Kinek van igaza?

A volt vőlegényemmel 5 éve voltunk együtt, mikor megkérte a kezem, persze igent mondtam, hiszen minden nagyon jól ment, összeillettünk, szerettük egymást. Én 27 éves vagyok és még egyetemre járok (a második diplomámat csinálom, orvosi), ő pedig 37 éves pénzügyi vezető, igazából nagyjából már mindent elért, amit el lehetett..

A probléma itt kezdődik, ugyanis elkezdte nyomni, hogy ő gyereket szeretne. Már a kapcsolatunk elején tisztáztam, hogy én még nagyon sokáig nem szeretnék, és előbb karriert szeretnék, csak utána gyereket, ő hevesen bólogatott, hogy ő megérti és támogat. Én el is hittem neki, hiszen neki is rettentő fontos volt a munkája, és én is dolgozom egyetem mellett, jól is keresek, de nem azon a szakterületen, ahol tényleg karriert szeretnék. Szóval pár hete elkezdte mondogatni, hogy ő igenis gyereket akar, mert lassan kifutok az időből.. Szerintem azért ez 27 évesen még több, mint túlzás, ráadásul ha most abbahagynám az egyetemet ki tudja tudnám-e még folytatni, vagy az összes erőfeszítésem és pénzem kárba veszne. De ő csak mondja a magáét, hogy hagyjam abba az egyetemet, nem fontos az, hiszen nő vagyok, mi más lehetne fontosabb, mint a gyerekszülés, majd ő eltart, stb.. Egyre erőszakosabb és tolakodóbb lett a témával, a végén már olyanokat vágott a fejemhez, hogy a nőknek nem is lenne szabad egyetemre járnia meg vezető pozícióba kerülnie, én meg csak tátott szájjal hallgattam annyira kikelt magából. Egyszer, még korábban felvetettem, hogy rendben, szülök egy gyereket, egy évet ki tudok hagyni, de ez azt jelenti, hogy kb fél évet vagyok vele itthon, utána pedig ő. Ezen szintén teljesen kiakadt, hogy hogyan gondolom, hogy majd ő itthon marad egy gyerekkel, ő férfi, nem fog itthon babázni meg takarítgatni, az a nők dolga.. Komolyan, a végén már rá sem ismertem. Az egyik ilyen vita végén közölte, hogy akkor vagy abbahagyom a fogamzásgátlót, vagy elmehetek. Ez kissé magas kijelentés volt amúgy, mert az én lakásomban lakunk, szóval akkor egy szó nélkül elővettem egy táskát és belehánytam a cuccait, majd kivágtam az ajtó elé, amire még egy másfél órás vita következett (vagyis ő üvöltözött, én meg nem figyeltem már rá...) aztán dúlva-fúlva elment.

Mikor ezt elmeséltem a családomnak teljesen ki voltak akadva, hogy mennyire igaza van, és minek nekem a második diploma, szüljek inkább..

Hatalmasat csalódtam mind az ex vőlegényemben, mind pedig a családomban.... Szerintetek tényleg én vagyok a hülye és szülnöm kellett volna annak ellenére, hogy még nem akarok gyereket, és teljesen nyilvánvalóan a gyermekvállalás összes nyűgje és gondja az én nyakamba szakadt volna, mert a kedves édesapa nem lett volna hajlandó foglalkozni vele??