótapát is kaptam,jobb mint az igazi.
Van egy közeli barátnőm, pont ilyen szituból vált. A gyerekei akkor voltak 3 és 6 évesek. A volt férje még arra sem volt képes, hogy vacsorát adjon a gyerekeknek és lefektesse őket, amikor este 10-kor hazaért, a gyerekek üvöltöttek a szobájukban, hogy éhesek, apuka meg rájuk csapta csak az ajtót. Itt döntött a válás mellett, hogy ne ilyen példát lássanak. Neki is dörmögött a család, hogy a gyerekek...
Elvált, megoldotta a lakásgondot, egy évvel később összejött a mostani párjával, akivel közel 15 éve boldogságban, szeretetben élnek. Ez a férfi igazi apja lett a gyerekeknek, sokkal többet melózott, mint az "igazi" apa, mégis leült a gyerekekhez játszani, később tanulni, hozta-vitte őket, ha kellett, gond nélkül beszállt a rezsibe, nem rest elmosogatni, a gyerekek minden programján ott volt/van.
A kislány őt tekinti apjának.
Egy próbát tennék, vagy tartósan összekapja a gatyót a férjed, vagy válnék.
Én is így nőttem fel. Nincs egy közös élményem sem az apámmal. Ez a lehető legrosszabb egy gyereknek. Ha elválnátok, legalább míg elviszi őket, velük foglalkozna. A szüleim azután váltak el, hogy mi elköltöztünk otthonról. Azóta jó "haza" menni, pedig nem is ott nőttem fel.
A pénz nem minden. Így is meg tudnátok élni. A gyereknek szeretet kell és törődés. Nincs annál rosszabb, mint hogy az apád ott tv-zik a másik szobában... És nálunk is csendben kellett lenni...
Én válnék, ha köztetek már semmi nem a régi- értsd: veled sem törődik már úgy, nem jó a szexuális élet, stb. -, ráadásul a gyerekek sem érdeklik.
HA akarna ezen változtatni, akkor azt mondanám, hogy érdemes megpróbálni, de úgy, hogy sz*rik bele, minek?!
A férjem sem csinál semmit a gyerekek körül. Az óvodában meg sem találná a csoportszobájukat sem, nem tud róluk semmit, milyen mesét szeretnek, hanyas a lábuk. Már egy ideje próbálom bevonni őt még jobban, de nincs foganatja, csak kis időre. Azt sem akarom, hogy azért csináljam meg amit kérek, mert azzal zsarolom, hogy válok. Ha nem tud szívből a fiaival lenni, akkor nincs értelme.
Én főztem magamnak tényleg. Mikor kicsik voltam azt hittem azért ilyen, mert még nem tud velük mit kezdeni, de most már nagyobbak, a kicsi is elmúlt 5, a nagy 6 és fél. Elmehetne velük focizni, legózhatna, akármit. De sajnos nem érdekli. A mi kapcsolatunk sem jó emiatt. Nagyot csalódtam benne, így nem tudom szeretni.
Tegyél fel magadban egy kérdést: Ha holnaptól nem a férjeddel élnél hanem egyedül, akkor jobban éreznéd magad? Megkönnyebbült lennél? Ha a válasz erre az, hogy igen, akkor szerintem válj el, mert ha nem vagy boldog akkor semmi értelme a férjeddel együttmaradni. Előbb utóbb úgy is elmérgesedik a helyzet.
Szereted még? (nem kifejezetten lágoló szerelemre gondolok)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!