Nagyon félek, de a férjemnek már nem akarok nemet mondani. Mit tegyek?

Mikor láttam, hogy na, akkor megbeszéled vele, úgy döntöttem, nem írok be - meglátjuk, mi sül ki belőle.

A te problémád valóban az, hogy önző kis lény vagy - ne vedd sértésnek, én is az vagyok, és ha nem figyelek oda magamra, akkor bizony előrébb kerülnek a saját igényeim azon a bizonyos képzeletbeli ranglistán másokénál. :) Az, hogy visszadobod az ultimátumot, ezzel pedig rá hárítod a döntést, pedig annyit jelent, hogy vannak kis problémáid a felelősségvállalással is - ez se különösebben nagy gond.

(Ha másképp tálaltad volna ezt a megbeszélős részt, akkor ez utóbbi nem is lenne feltűnő.)

Amíg ezt a kettőt nem növöd ki, addig neked valóban nem való gyerek. Az önzés nem nyerő tulajdonság, ha választanod kell egy élvezetes munka/buli/tennivaló és egy beteg gyerek között... és ugye ha most is hárítod a döntés felelősségét, akkor később érdekes helyzetbe kerülnél, ha még csak nem is magadról, hanem a gyerekedről kéne döntést hoznod valamilyen helyzetben.

Mi a mákot csinálj MOST? Parancsolj: dolgozz magadon, szívem. Figyeld meg magad, és alakítsd tudatosan a viselkedésedet (NEM, változatlanul nem bántalak, nincs az az ember, akinek nincs szüksége ennyi önnevelésre!), hogy kikoptasd magadból ezeket az infantilis vonásokat.

Amíg ezek megvannak, még az örökbefogadás, amire ilyen büszke vagy, egy "nesze semmi, fogd meg jól" típusú ígéret lesz a férjed felé. De ha öt év alatt megoldod, hogy ne csak férjes asszony, de mellesleg érett, felnőtt nő is legyél, az is előfordulhat, hogy egy saját babát is bevállalj a végén. Tudod - ha megérsz rá.

Nem hibáztatlak. A férjedet sem. Bizonyára tudjátok, miért vagytok együtt - nagyon szerethet téged, ha ekkora tere kapsz tőle, és biztosan azt is tudja tíz év alatt, te milyen vagy, szíve joga, ha ő pont a te stiklijeiddel bír együttélni. :)

De azért ne tedd boldogtalanná, tegyél azért, hogy beválthasd az ígéreteidet, amiket neki tettél! Például akkor, amikor kimondtad az igent...

10 évig hitegetted, hogy majd lesz gyerek, majd jövőre, most pedig 33 évesen kidobod, hogy találjon egy új nőt, egy új feleséget, akitől szeretne gyereket, esetleg gyerekeket. Szerinted mennyi idő lenne, amíg találna, és vállalnának egy babát? Jól kiszúrtál vele, az biztos! De érthető a férjed hozzáállása is, ha 10 évig csak ígérgettél, mi,özben csak magaddal foglalkoztál, az ő vágyát semmibe nézve, érthető is, hogy nem vár tovább, már nem hiszi el a mesét.

Annyi mindent szeretnél még csinálni - eddig miért nem sikerült? Vagy ha sikerül is, utána, idős korodban nem fogsz arra gondolni, hogy bárcsak szültél volna egy gyermeket, vagy bárcsak veled lenne a férjed? Erre is gondolj, ne csak arra, hogy mit akarsz még most csinálni.

"De erre varrjatok gombot itt rinyáló ősanya-szülőmasinák!"

Én eddig nem szóltam bele a történtekbe, de ez kivágta a biztosítékot. Az elején még szurkoltam neked, hogy rendben menjenek a dolgaid, annak ellenére, hogy a férjedet hitegetted 10 éven át. Viszont ez a gusztustalan mondat, arra sarkallt, hogy én is írjak. Nekem még nincs gyerekem, remélem pár éven belül lesz, pedig egy tízessel fiatalabb vagyok nálad, de ez most nem lényeges. Ha te nem akarsz gyereket, az a te dolgod, de amit a férjeddel művelsz az gusztustalan. Önző vagy és nem szereted a férjed annyira, mint amennyire ő téged. A házasságot is csak kis csatáknak fogod fel, ahol a TE akaratodnak kell érvényesíteni tűzön-vízen át. Túl önző vagy, hogy anya legyél, így jobb is hogy nem akarsz gyereket, mert akkor le kellene adni az egódból, hogy másokat, akit szeretsz kiszolgálj. Neked abszolút nem való az anyaság és ezt a természet jól elrendezte, mert nincs anyaösztön gén benned. Az örökbefogadással meg tovább hazudsz magadnak és a férjednek. Abból nem lesz semmi! A férjedet pedig egyenesen sajnálom.